Telekom-támogatás a Fradi utánpótlásának

A Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Telekom három évre szóló megállapodást írt alá, amelynek legfontosabb célja az utánpótlás támogatása. A zöld-fehérek első csapata többek között Gera Zoltán bombagóljával megnyerte első bajnoki meccsét a Groupama Arénában.

 A Magyar Telekom három évre szóló támogatásai szerződést kötött a Ferencvárossal. Az együttműködés legfontosabb célja az utánpótlás támogatása. A piacvezető távközlési szolgáltató és az ország legnépszerűbb labdarúgóklubjának az utánpótlás szempontjából kiemelten fontos 12-19 éves korosztály képzési feltételrendszerét kívánják tovább javítani.
Hazánkban a Telekom két éve főszponzora az iskolás gyermekek Telekom Labdarúgó Diákolimpia eseménysorozatának, támogatja az MLSZ által megrendezett főiskolai és egyetemi bajnokságot. A cég az utánpótlás melletti elkötelezettségét az FTC-vel kötött megállapodással erősíti tovább, amellyel a Telekom a hazánkban is a legtöbb amatőr és igazolt sportolóval rendelkező sportág és azon belül a legnagyobb szurkolótáborral rendelkező klubja mellé áll.

Az FTC mellett a Telekom támogatását élvezi immáron a hatodik felkészülési ciklus óta a Magyar Olimpiai Bizottság, 17. éve az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata, évek óta Magyarország egyik legnépszerűbb futóversenye, a Telekom Vivicittá és szinte megalakulása óta a Magyar Úszó Szövetség is.
A Ferencvárosi Torna Clubban több mint kétezer utánpótláskorú sportolóval közel 220 edző dolgozik. Munkájuk sikerét korosztályos bajnoki címek, válogatott sportolók sora bizonyítja. A Népligeti Sportcentrumban 12,5 hektáron folyamatosan javuló körülmények várják a sportoló gyermekeket és kísérőiket. A fejlesztési projekt 2018-ig tart, előreláthatóan további négy futballpálya, két uszoda és egy-egy torna-, valamint birkózócsarnok fog megépülni.

További hír a Fradi kapcsán, hogy az együttes vasárnap délután megnyerte első bajnoki mérkőzését a Groupama Arénában. A zöld-fehérek lendületesen kezdtek Nyíregyháza ellen, Busai Attila 13. percben szerzett találatával meg is szerezték a vezetést – Gera Zoltán beívelése után Böde Dániel fejelte le a labdát a középpályásnak, aki négy méterről nem hibázott. Negyedórával később a végig nagy kedvvel játszó Gera főszereplővé lépett elő, 23 méterről óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba. Kétségtelenül a forduló legszebb találata volt. A második félidő is Fradi-helyzetekkel indult (Busainak és Bödének is volt ziccere, s előbbi egy kapufát is fejelt), majd a 66. percben megszületett a harmadik hazai gól: az Ugrai buktatásáért megítélt büntetőt David Mateos értékesítette. A félidő második részében kicsit visszavett a Ferencváros, sőt Bajzát Péter szépíteni is tudott, ennek ellenére – a több mint 12 ezer néző örömére – egyetlen percig sem forgott veszélyben Thomas Doll csapatának sikere. 

(demokrata.hu, bp)

Megjegyzések