A bosszú soha nem jó tanácsadó.
Elvakítja az embert, kiszakítja abból a közegből mely gondolkodóvá és
érzővé tette. A történelem is számtalan példával bizonyította, hogy a
bosszúnak csak vesztesei vannak. Ettől függetlenül a sérelmeinket sem
szeretjük viszonozatlanul elraktározni. Ha most félretesszük az
általános normákat és kiszakítjuk belőlük a sportot, maga a szó is
finomabbá válik és más értelmet kap. A média is előszeretettel használja
a „bosszút állt”, a „bosszúra szomjaznak” kifejezéseket, melyek
hallatán senki sem csak az igazi harcmezők kegyetlen pusztításaira
gondol.
www.tempofradi.hu
Igazán soha nem voltam bosszúálló, főleg
fiatalon nem, melyből következik, hogy így ötvenen túl már az
értékrendem is megkopott egy kicsit. Ha most leírok egy évszámot: 1976.
május 15., valószínűleg csak a legfanatikusabb szurkoló tudja, hogy mi
történt ezen a tavaszi napon. Pedig sokan (ebbe a körbe nem tartoznak a
Fradisták) szerint az évtized meccsét játszottuk, és az évtized
vereségét is szenvedünk el (3:8) az Újpesti Dózsával szemben. Erről
olyan túl sokat most nem is akarok értekezni, akit érdekel, az itt elérheti
(bár szerintem kevés kattintás lesz). A lényeg úgy sem ez. 18 éves
voltam, erős szülői „nyomásra” már a Fradinak szurkoltam, de abban az
időkben ez még nem volt „betegség”, csupán egy kötelezően előírt
feladat. Érdekes, hogy éppen ehhez a vereséghez kapcsolódik az első
emlék, mely végleg rávezetett a Fradihoz vezető Via Appiára ahonnan
azóta sem tértem le és valószínűleg soha nem is fogok már.
Az emlékezetes vereséget nem élőben láttam, hiszen akkor még csak
távolból szemléltem a Szentélyt, igaz Pesten is csak néhányszor jártam.
Talán a TV adta, vagy a szokásos rádiós körkapcsolásból követtük a
meccset, nem tudom, de nem is fontos. A lényeg, a vereség utáni
állapotom, a fogadalmam, hogy ezek után igazi Fradista leszek és addig
nem nyugszom, amíg nem bosszuljuk meg ezt a történelmi vereséget. Apám
szemében a könnycsepp nem csak azt jelentette, hogy fájt neki a vereség,
de az örült is annak, hogy a fia végleg „révbe ért”.
A bevezetőben írt bosszú és a sport itt
kapcsolódik össze, és 1979. szeptember 22-én csúcsosodik ki, melyről már
sokkal jobb emlékezni zöld-fehér szívünknek, hiszen ezen a lapon
nyugodott meg a lelkünk, mert „kamatostul” visszaadtuk azt, amit három
évvel ezelőtt mértek ránk. A Népstadionban megrendezett mérkőzést sem
láttam élőben, igaz akkor már túl voltam az első Szentélybeli avatásomon
(1976. szeptember, SZEOL ellen 4:0, Nyilasi Tibi két gólt is szerzett),
de a Népstadiont igazán soha sem szerettem, talán ha három alkalommal
voltam ott néző, azok is mind válogatott mérkőzések voltak (azokból is
egyedül a Szovjetunió elleni „nem kell a zsigulis” meccs emlékezetes).
De térjünk vissza ahhoz a nemes
bosszúhoz, férfias elégtételhez, mely három év után nyugtatta meg a
Fradista szíveket. Negyvenezer néző, fergeteges hangulat, és 7:1-es
kiütéses győzelem, a hetvenes évek legtöbb bajnoki címet szerzett
csapatával szemben. 1969-től kilencszer nyertek bajnokságot, az egyik
vesztett szezon, az 1975/76-os több szempontból is érdekes. Egyrészt a
lilák számára fájdalmas, hiszen biztos bajnokesélyesként vesztették el a
bajnokságot éppen a Fradival szemben, és akit ugyebár 1976. május 15-én
8:3-ra vertek meg! Az Újpestiek tündöklése természetesen egybeforr a
korszak zseniális labdarúgóival, a Fazekas-Göröcs-Bene-Dunai II-Zámbó
csatársorral, akiket később olyan nevek követtek, mint Törőcsik és
Fekete. Persze elhallgatnánk az igazságot akkor ha az előbbi nevek mellé
nem említenénk még egy nevet, aki nélkül valószínűleg az Újpest nem
produkálta volna a győzelmi szériáját. Benkei Andrásról van szó, aki 17
éven át volt belügyminiszter és foci rajongó. Mint erős ember, el is
érte, hogy akit csak lehetett azonnal „beöltöztetett” rendőrnek, rangot
adott nekik, ők meg azzal hálálták meg, hogy ontották a gólokat.
1979-ben is arra készültek, de ezen a
napon fordult a kocka és Nyilasi Tibiék döngölték a földbe a lilák
legyőzhetetlennek vélt seregét, akik az 1979/80-as szezonban már nem is
tudták megvédeni bajnoki címüket (Benkei is távozott a posztjáról). Igaz
a Fradi sem remekelt, csak hatodikok lettünk a bajnokságban. Mivel 1979
szeptemberében még nem láttunk a jövőbe, így azon a kora őszi napon
csak a fölényes győzelem, a revans, és legyünk őszinték magunkról, a
bosszú beteljesedése okozott örömet a zöld-fehér szívünknek.
Ezek ismeretében talán nem véletlen az
sem, hogy a Fradi mérkőzéseiben való barangolásunk során “rátaláltunk”
erre a 7:1-es győzelemre és örömmel nyújtjuk át azt a virtuális
sportújságot, mely beszámol erről az ötcsillagos rangadóról. Az
nyilvánvaló, hogy nem csak a gólarány miatt hozakodtunk ezzel elő,
inkább az előzmények miatt, a 3:8-as vereségre adott méltó válasz miatt.
A számmisztika úgy látszik nem hagy békén, hiszen hat gólos
különbséggel vágtunk vissza az ötgólos vereségért. Bár magától adódik az
asszociáció, de ettől most tényleg eltekintek.
Egyrészt nem olyan időket élünk,
nincsenek olyan játékosaink mint 1979-ben (Zsiborás, Vépi, Nyilasi,
Ebedli, Takács, Pogány és sorolhatnám szinte az egész csapatot),
másrészt jelen helyzetünkben már egy soványka győzelem is égbe repíti a
szurkolókat. Egy játékos erejéig még térjünk vissza a mérkőzéshez.
Eddig
azt hittem, hogy a 1977-től nem nagyon van olyan Fradi játékos, akinek a
nevének az olvasása közben „értetlenül” meredek a képernyőre. Ismét
tévedtem, mert a 7:1-es győztes csapatban volt egy játékos, akire
valószínűleg a neve miatt, egy mozdulat erejéig sem emlékezem. Szégyen,
bevallom töredelmesen, hiszen Mészöly Pali ezen a meccsen remekül
teljesített, az újságtól kilences osztályzatot is kapott: „olyan mérkőzésen van túl, amely ritka, egyszerűen nem tudott hibázni.” Összesen 146 alkalommal lépett a pályára zöld-fehérben, és 36 gólt szerzett.
Az eredménytől függetlenül mindig
örömmel veszem kezembe a dicsőséges múltunkat felidőző újságokat és
könyveket. Ha ehhez még személyes emlékek is párosulnak, az sokkal
könnyebbé teszi a visszatekintést. Ha még ezt is megtudjuk fejelni egy
Újpesti Dózsa elleni győzelemmel, az már igazi kincs. Ha még az
előbbiekhez hozzáadunk 7 lőtt gólt a lilák kapujába, akkor már igazán a
bosszú szónak sincs semmi értelme, mert innentől már csak a Fradi iránti
szerelmünk számít.
– lalolib www.tempofradi.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése