Albert Flórián, Farkas János, Novák Dezső és Szűcs Lajos is ott volt a legjobbak között 1968 végén.
Különleges napja volt a magyar labdarúgásnak 1968. november 6-án. Sem előtte, sem utána nem lépett pályára a Világválogatottban négy honfi társunk. Rio de Janeiróban az aktuális aranylabdás Albert Flórián, a világ legeredményesebb futballistaolimpikonja, Novák Dezső, a másfél héttel korábban véget ért mexikói ötkarikás torna legjobbja, Szűcs Lajos, valamint az 1966-os világbajnokságon a braziloknak a futballvébék történetének egyik legszebb gólját lövő Farkas János is játszhatott.
A mai kor ifjú szurkolói számára alkalmasint szinte hihetetlen, hogy a hatvanas évek közepén még olyan elismert és népszerű volt a magyar futball, hogy négy képviselőjét is meghívta a FIFA a világválogatottba, a brazilok első világbajnoki címének 10. évfordulóját megünneplő találkozóra. Válogatottunk akkor vitathatatlanul a földkerekség elitjébe tartozott, csalódást keltett, hogy az 1962-es chilei és az 1966-os angliai világbajnokságon a negyeddöntőben kiesett, mint ahogy az is, hogy „csak” harmadik lett 1964ben, a spanyolországi kontinensbajnoki döntőben. 1968-ban ugyancsak negyeddöntős volt az Európa-bajnokságon, de onnan nem tudott előrelépni a négyes döntőbe, éppen úgy a szovjetektől kapott ki, mint 1966-ban, Sunderlandben. 1965-ben a Ferencváros megnyerte a VVK-t, sőt 1968-ban is döntőt játszhatott.
A Vasas balösszekötője nemcsak a liverpooli Goodison Parkban lőtt álomgóljával hódította meg a brazilok szívét, hanem azzal a pazar teljesítménnyel is, amelyet 1967 elején, a chilei Hexagonal-tornán nyújtott. A Santost, valamint a Világkupa akkori védőjét, az uruguayi Peñarolt, illetve három chilei sztárklubot, az Universidad de Chilét, a Colo-Colót és az Universidad Catolicát megelőzve tornagyőztes Vasas Korsós Istvánnal holtversenyben a gólkirályi címet is elhódító csillagáért Pelé klubja bármekkora összeget hajlandó lett volna fi zetni, ha megkaphatja.
Az 1968-as volt egyébként a harmadik alkalom, hogy a FIFA
közreműködésével „összeállt” a világválogatott. 1963-ban, az angol
szövetség alapításának centenáriumán Puskás Ferenc személyében volt
magyar, ellenben 1967-ben, a legendás kapus, Ricardo Zamora 65.
születésnapja tiszteletére rendezett madridi találkozón nem. Negyvenöt
éve viszont négy! 1968 nyarán a FIFA előzetes listát tett közé, amelyet
Helenio Herrera, Helmut Schön és Otto Gloria állított össze.
Egyszersmind felkérték az edzői teendők ellátására a német Dettmar
Cramert. (A nyilvánosság számára a mindössze 161 centis Cramer volt
talán a FIFAválogatott legismeretlenebb tagja. Akkoriban a DFB, a német
szövetség alkalmazásában állt, Udo Lattekkel együtt segédkezett Schönnek
az 1966-os, ezüstéremmel zárult vb-n. Akkoriban a FIFA is gyakran
igényelte szolgálatait, több mint 40 országban tartott előadásokat,
kurzusokat. Edzői pályafutásának legnagyobb sikerei a Bayern Münchenhez
kapcsolódnak, 1975-ben és 1976-ban is BEK-győztes lett a bajorokkal.)
A győztes olaszoktól és az ezüstérmes jugoszlávoktól négy-négy (Angelo Domenghini, Giacinto Facchetti, Sandro Mazzola, Gianni Rivera, illetve Dragan Dzsajics, Mirszad Fazlagics, Ivica Oszim és Vladimir Durkovics), a bronzérmes, de egyben világbajnoki címvédő angoloktól öt (Alan Ball, Gordon Banks, Bobby Charlton, Bobby Moore, Ray Wilson), a negyedik helyezett szovjetektől három (Szlava Metreveli, Albert Sesztyernyov, Lev Jasin) futballistát válogattak. Került a listára belga (Paul Van Himst), bolgár (Georgi Aszparuhov), csehszlovák (Jozef Adamec, Ivo Viktor), francia (Bernard Bosquier, Philippe Gondet, Robert Herbin), északír (George Best), nyugatnémet (Franz Beckenbauer, Karl-Heinz Schnellinger), keletnémet (Eberhard Vogel), portugál (José Augusto, Eusébio, António Simoes), román (Ion Pircalab), skót (Jimmy Johnstone, Denis Law és Bobby Lennox), spanyol (Amancio, Pirri) játékos is. Már akkor négy magyar szerepelt a listán: Albert Flórián, Bene Ferenc, Farkas János és Szűcs Lajos.
Később változott a keret összetétele, a kiválasztottak közül néhányan
nem fogadták el a meghívást, másokat, mint az angol klubokban
szereplőket, nem engedték el munkaadóik a bajnokság közben Brazíliába.
Ennek ellenére az európai játékosok kerültek túlsúlyba a csapatban,
hiszen mindössze két argentin és két uruguayi játszott.
Ők ellenben valóban a világelitet képviselték, a legjobbak közé
tartoztak a maguk posztján. Ami a magyarokat illeti, noha Bene Ferenc
kiváló egészségi állapotnak örvendett, és nem is futballozott akármilyen
formában (négy nappal a riói mérkőzés után négy gólt lőtt a Diósgyőrnek
a Megyeri úton), mégis Novák Dezső utazott helyette. Dettmar Cramer már
a mexikói olimpia napjai alatt szólt kint a két ferencvárosi védőnek,
Nováknak és Szűcsnek, hogy számítsanak rá, megy a meghívó az MLSZ-be.
alábbiakat mesélte önéletrajzában:
„A Copacabanán laktunk, és már az sem volt kis bravúr, hogy a rendőrök valahogy el tudtak juttatni bennünket a Maracanã-stadionba. Érdekes, nem volt telt ház a kétszázezres arénában, amely egyébként cseppet sem aréna jellegű, sokkal inkább lustán heverő, mosatlan csészealjra hasonlít. Varázslatos hangulattal. Amikor kimentünk megnézni a játékteret, már ment a szamba, zenekarok játszottak, dalban, ritmusokban felelgettek egymásnak. És így ment ez aztán később, a meccs folyamán is. Egyébként akkora öltözőnk volt, mint egy lovarda, ott is nyugodtan lehetett volna kispályás meccset játszani. Ott melegítettünk, nyargalásztunk, és Lev Jasin, a legendás szovjet kapus például, miközben szájában az elmaradhatatlan cigaretta füstölt, a falhoz dobálta a labdát, s úgy kapkodta el a visszapattanót, mintha mágnes lenne a kesztyűjében. Pontosabban a kezében, mert iskolát teremtő kesztyűit – meglehet, kabalából –, mindig csak a kapuvonalon állva húzta fel. És igaza volt Dettmar Cramernek, hogy még az öltözőben melegítsünk be, mert hiába mentünk ki szűk fél órával a kezdés előtt, nem volt hol melegítenünk. A rengeteg fotóstól, tévéstől, rádióstól szinte lépni sem lehetett, és illett mindenkivel szóba állni. Fotó együtt, fotó Pelével, fotó a főrendező kisfiával. Mindenkivel, aki arra járt. És csaknem annyi riporterrel beszéltem, annyinak nyilatkoztam abban a húsz-huszonöt percben, mint életem folyamán addig összesen. Azért aztán futballoztunk is, – mi hárman, fradisták kezdtünk, Farkast becserélték –, és a világválogatott tagjai még alig mutatkoztak be egymásnak, a hazaiak nagy-nagy boldogságára Rivellino olyan bombát eresztett meg harminc méterről, amilyennek minden kapus csak tiszteleg. Na, lett is hangzavar, zene, körtánc a lelátón, bár az is igaz, a gól előtt sem hallották szomszédjuk hangját az emberek.
Ám utána mi következtünk, mármint Dzsajics és én. Mondták is később nekem néhányan, hogy lám, milyen hasznos a nyelvtudás, és igazuk volt. Mert tényleg megbeszéltük – szerb nyelven –, ha Dzsajics elfut a szélen, rúgja csak nyugodtan a rövid sarok felé a labdát, én majd érkezem. Olyan bő fél óra elteltével valóban tényleg elment, és én tényleg érkeztem. Belőtte a labdát, rövidre, és bár a São Paulo kapusa, Picasso úgy röpködött, mint nagy spanyol névrokonának békegalambja, én mégis megelőztem, a jobb külsővel a hálóba pördítettem. Később Cramer mester lecserélt, az uruguayi Rocha állt a helyemre.
A meccs utáni banketten pedig csodálatos órát kaptunk. Este külön
bankettet is tartottunk a szállodai szobánkban. Mégpedig szűk körűt. A
szocialista tábor tett látogatást nálunk, Dragan Dzsajics mellett a
három szovjet, Jasin, Sesztyernyov és Metreveli pezsgőzött velünk.
Csillogtattuk iskolában tanult orosztudásunkat. Ez a baráti eszmecsere
is igazolta a szurkolói feltételezést, hogy jóban voltunk Jasinékkal,
azt viszont éppen cáfolta, hogy ahányszor csak játszottunk egymással,
mindig »le kellett feküdnünk« a szovjet válogatottnak. Hiszen aligha
barátkoztunk volna olyanokkal, akik miatt, úgymond hivatalból, állandóan
ki kell kapnunk. Hazafelé a gépen a nyugatnémetekkel üldögéltünk.
Illetve Schulz, Overath és Beckenbauer jött át hozzánk melegítőben az
első osztályról a turista szakaszra, csak azt nem tudom, miért adott
nekik a FIFA máshova szóló repülőjegyet, mint nekünk.”
A világválogatottban járt játékosok nem sokat pihenhettek, szó sem
volt sem akklimatizálódásról, sem reakklimatizálódásról. Négy nappal a
riói gála után ismét bajnoki mérkőzést kellett játszaniuk, még mind a
két csapatnak volt esélye a bajnoki cím megszerzésére is. (A
Ferencvárosnak és az Újpesti Dózsának 37, a Vasasnak 36 pontja volt, hat
fordulóval a zárás előtt.) A Vasas kikapott 4:3-ra Salgótarjánban, a
Fradi ellenben nyert a Népstadionban 3:0-ra, a Dunaújváros ellen. A két
gólt szerző, kétszer is egykori klubtársa, Aczél László kapujába találó
Albert Flórián volt a mezőny legjobbja!
www.fourfourtwo.hu
Különleges napja volt a magyar labdarúgásnak 1968. november 6-án. Sem előtte, sem utána nem lépett pályára a Világválogatottban négy honfi társunk. Rio de Janeiróban az aktuális aranylabdás Albert Flórián, a világ legeredményesebb futballistaolimpikonja, Novák Dezső, a másfél héttel korábban véget ért mexikói ötkarikás torna legjobbja, Szűcs Lajos, valamint az 1966-os világbajnokságon a braziloknak a futballvébék történetének egyik legszebb gólját lövő Farkas János is játszhatott.
A mai kor ifjú szurkolói számára alkalmasint szinte hihetetlen, hogy a hatvanas évek közepén még olyan elismert és népszerű volt a magyar futball, hogy négy képviselőjét is meghívta a FIFA a világválogatottba, a brazilok első világbajnoki címének 10. évfordulóját megünneplő találkozóra. Válogatottunk akkor vitathatatlanul a földkerekség elitjébe tartozott, csalódást keltett, hogy az 1962-es chilei és az 1966-os angliai világbajnokságon a negyeddöntőben kiesett, mint ahogy az is, hogy „csak” harmadik lett 1964ben, a spanyolországi kontinensbajnoki döntőben. 1968-ban ugyancsak negyeddöntős volt az Európa-bajnokságon, de onnan nem tudott előrelépni a négyes döntőbe, éppen úgy a szovjetektől kapott ki, mint 1966-ban, Sunderlandben. 1965-ben a Ferencváros megnyerte a VVK-t, sőt 1968-ban is döntőt játszhatott.
„…HA MÁR A VILÁGVÁLOGATOTTNÁL LÉBECOLTÁL”
Az 1968. november 4-én kezdődő héten a Ferencváros játékosai azt latolgatták az öltözőben, vajon elképzelhető-e, hogy a Föld visszafelé kezdjen forogni a tengelye körül, vagy hogy nappal süssön le az égről a Hold, és éjszaka ragyogjon a Nap. Ez ugyanis a legkevesebb, aminek történnie kellett, hiszen normális esetben a lehetetlennel lett volna egyenlő, amekkora metamorfózison az edzőjük átesett. Szombaton, miután simán elverték a Csepelt, még azt mondta nekik az öltözőben: éppen itt lenne az ideje, hogy megtanuljanak tisztességesen futballozni, de hétfőtől majd tesz arról, hogy minden gyökeresen megváltozzon ennek a „léha, semmirekellő” társaságnak az életében. A futballistának zseniális, ám tréningezni, kiváltképp futni utáló Albert nem is hagyta ki a ziccert, már mondta is a többieknek: „Jó kis hetük lesz, uraim, sok erőt kívánok hozzá… Állítólag a hét futóbajnokságának győztese indul jövőre a Mecser Lajos helyett az ob-n, tízezer méteren!” Szűcs Lajost és Novák Dezsőt hidegen hagyta a mester fenyegetése, nekik édes mindegy volt, hogy egy tréningen tíz kilométert futnak-e, vagy húszat, ők gondolatban már réges-régen a Copacabanán jártak, Novák például álmában sem gondolta volna, hogy milyen prózai, „sürgető okok” miatt marad majd le élete talán legfontosabb csapatképéről… A magyar futball történetében sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő olyan eset, hogy egy klubból hárman is a Világválogatottban játszanak, nem véletlenül mondta a repülőgépen kifelé utaztában a negyedik meghívott, Farkas János: „Olyan vagyok köztetek, mint egy NDK-ból érkezett cseregyerek…” A vasárnap kínzótáborral megfenyegetett játékosok még oxigénmaszkokat is előkészíttettek a szertárossal, így aztán érthetetlen volt számukra, hogy miért volt ez az egyetlen olyan hét a Fradi történetében, amikor az edzéseken szigorúan tilos volt futni! Volt ott játék kiskapura, nagykapura, közepes kapura, játszottak a nősök a nőtlenek, a szakszervezeti tagok a szakszervezeten kívüliek ellen, játékosan, igazán nagy fi zikai terhelés nélkül, volt minden, csak a Császár által szívből gyűlölt sok-sok hosszú távú futás nem! A hazaérkező Flóri, persze egy órán belül értesült arról, hogy távollétében „Albert Flórián álma” című edzéseket tartottak a többieknek. „Miért csinálta ezt, Karcsi bácsi?” – kérdezte a „bűnöst”, mert voltak olyan viszonyban, hogy nyugodtan megkérdezhette. A válasz: „Flórikám, kellett, hogy valami rossz neked is legyen, ha már egész héten a világválogatottnál lébecoltál…”
Lakat T. Károly
A magyar válogatott ászai igazi világsztárok voltak, különösen a Bene
Ferenc, Albert Flórián, Farkas János triót jegyezték magasan. Minden
futballrajongó tudja, hogy a „Császárt” 1967 decemberében Európa legjobb
játékosaként, a France Football Aranylabda-szavazásának győzteseként
ünnepelték, abban az esztendőben, a Vasas Jancsikája tizedik lett ezen
az voksoláson. Egy évvel korábban, nem kis részben a brazilok elleni
diadalnak is tulajdoníthatóan Albert az ötödik, Bene a hatodik, Farkas a
hetedik-kilencedik helyen végzett. (Amennyiben az Aranylabda-voksolás
fokmérője a magyar játékosok európai hírnevének, tényleg jól álltunk. Az
első, 1956-os szavazástól 1972-ig csak két esztendő akadt – érdekes,
mindkettő vb-év volt, 1958 és 1970 –, amelyben nem jutott magyar
játékosnak szavazat. Nem számítva a „spanyol” Kubalát és a „francia”
Újlakit, tizennégy magyar, Puskás Ferenc, Bozsik József, Kocsis Sándor,
Grosics Gyula, Tichy Lajos, Bundzsák Dezső, Göröcs János, Sándor Károly,
Solymosi Ernő, Albert Flórián, Bene Ferenc, Farkas János, Szűcs Lajos
és Dunai II Antal kapott pontot.) De nemcsak a France Football egyébként
vitathatatlanul nagy presztízsű „játéka” a bizonyítéka
elismertségüknek. Sőt a brazilok kapcsán talán nem is azt érdemes
elsőként citálni. Sokkal többet mond, hogy Albert Flóriánért 1966
decemberében Budapestre is eljött Fernando Viera a Flamengo
képviseletében, azzal a határozott szándékkal, hogy magával vihesse
Brazíliába. A szocializmus éveiben erről nyilvánvalóan szó sem lehetett,
de a sporthivatal (és gyaníthatóan még annál is magasabb szervezet…)
arra engedélyt adott, hogy a Ferencváros középcsatára a feleségével
együtt három hétre Rio de Janeiróba, vendégjátékra utazzon. Farkas
Jánost nem a Flamengo, hanem a világ akkori egyik legerősebb klubja, a
Santos kívánta mindenáron megszerezni.Az 1968. november 4-én kezdődő héten a Ferencváros játékosai azt latolgatták az öltözőben, vajon elképzelhető-e, hogy a Föld visszafelé kezdjen forogni a tengelye körül, vagy hogy nappal süssön le az égről a Hold, és éjszaka ragyogjon a Nap. Ez ugyanis a legkevesebb, aminek történnie kellett, hiszen normális esetben a lehetetlennel lett volna egyenlő, amekkora metamorfózison az edzőjük átesett. Szombaton, miután simán elverték a Csepelt, még azt mondta nekik az öltözőben: éppen itt lenne az ideje, hogy megtanuljanak tisztességesen futballozni, de hétfőtől majd tesz arról, hogy minden gyökeresen megváltozzon ennek a „léha, semmirekellő” társaságnak az életében. A futballistának zseniális, ám tréningezni, kiváltképp futni utáló Albert nem is hagyta ki a ziccert, már mondta is a többieknek: „Jó kis hetük lesz, uraim, sok erőt kívánok hozzá… Állítólag a hét futóbajnokságának győztese indul jövőre a Mecser Lajos helyett az ob-n, tízezer méteren!” Szűcs Lajost és Novák Dezsőt hidegen hagyta a mester fenyegetése, nekik édes mindegy volt, hogy egy tréningen tíz kilométert futnak-e, vagy húszat, ők gondolatban már réges-régen a Copacabanán jártak, Novák például álmában sem gondolta volna, hogy milyen prózai, „sürgető okok” miatt marad majd le élete talán legfontosabb csapatképéről… A magyar futball történetében sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő olyan eset, hogy egy klubból hárman is a Világválogatottban játszanak, nem véletlenül mondta a repülőgépen kifelé utaztában a negyedik meghívott, Farkas János: „Olyan vagyok köztetek, mint egy NDK-ból érkezett cseregyerek…” A vasárnap kínzótáborral megfenyegetett játékosok még oxigénmaszkokat is előkészíttettek a szertárossal, így aztán érthetetlen volt számukra, hogy miért volt ez az egyetlen olyan hét a Fradi történetében, amikor az edzéseken szigorúan tilos volt futni! Volt ott játék kiskapura, nagykapura, közepes kapura, játszottak a nősök a nőtlenek, a szakszervezeti tagok a szakszervezeten kívüliek ellen, játékosan, igazán nagy fi zikai terhelés nélkül, volt minden, csak a Császár által szívből gyűlölt sok-sok hosszú távú futás nem! A hazaérkező Flóri, persze egy órán belül értesült arról, hogy távollétében „Albert Flórián álma” című edzéseket tartottak a többieknek. „Miért csinálta ezt, Karcsi bácsi?” – kérdezte a „bűnöst”, mert voltak olyan viszonyban, hogy nyugodtan megkérdezhette. A válasz: „Flórikám, kellett, hogy valami rossz neked is legyen, ha már egész héten a világválogatottnál lébecoltál…”
Lakat T. Károly
A Vasas balösszekötője nemcsak a liverpooli Goodison Parkban lőtt álomgóljával hódította meg a brazilok szívét, hanem azzal a pazar teljesítménnyel is, amelyet 1967 elején, a chilei Hexagonal-tornán nyújtott. A Santost, valamint a Világkupa akkori védőjét, az uruguayi Peñarolt, illetve három chilei sztárklubot, az Universidad de Chilét, a Colo-Colót és az Universidad Catolicát megelőzve tornagyőztes Vasas Korsós Istvánnal holtversenyben a gólkirályi címet is elhódító csillagáért Pelé klubja bármekkora összeget hajlandó lett volna fi zetni, ha megkaphatja.
A Császár és az Aranylabda
NOVÁK DEZSŐ
Jobbhátvéd
Ják, 1939. február 3.– 2014. február 26.
Klubjai Egyházasrádóc (1951–54), Szombathelyi Postás (1955), Szombathelyi Törekvés (Sz. Haladás VSE 1956–61), FTC (1961–72) Válogatottság 9/3 (1959. október 25.–1968. május 11.)
Sikerei 4x bajnok (1963, 1964, 1967, 1968), MNKgyőztes (1972), VVK-győztes (1965), VVK-döntős (1968), Eb-bronzérmes (1964), 2x olimpiai bajnok (1964, 1968), olimpiai bronzérmes (1960), az Eb-négyes döntő társgólkirálya (1964), világválogatott (1968)
SZŰCS LAJOS
fedezet, beállós
Apatin, 1943. december 10.–
Klubjai Újpesti Dózsa (1957–62), Dorogi Bányász (1963– 66), FTC (1966–69), Bp. Honvéd (1971–77), Bp. Vasas Izzó (1977–80), Hévíz (1982) Válogatottság 37/2 (1967. április 23.–1973. június 13.)
Sikerei 2x magyar bajnok (1967, 1968), VVK-döntős (1968), Eb-4. (1972), olimpiai bajnok (1968), olimpiai ezüstérmes (1972), világválogatott (1968), 2x az Év labdarúgója (1968, 1971)
FARKAS JÁNOS balösszekötő
Budapest, 1942. március 27.–Budapest, 1989. szeptember 29.
Klubjai László Kórház (–1959), Vasas (1959–72) Válogatottság 33/19 (1961. december 13.–1969. december 3.)
Sikerei 4x magyar bajnok (1961, 1962, 1965, 1966), 4x KK-győztes (1960, 1962, 1965, 1970), Eb-bronzérmes (1964), vb-résztvevő (1966), vb-re nevezve (1962, nem játszó tartalék), olimpiai bajnok (1964), az UEFA-torna (ifjúsági Eb) győztese (1960), világválogatott (1968), magyar gólkirály (1966)
ALBERT FLÓRIÁN
középcsatár
Hercegszántó, 1941. szeptember 15.–Budapest, 2011. október 30.
Klubjai Bp. Kinizsi, majd Ferencvárosi TC (1952–74) Válogatottság 75/31 (1959. június 28.–1974. május 29.)
Sikerei 4x magyar bajnok (1963, 1964, 1967, 1968), MNK-győztes (1972), VVK-győztes (1965), VVK-döntős (1968), KK-győztes (1960), Ebbronzérmes (1964), Eb-4. (1972), 2x vb-résztvevő (1962, 1966), olimpiai bronzérmes (1960), 3x magyar gólkirály (1960, 1961, 1965), 2x az Év labdarúgója (1966, 1967), 2x világválogatott (1968, 1973), Európa-válogatott (1972), vb-társgólkirály (1962), európai aranylabdás (1967)
Az edzők az előzetes listára egy híján 60 nevet írtak fel. Az
argentinok közül tizenkét (Óscar Malbernat, José Rafael Albrecht, Raúl
Bernao, Carlos Buticce, Raúl Madero, Ermindo Onega, Roberto Perfumo,
Silvio Marzolini, Óscar Mas, Juan Ramón Verón, Alberto Rendo, Silva), az
uruguayiaktól négy (Ladislao Mazurkiewicz, Julio Montero Castillo, Pero
Rocha, Villar), a chileiektől két (Alberto Quintano, Carlos Reinoso), a
peruiaktól egy (Héctor Chumpitaz) játékos is bekerült a kiválasztottak
közé. Az európai országokból majdnem kétszer annyi játékost jelöltek ki.
Akkoriban rendezték Olaszországban a harmadik kontinensbajnokság négyes
döntőjét.Jobbhátvéd
Ják, 1939. február 3.– 2014. február 26.
Klubjai Egyházasrádóc (1951–54), Szombathelyi Postás (1955), Szombathelyi Törekvés (Sz. Haladás VSE 1956–61), FTC (1961–72) Válogatottság 9/3 (1959. október 25.–1968. május 11.)
Sikerei 4x bajnok (1963, 1964, 1967, 1968), MNKgyőztes (1972), VVK-győztes (1965), VVK-döntős (1968), Eb-bronzérmes (1964), 2x olimpiai bajnok (1964, 1968), olimpiai bronzérmes (1960), az Eb-négyes döntő társgólkirálya (1964), világválogatott (1968)
SZŰCS LAJOS
fedezet, beállós
Apatin, 1943. december 10.–
Klubjai Újpesti Dózsa (1957–62), Dorogi Bányász (1963– 66), FTC (1966–69), Bp. Honvéd (1971–77), Bp. Vasas Izzó (1977–80), Hévíz (1982) Válogatottság 37/2 (1967. április 23.–1973. június 13.)
Sikerei 2x magyar bajnok (1967, 1968), VVK-döntős (1968), Eb-4. (1972), olimpiai bajnok (1968), olimpiai ezüstérmes (1972), világválogatott (1968), 2x az Év labdarúgója (1968, 1971)
FARKAS JÁNOS balösszekötő
Budapest, 1942. március 27.–Budapest, 1989. szeptember 29.
Klubjai László Kórház (–1959), Vasas (1959–72) Válogatottság 33/19 (1961. december 13.–1969. december 3.)
Sikerei 4x magyar bajnok (1961, 1962, 1965, 1966), 4x KK-győztes (1960, 1962, 1965, 1970), Eb-bronzérmes (1964), vb-résztvevő (1966), vb-re nevezve (1962, nem játszó tartalék), olimpiai bajnok (1964), az UEFA-torna (ifjúsági Eb) győztese (1960), világválogatott (1968), magyar gólkirály (1966)
ALBERT FLÓRIÁN
középcsatár
Hercegszántó, 1941. szeptember 15.–Budapest, 2011. október 30.
Klubjai Bp. Kinizsi, majd Ferencvárosi TC (1952–74) Válogatottság 75/31 (1959. június 28.–1974. május 29.)
Sikerei 4x magyar bajnok (1963, 1964, 1967, 1968), MNK-győztes (1972), VVK-győztes (1965), VVK-döntős (1968), KK-győztes (1960), Ebbronzérmes (1964), Eb-4. (1972), 2x vb-résztvevő (1962, 1966), olimpiai bronzérmes (1960), 3x magyar gólkirály (1960, 1961, 1965), 2x az Év labdarúgója (1966, 1967), 2x világválogatott (1968, 1973), Európa-válogatott (1972), vb-társgólkirály (1962), európai aranylabdás (1967)
A győztes olaszoktól és az ezüstérmes jugoszlávoktól négy-négy (Angelo Domenghini, Giacinto Facchetti, Sandro Mazzola, Gianni Rivera, illetve Dragan Dzsajics, Mirszad Fazlagics, Ivica Oszim és Vladimir Durkovics), a bronzérmes, de egyben világbajnoki címvédő angoloktól öt (Alan Ball, Gordon Banks, Bobby Charlton, Bobby Moore, Ray Wilson), a negyedik helyezett szovjetektől három (Szlava Metreveli, Albert Sesztyernyov, Lev Jasin) futballistát válogattak. Került a listára belga (Paul Van Himst), bolgár (Georgi Aszparuhov), csehszlovák (Jozef Adamec, Ivo Viktor), francia (Bernard Bosquier, Philippe Gondet, Robert Herbin), északír (George Best), nyugatnémet (Franz Beckenbauer, Karl-Heinz Schnellinger), keletnémet (Eberhard Vogel), portugál (José Augusto, Eusébio, António Simoes), román (Ion Pircalab), skót (Jimmy Johnstone, Denis Law és Bobby Lennox), spanyol (Amancio, Pirri) játékos is. Már akkor négy magyar szerepelt a listán: Albert Flórián, Bene Ferenc, Farkas János és Szűcs Lajos.
90. perc: Tostao-gól a világválogatott hálójában
Szűcs Lajost éltette a korabeli a Képes Sport is
MIT ÜNNEPELTEK A BRAZILOK?
A mérkőzés apropóját a brazilok első, 1958as, svédországi vb-győzelmének tizedik évfordulója adta. A dél-amerikai ország válogatottja az egyetlen, amely minden eddigi világbajnoki nagydöntőben szerepelt, és a sor 2014-ben sem szakad meg. Brazília az öt világbajnoki elsőséggel rekorder, játékosai közül Pelé az egyedüli, aki háromszoros világbajnok (1958, 1962, 1970), Cafú pedig az egyetlen, aki három egymást követő világbajnoki döntőben (1994, 1998, 2002) pályára lépett. Vavá (1958, 1962) a világon az egyetlen, aki két egymást követő vb-döntőben is gólt szerzett. A hazájában Kis Hangyának (Formiguinha) becézett Mario Jorge Lobo Zagallo volt a világon az első, aki játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnoki címet nyert. Mindmáig az egyetlen, aki négy világbajnoki cím megszerzésében is aktív szerepelt játszott: 1958-ban és 1962-ben játékosként, 1970-ben szövetségi kapitányként, 1994-ben Carlos Alberto Parreira kapitány segítőjeként-tanácsadójaként.
A zöld-fehérek november 2-án 20 ezer néző előtt 4:0-ra verték meg a
Népstadionban a Csepelt, a három, a bajnoki meccsre már becsomagolva
érkezett labdarúgó egyaránt szerzett egy-egy gólt. A Vasas is játszott
aznap, méghozzá Dunaújvárosban, Farkas onnan utazott vissza Budapestre,
aztán a miniküldöttség (kiegészülve a „delegációvezetővel”, Zsolt
Istvánnal, a kiváló játékvezetővel) egy kis mikrobusszal Ausztria, a
schwechati repülőtér felé vette az irányt. Kissé viharos repülőútban
volt részük, de a kellemetlenségeket feledtette a riói fogadtatás, a
brazilok napokon át tartó, szinte túláradó szeretete. A kint töltött
napokról Albert Flórián azA mérkőzés apropóját a brazilok első, 1958as, svédországi vb-győzelmének tizedik évfordulója adta. A dél-amerikai ország válogatottja az egyetlen, amely minden eddigi világbajnoki nagydöntőben szerepelt, és a sor 2014-ben sem szakad meg. Brazília az öt világbajnoki elsőséggel rekorder, játékosai közül Pelé az egyedüli, aki háromszoros világbajnok (1958, 1962, 1970), Cafú pedig az egyetlen, aki három egymást követő világbajnoki döntőben (1994, 1998, 2002) pályára lépett. Vavá (1958, 1962) a világon az egyetlen, aki két egymást követő vb-döntőben is gólt szerzett. A hazájában Kis Hangyának (Formiguinha) becézett Mario Jorge Lobo Zagallo volt a világon az első, aki játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnoki címet nyert. Mindmáig az egyetlen, aki négy világbajnoki cím megszerzésében is aktív szerepelt játszott: 1958-ban és 1962-ben játékosként, 1970-ben szövetségi kapitányként, 1994-ben Carlos Alberto Parreira kapitány segítőjeként-tanácsadójaként.
alábbiakat mesélte önéletrajzában:
„A Copacabanán laktunk, és már az sem volt kis bravúr, hogy a rendőrök valahogy el tudtak juttatni bennünket a Maracanã-stadionba. Érdekes, nem volt telt ház a kétszázezres arénában, amely egyébként cseppet sem aréna jellegű, sokkal inkább lustán heverő, mosatlan csészealjra hasonlít. Varázslatos hangulattal. Amikor kimentünk megnézni a játékteret, már ment a szamba, zenekarok játszottak, dalban, ritmusokban felelgettek egymásnak. És így ment ez aztán később, a meccs folyamán is. Egyébként akkora öltözőnk volt, mint egy lovarda, ott is nyugodtan lehetett volna kispályás meccset játszani. Ott melegítettünk, nyargalásztunk, és Lev Jasin, a legendás szovjet kapus például, miközben szájában az elmaradhatatlan cigaretta füstölt, a falhoz dobálta a labdát, s úgy kapkodta el a visszapattanót, mintha mágnes lenne a kesztyűjében. Pontosabban a kezében, mert iskolát teremtő kesztyűit – meglehet, kabalából –, mindig csak a kapuvonalon állva húzta fel. És igaza volt Dettmar Cramernek, hogy még az öltözőben melegítsünk be, mert hiába mentünk ki szűk fél órával a kezdés előtt, nem volt hol melegítenünk. A rengeteg fotóstól, tévéstől, rádióstól szinte lépni sem lehetett, és illett mindenkivel szóba állni. Fotó együtt, fotó Pelével, fotó a főrendező kisfiával. Mindenkivel, aki arra járt. És csaknem annyi riporterrel beszéltem, annyinak nyilatkoztam abban a húsz-huszonöt percben, mint életem folyamán addig összesen. Azért aztán futballoztunk is, – mi hárman, fradisták kezdtünk, Farkast becserélték –, és a világválogatott tagjai még alig mutatkoztak be egymásnak, a hazaiak nagy-nagy boldogságára Rivellino olyan bombát eresztett meg harminc méterről, amilyennek minden kapus csak tiszteleg. Na, lett is hangzavar, zene, körtánc a lelátón, bár az is igaz, a gól előtt sem hallották szomszédjuk hangját az emberek.
Ám utána mi következtünk, mármint Dzsajics és én. Mondták is később nekem néhányan, hogy lám, milyen hasznos a nyelvtudás, és igazuk volt. Mert tényleg megbeszéltük – szerb nyelven –, ha Dzsajics elfut a szélen, rúgja csak nyugodtan a rövid sarok felé a labdát, én majd érkezem. Olyan bő fél óra elteltével valóban tényleg elment, és én tényleg érkeztem. Belőtte a labdát, rövidre, és bár a São Paulo kapusa, Picasso úgy röpködött, mint nagy spanyol névrokonának békegalambja, én mégis megelőztem, a jobb külsővel a hálóba pördítettem. Később Cramer mester lecserélt, az uruguayi Rocha állt a helyemre.
Sir Stanley Matthews Lev Jasin (balra) és Puskás Ferenc vállán
Blohin búcsúmeccsén: Détári (jobbra), Breitner, Pfaff és az ukrán menyecskék
A MÉRKŐZÉS
BRAZÍLIA–VILÁGVÁLOGATOTT 2:1 (1:1)
Rio de Janeiro, 93 000 néző. Vezette: Diego De Leo (uruguayi)
Brazília: Picasso – Jurandir, Roberto Dias, Carlos Alberto (Moreira, 46.), Everaldo – Natal (Paulo Borges, 46.), Gerson – Jairzinho (Tostão, 46.), Pelé, Paulo César, Rivellino
Világválogatott: Jasin (Mazurkiewicz, 46.) – Novák, Marzolini (Perfumo, 46.), Sesztyernyov, Schulz – Beckenbauer, Szűcs, Overath – Amancio (Metreveli, 46.), Albert (Rocha, 46.), Dzsajics (Farkas, 46.) Gól: Rivellino (20.), Albert (33.), Tostão (90.)
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. januári lapszámában.)BRAZÍLIA–VILÁGVÁLOGATOTT 2:1 (1:1)
Rio de Janeiro, 93 000 néző. Vezette: Diego De Leo (uruguayi)
Brazília: Picasso – Jurandir, Roberto Dias, Carlos Alberto (Moreira, 46.), Everaldo – Natal (Paulo Borges, 46.), Gerson – Jairzinho (Tostão, 46.), Pelé, Paulo César, Rivellino
Világválogatott: Jasin (Mazurkiewicz, 46.) – Novák, Marzolini (Perfumo, 46.), Sesztyernyov, Schulz – Beckenbauer, Szűcs, Overath – Amancio (Metreveli, 46.), Albert (Rocha, 46.), Dzsajics (Farkas, 46.) Gól: Rivellino (20.), Albert (33.), Tostão (90.)
www.fourfourtwo.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése