Az „aranycsapat” legjobb képességű játékosainak egyike volt.
Tökéletes technika, magas fokú játékintelligencia, kitűnő áttekintés és
sziporkázó szellemesség jellemezte. Társait — főleg szélsőjét — pompás
átadásokkal foglalkoztatta.
Váratlan húzásokkal bontotta meg az ellenfél védelmi sorait. Eredményességben, a helyzetek kihasználásában kimagasló teljesítményt nyújtott. Mindkét lábbal és fejjel állandó veszélyt jelentett a kapura. Fejjátékával az egész hazai mezőnyből kiemelkedett. Kalmár Jenő óta nem akadt magyar labdarúgó, aki hasonlóan tudott tájékozódni a levegőben. Páratlan ruganyosságának és ütemérzékének köszönhette, hogy rendszerint a felugró kapus kinyújtott karjánál is magasabbra lendült, ahonnan nagy biztonsággal és pontossággal irányította fejeseit. Fénykorában a világ legkiválóbb jobbösszekötőjének tartották.
Már az FTC ifiben felfigyeltek óriási tehetségére és egészen fiatalon, mindössze 16 és fél évesen helyet kapott a zöld-fehérek felnőtt csapatában. 1946 májusában későbbi csapata a Kispest elleni 4-1-es zöld-fehér győzelemmel végződött találkozón mutatkozott be az első csapatban.
Az 1948/49-es bajnokság minden mérkőzésén pályára lépett, így már 19
évesen alapembere volt a bajnokságot nyert legendás csapatnak.
Nyolcvankilenc ferencvárosi bajnoki mérkőzésén hetven gólt szerzett, így
már rendkívül fiatalon is majdnem annyi gólt szerzett átlagban, mint
ahány meccset játszott!
Természetesen kiugró teljesítményei is voltak: pl. ilyen volt a győrieknek rúgott öt gólja a 13:0-ás meccsen! Nemzetközi meccsen volt két mesternégyese, Prágában pedig kétszer is mesterhármast szerzett! (A Fradiban összesen hét mesterhármast ért el.)
És még egy kuriózumszámba menő gól is a nevéhez fűződik: az első számozott mezben (ti. 1950-ig nem játszottak számozott mezben a csapatok, majd 1950 februárjától az MLSZ kötelezően bevezette a számozást) elért gólt – amely egyébként ÉDOSZ néven is az első volt – is ő szerezte a Soroksár elleni 5:0-ás találkozón.
A gólerős játékos nagyon fiatalon már a válogatott mezt is viselte. Mindössze 19 évesen két gólt szerzett első válogatottbeli fellépésén, a románok ellen. Mielőtt a Honvéd aranycsapatába került, már tízszeres válogatott volt – tíz gólos teljesítménnyel!
Kocka (a hátsó Fradi-pályán volt egy edzőfal, amelyre számozott kockákat festettek. A játékos felugrott fejelni, az edző pedig bemondta, hogy hányas kockába irányítsa a labdát. Kocsis majd mindig betalált, így el is nevezték „Kockának”. ) élményszámba menő felhőfejes góljait, élményt jelentő technikai bravúrjait a futballvilág évtizedeken át tapsolta. A fejelésen kívül volt még egy specialitása, amely szintén szenzációszámba ment: a hanyatt vetődéses kapuralövés. A „Kocsis szaltó” egyik leglátványosabb gólja után megtörtént, hogy az ollózva kapuba bombázott találat után az osztrák játékosok is odamentek az ellenfél csatárának gratulálni… Percekig zúgott a taps, a nézők helyükről felállva tombolva ünnepeltek. 1950 nyaráig a ferencvárosi közönségnek szerzett felejthetetlen perceket, azután „örökre” behívták katonának… A Fradi három híressége – Budai, Kocsis, Czibor – már csak a Honvéd csatársorában találkozott, később a Honvéd játékosaként világhírű labdarúgó lett.
Sok-sok nagyszerű játéka közül az 1954. június 30-án, a
világbajnokság elődöntőjében, Uruguay csapata ellen (4:2) mutatott
teljesítménye a legemlékezetesebb.
Gólképességére jellemző, hogy egy mérkőzésen (1954. NSZK 8:3) négy, további hat találkozón (1949. Svédország 5:0, 1952. Finnország 6:1 és Csehszlovákia 5:0, 1954. Dél-Korea 9:0 és Csehszlovákia 4:1, 1955. Svédország 7:3) pedig három-három góllal terhelte meg az ellenfél hálóját.
kedvenc volt, szerették. 1956-ban Kocsis és Czibor is külföldön maradt. Kocsis előbb a svájci Young Fellows-hoz szerződött, majd 1958 áprilisában a világhírű Barcelona játékosa lett.
Éveken át Katalóniában is kiemelkedőt nyújtott az „Aranyfejű” (Cabezas de Oro). Azokban az években három híres magyar is szerepelt a Barcelona sztárcsapatában: Kubala, Kocsis és Czibor! 1958 és 1965 között viselte az FC Barcelona mezét.
A gránátvörös-kékekkel két bajnokságot
nyert, kétszer volt kupagyőztes és tagja volt a VVK-t nyerő és a BEK-döntős együttesnek. 235 találkozón 151-szer talált a kapuba.
Amikor 1965-ben, 36 évesen abbahagyta az aktív játékot, számos spanyol gárda megkereste, de mindegyiknek nemet mondott. A csúcson akarta abbahagyni a játékot, amikor még szép dolgokra volt képes. Rövid ideig a Barca ificsapatánál és a Hercules Alicantében edzősködött.
Csakhogy Kocsis „Kocka” lelkét nem tudták meggyógyítani. Az elutazása előtti napokban, amikor meglátogattam (szerk: Nagy Béla) és az orvosok már kedvező zárójelentést ígértek, ő teljesen letörten beszélt…
Vándor Kálmán ezeket a megható szép sorokat akkor írta, amikor Barcelonából megérkezett a szomorú hír: Kocsis Sándor 1979. július 22-én a Quiron-klinika negyedik emeletéről a mélybe vetette magát.
Halála itthon és Spanyolországban egyaránt nagy megdöbbenést keltett. Koporsóját barcelonai játékostársai, Kubala, Ramallets, Rodri és a többiek vitték a sírhoz.
2012 őszén hazahozták földi maradványait és a Bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra.
Kevesen tudják, hogy a Fradi-pályán emlékére egyperces gyászszünetet is tartottak. 1979 augusztusában az Üllői úti pálya lelátóján volt a szurkolói ankét. Mészáros József, az egykori csapattárs, ekkor már szakosztályelnök első mondatai ezek voltak:
Váratlan húzásokkal bontotta meg az ellenfél védelmi sorait. Eredményességben, a helyzetek kihasználásában kimagasló teljesítményt nyújtott. Mindkét lábbal és fejjel állandó veszélyt jelentett a kapura. Fejjátékával az egész hazai mezőnyből kiemelkedett. Kalmár Jenő óta nem akadt magyar labdarúgó, aki hasonlóan tudott tájékozódni a levegőben. Páratlan ruganyosságának és ütemérzékének köszönhette, hogy rendszerint a felugró kapus kinyújtott karjánál is magasabbra lendült, ahonnan nagy biztonsággal és pontossággal irányította fejeseit. Fénykorában a világ legkiválóbb jobbösszekötőjének tartották.
Már az FTC ifiben felfigyeltek óriási tehetségére és egészen fiatalon, mindössze 16 és fél évesen helyet kapott a zöld-fehérek felnőtt csapatában. 1946 májusában későbbi csapata a Kispest elleni 4-1-es zöld-fehér győzelemmel végződött találkozón mutatkozott be az első csapatban.
Természetesen kiugró teljesítményei is voltak: pl. ilyen volt a győrieknek rúgott öt gólja a 13:0-ás meccsen! Nemzetközi meccsen volt két mesternégyese, Prágában pedig kétszer is mesterhármast szerzett! (A Fradiban összesen hét mesterhármast ért el.)
És még egy kuriózumszámba menő gól is a nevéhez fűződik: az első számozott mezben (ti. 1950-ig nem játszottak számozott mezben a csapatok, majd 1950 februárjától az MLSZ kötelezően bevezette a számozást) elért gólt – amely egyébként ÉDOSZ néven is az első volt – is ő szerezte a Soroksár elleni 5:0-ás találkozón.
A gólerős játékos nagyon fiatalon már a válogatott mezt is viselte. Mindössze 19 évesen két gólt szerzett első válogatottbeli fellépésén, a románok ellen. Mielőtt a Honvéd aranycsapatába került, már tízszeres válogatott volt – tíz gólos teljesítménnyel!
Kocka (a hátsó Fradi-pályán volt egy edzőfal, amelyre számozott kockákat festettek. A játékos felugrott fejelni, az edző pedig bemondta, hogy hányas kockába irányítsa a labdát. Kocsis majd mindig betalált, így el is nevezték „Kockának”. ) élményszámba menő felhőfejes góljait, élményt jelentő technikai bravúrjait a futballvilág évtizedeken át tapsolta. A fejelésen kívül volt még egy specialitása, amely szintén szenzációszámba ment: a hanyatt vetődéses kapuralövés. A „Kocsis szaltó” egyik leglátványosabb gólja után megtörtént, hogy az ollózva kapuba bombázott találat után az osztrák játékosok is odamentek az ellenfél csatárának gratulálni… Percekig zúgott a taps, a nézők helyükről felállva tombolva ünnepeltek. 1950 nyaráig a ferencvárosi közönségnek szerzett felejthetetlen perceket, azután „örökre” behívták katonának… A Fradi három híressége – Budai, Kocsis, Czibor – már csak a Honvéd csatársorában találkozott, később a Honvéd játékosaként világhírű labdarúgó lett.
*
Aranycsapatunk egyik sztárja, leggólképesebb játékosa volt. 1948 és
1956 között 68 mérkőzésen játszott a válogatott együttesben és 75 gólt
ért el. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany-, és az 1954-es
világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar csapatnak. A Bp. Honvéd
színeiben háromszoros gólkirály az 1954-es világbajnokságon sem adta
alább. Svájcban a torna legeredményesebb játékosának bizonyult tizenegy
góljával!
Gólképességére jellemző, hogy egy mérkőzésen (1954. NSZK 8:3) négy, további hat találkozón (1949. Svédország 5:0, 1952. Finnország 6:1 és Csehszlovákia 5:0, 1954. Dél-Korea 9:0 és Csehszlovákia 4:1, 1955. Svédország 7:3) pedig három-három góllal terhelte meg az ellenfél hálóját.
kedvenc volt, szerették. 1956-ban Kocsis és Czibor is külföldön maradt. Kocsis előbb a svájci Young Fellows-hoz szerződött, majd 1958 áprilisában a világhírű Barcelona játékosa lett.
Éveken át Katalóniában is kiemelkedőt nyújtott az „Aranyfejű” (Cabezas de Oro). Azokban az években három híres magyar is szerepelt a Barcelona sztárcsapatában: Kubala, Kocsis és Czibor! 1958 és 1965 között viselte az FC Barcelona mezét.
Amikor 1965-ben, 36 évesen abbahagyta az aktív játékot, számos spanyol gárda megkereste, de mindegyiknek nemet mondott. A csúcson akarta abbahagyni a játékot, amikor még szép dolgokra volt képes. Rövid ideig a Barca ificsapatánál és a Hercules Alicantében edzősködött.
*
Szobatársai lesték a gondolatát, az ápolónők végtelen türelemmel
teljesítették minden kérését, a kórház dolgozói pedig presztízskérdésnek
tekintették, hogy a Spanyolországból teljesen leromlott állapotban
hazaérkezett, koránál sokkal öregebbnek kinéző, egykori válogatott
labdarúgót meggyógyítsák. S a fáradozás eredményei napról napra szemmel
láthatóan mutatkoztak.
Csakhogy Kocsis „Kocka” lelkét nem tudták meggyógyítani. Az elutazása előtti napokban, amikor meglátogattam (szerk: Nagy Béla) és az orvosok már kedvező zárójelentést ígértek, ő teljesen letörten beszélt…
— Utoljára találkoztunk, én úgysem élek soká… Majd meglátod… Érzem, hogy elfogyott az erőm, nem bírom tovább. Jobb lenne itthon meghalni…Vigasztalan hivatkoztam az orvosok véleményére, javuló állapotára. Sőt, biztattam, ha úgy érzi, hogy itthon nyugodtabban élhetne, nem terhelné feleslegesen a barcelonai élet-halálharc az anyagi létért, maradjon, semmi akadálya.
— Nem … Most már késő! Akkor kellett volna hazajönnöm, amikor a többiek. Ma már tudom … Hiába volt a sok pénz, a taps, nekem soha nem okozott örömet az, hogy másoknak rúgtam a gólt. Tévedtem és fizetek érte!Á szomszéd ágyról is átszóltak, bátorították, felidézték nagyszerű góljait.
— Jó, hogy itt vagytok, különben…Nehéz volt szót érteni vele, felderíteni, kedvet adni a jövőhöz. S amit az elharapott mondat sejtetett, a legrosszabra engedett következtetni. Most be is következett. Amit nem tudott itthon megtenni, megtette idegenben…
Vándor Kálmán ezeket a megható szép sorokat akkor írta, amikor Barcelonából megérkezett a szomorú hír: Kocsis Sándor 1979. július 22-én a Quiron-klinika negyedik emeletéről a mélybe vetette magát.
Halála itthon és Spanyolországban egyaránt nagy megdöbbenést keltett. Koporsóját barcelonai játékostársai, Kubala, Ramallets, Rodri és a többiek vitték a sírhoz.
2012 őszén hazahozták földi maradványait és a Bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra.
Kevesen tudják, hogy a Fradi-pályán emlékére egyperces gyászszünetet is tartottak. 1979 augusztusában az Üllői úti pálya lelátóján volt a szurkolói ankét. Mészáros József, az egykori csapattárs, ekkor már szakosztályelnök első mondatai ezek voltak:
— Kedves szurkolók! Mindenekelőtt emlékezzünk egy régi fradistára, a közelmúltban elhunyt Kocsis Sándorra. Kérem, állva tisztelegjünk emlékének.Közel 500 fradista állt némán és emlékezett Kocsis Sanyira, aki valamikor régen erről a pályáról indult a világhírnév felé…
(Antal Zoltán, Hoffer József és Nagy Béla írásainak felhasználásával)
Forrás: www.tempofradi.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése