Hazai pálya - 2014-2015 - NB I. 5. forduló

A Nemzeti Bajnokság 5. fordulójában felavatták bajnoki mérkőzésen is a Ferencváros új otthonát, a Groupama Arénát, ahol a Fradi 3:1 arányú győzelmet aratott az újonc Nyíregyháza ellen, a Videoton az MTK ellen folytatta nagy menetelését, a DVTK pedig Pécsről hozta el a három pontot.


Budapest Honvéd-Puskás Akadémia 1-0 (0-0)
Bozsik Stadion, 1300 néző, v.: Bognár
gólszerző: Alcibiade (85.)
sárga lap: Marku (50.), illetve Kelic (52.), Szakály D. (78.)

Az első negyvenöt percben a hazaiak jártak közelebb a gólszerzéshez, a piros-feketék két alkalommal is a kapufát találták el. A fordulást követően kevesebb helyzet alakult ki, noha mindkét csapat a győzelemre játszott. Végül Raffaele Alcibiade hajrában szerzett góljával a Honvéd otthon tartotta a három pontot.
MVM-Paks - Újpest FC 0-0
Paks, 2500 néző, v.: Németh Á.
sárga lap: Heffler (12.), Kecskés (41.), Fiola (89.), Tamási (90.), illetve Nagy G. (81.)

Az első percektől az Újpest birtokolta többet a labdát, kezdeti meddő fölénye a félidő derekától helyzetekben is megmutatkozott. A jól védekező Paks csak elvétve lépte át a felezővonalat, s a fővárosiak kapujára szinte semmilyen veszélyt nem jelentett. A fordulást követően némileg kiegyenlítettebbé vált a játék, de továbbra is a lila-fehérek voltak veszélyesebbek, gólt azonban nem sikerült szerezniük. Az Újpest jóval többet tett a győzelemért, végül azonban csak egy ponttal távozott Paksról.
Kecskeméti TE-Dunaújváros 0-0
Széktói Stadion, 1411 néző, v.: Pintér
sárga lap: Bebeto (85.), Vukasovic (86.), illetve Jakab (60.) Urbin (87.)

Az első negyvenöt percben kevés említésre érdemes esemény történt a bajnokság utolsó két helyen lévő csapat találkozóján. A félidő hajrájában egy Milintéről kipattant labdát Novák a hálóba perdített, Pintér azonban szabadrúgást ítélt a Dunaújváros javára. A szünetben átszervezte csapatát Bekő Balázs és a hazaiak három csatárral támadtak. A Kecskemét ezután többet támadott, de csatárai Bebetoval az élen minden helyzetet kihagytak.
Videoton FC – MTK Budapest 5-0 (3-0)
Székesfehérvár, 2966 néző, v.: Farkas Á.
gólszerzők: Kovács I. (2., 27.), Gyurcsó (12.), Nikolics (54.), Feczesin (91.)
sárga lap: Gyurcsó (42.)

Villámrajtot vett a Videoton: első támadásából gólt szerzett, majd a másodikból kapufát lőtt, mindezt öt perc alatt. Később sem lassítottak a hazaiak, a tizenkettedik percben ismét betaláltak, majd az első félóra vége felé már három góllal vezettek. A második játékrész is hazai góllal kezdődött: Juhász Roland szöglet utáni fejesét a góllövőlistát vezető Nikolics Nemanja továbbította a kapuba. A folytatás némileg kiegyenlítettebb játékot hozott, egy-egy MTK-lehetőség és egy kapufa is befért a Videoton-helyzetek közé. A találkozó végén még Feczesin is megvillant, így a székesfehérváriak kiütéses, ötgólos győzelmet arattak. A Videoton ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzte le az MTK-t és öt forduló után a maximálisan megszerezhető 15 pontot begyűjtve vezeti a bajnoki tabellát.
Lombard Pápa Termál FC-Győri ETO FC 0-0
Pápa, 1000 néző, v.: Erdős
sárga lap: Sluka (33.), illetve Wolfe (8.), Andric (17.), Völgyi (45.)

A találkozó elején a Győr támadott többet, de igazi ziccerig nem jutott el. A félidő közepén óriási eső zúdult a pályára, és ez mindkét csapat dolgát alaposan megnehezítette. Az eső áztatta füvön sokszor megállt a labda, így nem alakult ki folyamatos játék. A fordulás után a vendégek rohamoztak, míg a hazaiak kontrákra rendezkedtek meg. A csúszós talaj rendre kifogott a játékosokon, ráadásul sokszor a védők helyzetét is megkönnyítette, így nem született gól.
PMFC-Matias - Diósgyőri VTK 1-2 (0-2)
Pécs, 3000 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerzők: Wittrédi (94., 11-esből), illetve Gosztonyi (14., 21.)
sárga lap: Rácz (48.), illetve Nikházi (18.), Németh M. (20.), Antal (85.), Egerszegi (89.)

A várakozásoknak megfelelően a Diósgyőr gólra törő játékkal rukkolt elő, melynek eredményeként Gosztonyi András duplájával már a félidő derekára megnyugtató előnyt szerzett. A Pécs ezt követően bátrabban támadott, de szépítenie nem sikerült a szünetig. A folytatásban a hazai csapat egyértelműen átvette a játék irányítását, mindent egy lapra feltéve rohamozott, számos gólszerzési lehetősége akadt, de valamennyi kihasználatlanul maradt egészen a hosszabbítás utolsó pillanatáig, amikor büntetőből szépített a mecsekaljai csapat, de a vendégek sikere így sem forgott veszélyben.
DVSC-TEVA -Szombathelyi Haladás 1-0 (0-0)
Nagyerdei Stadion, 5000 néző, v.: Fábián
gólszerző: Kulcsár (50.)
sárga lap: Vadnai (37.), Lázár (62.), illetve Dvorschák (40.), Devecseri (48.), Katona (59.), Nagy O. (68.)

A várakozásoknak megfelelően a Debrecen játszott mezőnyfölényben az első félidőben, ugyanakkor a legnagyobb helyzetet Gaál révén a vendégek puskázták el. A szünet után nem sokkal már megszerezte a vezetést a hazai alakulat, a folytatásban többször is növelhette volna előnyét Kondás Elemér csapata, de nem tudott élni lehetőségeivel. A Haladás ugyan mindent megpróbált, de sorozatban negyedik debreceni bajnokiján sem tudott a kapuba találni.Ferencváros-Nyíregyháza Spartacus 3-1 (2-0)
Groupama Aréna,  12600 néző, v.: Vad II
gólszerzők: Busai (13.), Gera (28.), Mateos (67., 11-esből), illetve Bajzát (78.)
sárga lap: Bönig (81.), Mateos (93.), illetve Törtei (59.), Balogh (88.)
A várakozásoknak megfelelően a Ferencváros kezdett aktívabban, s ez már a 13. percben meghozta az eredményt. A gól után sem álltak le a zöld-fehérek, s újabb negyedóra elteltével megduplázták előnyüket: Gera Zoltán egy parádés távoli lövéssel vette be Balogh kapuját. Csábi József, az újonc vendégek vezetőedzője cserélt, Rubust Koller váltotta, s ennek nyomán az első félidő végén kissé összeszedettebben játszott a Nyíregyháza. A fordulást követően is a hazaiak irányítottak, s a játékrész derekán - miután Pekár felvágta Ugrait a 16-oson belül - 11-eshez jutottak, amelyet értékesítettek is, s ezzel eldőlt a három pont sorsa. A vendégek erejéből a hajrában csak a szépítésre futotta.

A forduló képe:

A bajnokság állása:
Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
1 Videoton FC 5 5 0 0 16-2 15
2 Diósgyőr 5 4 1 0 10-4 13
3 MVM Paks 5 3 2 0 9-1 11
4 Ferencváros 4 3 0 1 7-3 9
5 MTK 5 3 0 2 7-8 9
6 Újpest FC 5 2 3 0 4-2 9
7 Lombard Pápa 5 2 2 1 5-6 8
8 Debreceni VSC 5 1 1 2 4-3 7
9 Bp. Honvéd 5 2 0 3 5-6 6
10 Győri ETO 5 1 1 3 5-7 4
11 Haladás 5 1 1 3 2-6 4
12 Nyíregyháza 5 1 1 3 3-9 4
13 PMFC-Matias 5 0 3 2 5-10 3
14 Puskás Akadémia 5 0 2 3 4-8 2
15 Dunaújváros 4 0 2 2 1-7 2
16 Kecskemét 5 0 1 4 4-9 1

Flag Sport - MTI

Megjegyzések