Ez volt immár a 214. zöld-lila összecsapás. Bizony a
110 éves közös futballmúlt képzeletbeli „Nagy Derbi Könyve” vasárnap egy
újabb, immár zöld-fehér fejezettel lett gazdagabb.
A legnagyobb városi rangadónak soha sem kellett nagy felvezetés, nagy körítés, mindig minden alkalommal óriási figyelem kísérte, a két csapat helyezésétől, pillanatnyi formájától függetlenül.
A legnagyobb városi rangadónak soha sem kellett nagy felvezetés, nagy körítés, mindig minden alkalommal óriási figyelem kísérte, a két csapat helyezésétől, pillanatnyi formájától függetlenül.
Most
sem volt ez másképpen. Az esélyeket természetesen minden focirajongó
már jóval a derbi előtt latolgatta, de hiába mutatták az eddigi
eredmények a mi fölényünket, számos esetben rácáfoltak már a csapatok az
úgynevezett papírformára.
Soha nem felejtem el például azt az 1987-es Megyeri
úti összecsapást, ahol az akkor még Újpesti Dózsa néven játszó
lila-fehérek voltak a toronymagas esélyesek, de 4:1 arányban mi
diadalmaskodtunk, kispadunkon azzal a Rákosi Gyulával,
aki játékosként számos nagy rangadó részese volt korábban. A Fradisták
természetesen némi iróniával fűszerezve kórusban kiabálták, mint az
50-es években az Éljen Rákosi! Éljen Rákosi! - rigmust.
Igazi futballünnep volt vasárnap.
Gyönyörű
szép, napsütéses tavaszi idő, teltház, több mint 21000 néző, nagyszerű
hangulat. A két csapat játékosai átérezték a mérkőzés fontosságát,
tétjét és ennek megfelelően küzdöttek, hajtottak. Az első negyedórában
megpróbáltuk játszani a szokásos letámadásos taktikánkat, de igazi
gólveszélyt nem sikerült kialakítanunk a vendégek kapuja előtt. A Dózsa
kijött a szorításunkból, és ahogy az lenni szokott két hatalmas
helyzetet ki is alakított a kapunk előtt. Először Andrics, majd pedig Perovics helyzeténél védett Dibusz
káprázatosan. A két kimaradt lila-fehér helyzet miatt, az első
játékrész hátra lévő részében egy kicsit óvatosabban támadtunk, ezért
inkább a mérkőzés küzdő jellege dominált a találkozó ezen szakaszában.
Volt egy kényszerű cserénk is, Dilavert kellet lecserélni egy ütközést követően, de a helyére beállt Batik Bence nagyon hamar felvette a mérkőzés ritmusát és remekül pótolta a sérült jobbhátvédünket.
A második játékrészben szemmel láthatóan nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltunk és sorra vezettük a támadásainkat. Balajcza Szabolcs, a vendégek hálóőre, ahogy azt már tőle meg szokhattunk most is remekül védett ellnünk. Először Lamah ziccerét hárította, majd Böde Dani
fejesénél is a helyén volt. Ekkor már szinte a levegőben lógott a
vezető gólunk. Ami nem is váratott sokáig magára. Böde remek passzából
Lamah húzott az újpesti kapura, lefutva az egyébként nagyon gyors Negot, majd lövését Balajcza csak kiütni tudta, a kipattanó labdát pedig a második hullámban érkező Hajnal Tamás magabiztosan vágta a hálóba. Szinte felrobbant a
lelátó. Extázis közeli állapot lett úrrá a zsúfolásig megtelt Groupama
Arénában.
Nem sokkal később a csereként beállt újpesti Ojo parádés közeli fejesét Dibusz Dénes a gólvonalról tornászta ki, úgy, mint az 1970-es világbajnokságon az angol Gordon Banks, Pelé bólintását.
Az
ellentámadásból Böde lépett ki, kapura tört és Suljics csak
szabálytalanul tudta megállítani, kiállítás. A megítélt szabadrúgást az
egyébként végig ezer fokon égő Varga Roland olyan elemi erővel bombázta a Dózsa kapujába, hogy Balajca meg sem tudott mozdulni.
2:0
Fantasztikus győzelem, csodálatos vasárnap délután.
Jegyzőkönyv:
NB I, 23. forduló
FTC-Újpest 2-0 (0-0)
Nézőszám: 21 217
FTC: Dibusz - Dilaver (Batik, 35.), Mateos, Nalepa, Ramírez (Bönig, 73.) - Gera, Somalia - Varga R., Hajnal (Busai, 80.), Lamah - Böde
Újpest: Balajcza - Nego, Heris, Stanisavljevic, Forró - Litauszki, Balogh B., Perovic, Nagy G., Suljic - Andric (Bardhi, 79.)
Sárga: Perovic (18.), Stanisavljevic (31.), Nego (85.)
Piros: Suljic (70.)
G.: Hajnal (61.), Varga R. (72.)
Nem
mellékesen a derbi győzelemmel felléptünk a második helyre is, de még
korai számolgatni, sok találkozó van még előttünk. Annyit azonban
mindenképpen meg jegyeznünk, hogy valami elkezdődött végre nálunk, s
talán egy új nagy csapat első szárnypróbálgatásainak lehetünk most,
hétről hétre tanúi.
Azt kívánom minden
Fradista barátom nevében, hogy sok-sok ilyen és ehhez hasonló találkozó
kerüljön be az elkövetkezendő időszakban a Ferencváros aranybetűkkel
szedett történelemkönyvének lapjaira.
Hajrá Fradi!
Csépányi Balázs
Megjegyzések
Megjegyzés küldése