Emlékezünk

Huszonöt esztendeje hunyt el labdarúgó-csapatunk egykori kiváló kapusa, Zsiborás Gábor.
1993. szeptember 7-én, azaz éppen huszonöt esztendeje hunyt el Zsiborás Gábor, a Ferencvárosi Torna Club egykori kiváló kapusa.

Zsiborás már tíz esztendős korától a Ferencváros alkalmazásában állt. Végigjárta a korosztályos csapatokat, hogy aztán 18 esztendősen, egy Csepel elleni Téli Kupa-mérkőzésen az első csapat hálója elé álljon. Arra, hogy tétmérkőzésen is őrizze a mieink kapuját, még két évet kellett várnia: a Honvéd elleni győzelemmel debütált az élvonalban.

Ebben a naptári évben még nem számított a gárda első számú kapusának, ám az idény végére már ezt a pozíciót is kiharcolta magának. Együttesünket további tizenkét esztendőig erősítette, és bajnoki címet, illetve kupagyőzelmet szerzett a Fradival.

A magyar válogatottban négyszer szerepelhetett, köztük a finnek és a görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Zsiborás 1993-ban már az MTK játékosaként készült a magyar válogatottal az Üllői úton, amikor hirtelen rosszul lett, összeesett és kómába került, amelyből már nem tudott felébredni. A kiváló kapus tragikus hirtelenséggel, 35 esztendősen hunyt el.

Emlékét örökké megőrizzük!
www.fradi.hu 

Megjegyzések