Íme, az újonc!

Listavezető labdarúgócsapatunk az NB I 4. fordulójában Kisvárdán lép pályára. A találkozóra már elfogytak a vendégbelépők, vásárolható viszont még meccsjegy következő hazai, Paks elleni mérkőzésünkre, illetve kaphatók a hazai meccsekre szóló bérletek is.


Rövid történelem

Kisvárdán 1911-ben alapítottak először labdarúgóklubot, a Kisvárda SE azonban anyagi okok miatt 2001-ben megszűnt.

A jelenlegi egyesületet 2003-ban hozták létre Várda SE néven. A csapat 2005-ben amatőr kupát nyert, 2007-ben pedig feljutott az NB III-ba.

A másodosztályban először a 2013/14-es idényben szerepelt az egyesület, immár Kisvárda-Master Good néven, de ekkor nem sikerült a bennmaradás. A kiesést azonnal visszajutás követte, majd fokozatos fejlődés: a negyedik és a harmadik helyet 2017/18-ban ezüstérem és feljutás követte.
elenlegi csapat

A feljutás ellenére Kondás Elemér vezetőedzővel szemben nem tartott sokáig a türelem, két vereség után megköszönték a munkáját. Jelenleg – átmenetileg – Révész Attila irányítja a csapatot.

Az NB I-ben a Kisvárda foglalkoztatja a legtöbb idegenlégióst: a keretben 8 magyar mellett 8 ukrán, 4 brazil, 3 szerb, 2 román, 1 görög és 1 horvát labdarúgó található.

A mértékadó transfermarkt.de oldal alapján legértékesebb játékosuk a brazil kapus, Felipe (950 ezer euró), míg a hazai játékosok közül Gosztonyi András a legnagyobb név, aki a fradista Varga Rolanddal együtt tagja volt a 2009-es U20-as vb-bronzérmes magyar válogatottnak, a 2010/11-es idényben pedig bajnoki címet nyert a Videotonnal.

A Kisvárda 3 forduló után 3 vereséggel és 0-9-es gólkülönbséggel utolsó helyen áll a tabellán, azonban első hazai meccsére, az új Kisvárdai Stadion avatójára biztosan felszívja magát az együttes.

További érdekességek

A Kisvárda az NB I történetének 105. résztvevője. A legutóbbi új ellenfelünk a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő volt, a tavalyi szezonban 3-2-es idegenbeli győzelemmel nyitottuk meg ellenük a párharcot.
ár bajnoki meccset még nem játszottunk a Kisvárdával, a tavalyi Magyar Kupa-vereség mindenképp óvatosságra ad okot.

Az utazás sem lesz rövid: a jelenlegi országhatárokat figyelembe véve a Kisvárda a legkeletibb és legészakibb csapat is, amely valaha az élvonalban játszott. Légvonalban Kisvárda 242 km-re található Budapesttől – az első vidéki bajnok városa, Nagyvárad csak 222-re.

NB I, 4. forduló
Kisvárda–FTC
Kisvárdai Stadion
Szombat, 19.30

(Fotó: kisvardafc.hu)
www.fradi.hu

Megjegyzések