Budapest díszpolgára lett Rudas Ferenc és Varga Zoltán

Rudas Ferenc Budapest díszpolgára lett, Varga Zoltán posztumusz részesült az elismerésben.
Nyolc díszpolgári címet ítélt oda a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének zárt szakaszában - adott tájékoztatást az MTI. A díjazottak között van az FTC ikonikus alakja, Rudas Ferenc, valamint a korszakos zseni, Varga Zoltán, aki posztumusz elismerésben részesült.

Rudas Ferenc 1921-ben született Budapesten, a Törekvésből igazolt a Ferencvárosi Torna Clubba. Pályafutása elején még támadóként futballozott, de mégis jobb oldali védőként lett ismert.

Hátvéd létére 36 gólt szerzett, a válogatottban 23 alkalommal szerepelt. Egy szerencsétlen sérülést követően, 1950-ben megtört a pályafutása, ám ez idő alatt is olyan teljesítményt nyújtott zöld-fehér színekben, ami miatt ma is legendaként tekintünk rá.

Az FTC-től a mai napig nem szakadt el, hiszen most is ő az FTC Baráti Kör elnöke.
Varga Zoltán 2010. április 9-én, futballozás közben hunyt el.

Egykori zseniális labdarúgónk a Ferencvárosban kezdte profi pályafutását, 1961 és 1968 között 135 mérkőzésen 53 gólt lőtt. A mexikói olimpián Varga úgy döntött, hogy nem tér vissza Magyarországra, ezt követően játszott a Hertha, az Aberdeen, az Ajax, a Borussia Dortmund, az Augsburg, valamint a Gent színeiben.

A Ferencvárossal 4 bajnoki címet, 2 ezüstöt, 2 bronzot szerzett, valamint részese volt az 1965-ös VVK-sikernek.

A magyar válogatottal Európa-bajnoki bronzérmet, valamint olimpiai bajnoki címet szerzett.
Edzőként 1996 és 1997 között dolgozott a Ferencvárosnál, ahol bronzérmet nyert, majd megfordult a Honvédnál, a Dunaferrnél, a DVTK-nál, valamint a Győri ETO-nál.

A képviselők döntése alapján díszpolgára lett továbbá Hámori József Széchenyi-díjas biológus, Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, Portisch Lajos, a nemzet sportolója címmel kitüntetett sakkozó, valamint Rudolf Péter és Bálint András, akik egyaránt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészek.

A Fővárosi Közgyűlés a díszpolgári címmel együtt bruttó egymillió forintot adományoz. Varga Zoltánon kívül posztumusz kapott díszpolgári címet Kerkápoly Endre mérnök.

Megjegyzések