Amikor Maradona Dömével driblizett

Pelé, Maradona, Döme, és a világ színe-java. Az angol liga 1987-ben ünnepelte százéves fennállását, ennek örömére futballfiesztát szerveztek a Wembleyben.
„Egy évszázad vége – énekli Damon Albarn a Blur emblematikus slágerében. – Semmi különös.” Vonatkoztassuk ezt most a Football League-re.

1987 nyarán a szervezett angol futballversengés a századik évfordulójához közeledett, ha a futball maga nem is volt a legjobb állapotban. Azért, hogy méltó legyen az ünneplés, a Football League emlékévet hirdetett, amelyre emlékmeccseket, különféle tornákat szerveztek annak örömére, hogy száz évvel korábban elkezdődött a bajnoki vetélkedés, és a Preston North End legyőzhetetlen csapata veretlenül zárta azt.
Szöveg Mike Gibbons
Az ünneplés azzal vette kezdetét, hogy a Football League válogatottja augusztusban kiállt a világválogatott ellen. A Barcelona vezetőedzője, a földgömbön Rodin gondolkodójaként könyöklő Terry Venables (jobbra) kapta a feladatot, hogy összeszedje az ellenfelet a nagy eseményre, ő pedig elsőként az 1986-os világbajnokságon címlapra kerülő játékosok közül válogatott.
A jelöltek között ott volt az aranycipős Barca-csatár Gary Lineker, no meg természetesen Détári Lajos két, Mexikóban mesterhármast szerző futballista társaságában, az egyikük a szovjet Igor Belanov, a másik Preben Elkjaer-Larsen volt. Még Michel Platinit (alul jobbra) is visszahívták, pedig ő néhány hónappal korábban visszavonult, de azzal rá lehetett venni a mérkőzésre, hogy ez lesz az első meccse a Wembleyben.
Ugyanakkor mindenki tudta, hogy ez az ünnep csak akkor lesz teljes, ha egy bizonyos valaki is ott van, őt azonban nem lesz könnyű beszervezni. „Amikor az ember látja Diego Maradonát, nem biztos benne, hogy lát még ilyet az életben” – mondta Venables a készülődés időszakában.
Még a kezdőrúgás előtti néhány napban sem volt biztos, ott lesz-e Diego a Wembleyben. Maradona épp ekkor juttatta történelmi bajnoki sikerhez a Napolit, ott volt az argentin csapatban a Copa Américán, majd kubai nyaralásra indult. Ezt követően gyorsan elérhetetlenné is vált, ami okozott egy kis idegességet a Football League vezetőinek körében.
Amikor már csak tíz nap volt hátra, kihirdették a keretet, anélkül, hogy Maradona megerősítette volna jövetelét. Nem adott okot a nyugalomra, hogy mindössze 42 ezer jegyet adtak el, és más kényelmetlenségek is adódtak.
A Today napilap – amelyet nem sokkal korábban kebelezett be Rupert Murdoch News International nevű cége – egy évvel hamarabb felmondta kétéves támogatói szerződését, és kivonult a Football League-ből. Jóllehet később a Barclays beszállt, hogy mentse a helyzetet, de a nagy mérkőzéshez sürgősen pénz kellett.
Ám ez mind semmi volt ahhoz képest, hogy becserkésszék végre Maradonát. A nápolyi brit konzulátusnak is segítenie kellett, hogy megkérje a Napoli engedélyét. A 26 éves játékos tiszteletdíja csillagászati százezer font volt, miközben a többi résztvevő ötezret kapott.
„HA ÉN VOLNÉK SHILTON, MEGVÁRNÁM AZ ELSŐ ADANDÓ ALKALMAT, HOGY FEJBE VERHESSEM”
A Tottenham sztárja, Ossie Ardiles helyet kapott a Football League válogatottjában, és őt nevezték ki neves honfitársa tolmácsának és kalauzának. A vízumokat gyorsított eljárásban intézték az argentin stábnak. A meccs előtti éjszakán tízezer fontért szállította különgép a sztárt Veronából Londonba.
A vörös szőnyeg másik oldalán Bobby Charlton köszöntötte a játékmestert. Nem mindenki örült azonban érkezésének. A legkeményebb angol szurkolók előtt lehetőség nyílt, hogy kifejezzék nemtetszésüket az egy évvel korábbi kezezés miatt. Voltak, akik arra buzdították Peter Shiltont, a Football League-csapat kapusát, hogy fizikailag is álljon bosszút az argentinon.
„Ha én volnék Shilton, megvárnám az első adandó alkalmat, hogy fejbe verhessem – így Brian Clough, a Nottingham Forest akkori vezetőedzője. – Bármely szöglet vagy szabadrúgás megteszi. Szép kis bosszú lehetne.” Nem sokkal később a Football League vezetői előtt kellett magyarázkodnia. Minden kezdeti gond ellenére végül meglett a szponzor is a százéves ünnepségsorozat finanszírozására, méghozzá a Mercantile Credit személyében.
És hogy teljes legyen a kép, a szervezőknek sikerült Pelét is Londonba csábítaniuk. A háromszoros világbajnok ritkán szívott egy levegőt Maradonával, de ezúttal őt kérték fel, hogy köszöntse a csapatokat, majd adja át a díjakat. A közvetítés jogát 61 ország – köztük a Szovjetunió, Kína, Dél-Amerika – vásárolta meg, ez csaknem egymillió font bevételt jelentett az angol szövetségnek, s nagyjából egymilliárd ember láthatta a meccset.
A Heysel-katasztrófának köszönhetően az angol csapatok eltiltás miatt nem indulhattak az európai kupákban. Így aztán elengedhetetlenül fontos volt az angoloknak, hogy rendben menjen minden, mert azt remélték, így javulhat a kapcsolatuk az UEFA-val.
Bobby Robson gondoskodott róla, hogy erős csapattal álljon ki a ligaválogatott. Az ír páros, Liam Brady és Paul McGrath, a skót Richard Gough és az északír válogatott John McClelland is erősítette a Football League csapatát. Venables legnagyobb problémája az volt, miként beszéljen csapatával: a hozzájuk intézett szavait négy nyelvre kellett lefordítani.
Nem jöttek be azok a számítások, hogy Maradona jelenléte önmagában feledteti majd a mexikói negyeddöntőt. A rossz érzések egyáltalán nem múltak el, és amikor a világválogatott tagjai egyesével megjelentek a játékoskijáróban, és a Superman zenéjére külön-külön bemutatták őket, az argentin nem a legszebb üdvözlésben részesült. Megítélése a mérkőzés alatt sem változott.
„Minden egyes alkalommal, amikor hozzáértem a labdához, a szurkolók úgy reagáltak, ahogyan a színesbőrű játékosokra szoktak, azt üvöltötték: uuuuhhhh – írta önéletrajzában Maradona. – Viszont amikor valami klassz dolgot csináltam, angol gentleman módjára rögtön éljeneztek.” Ez utóbbival Diego próbálja jótékonyan megszépíteni a múltat. Valóban ironikusan éljenezték, amikor Bryan Robson szerelte őt, vagy amikor kezezésért büntették.
A mérkőzés szabadstílusú káosz volt: 35 futballista lépett pályára, mivel bármennyit lehetett cserélni. Az argentin végigjátszotta a 90 percet, de alig néhány jó passzra futotta neki. A közönség létszámára sem volt tökéletes hatással, végül mindössze 61 ezer néző látogatott ki, ez csupán a kétharmada a teltháznak. Ők élőben láthatták, amint Norman Whiteside és Robson (kétszer) betalált a kapuba. „Mindannyian örömmel kell, hogy értékeljük a sikert” – mondta Bobby Robson a mérkőzés után. A százéves évforduló megemlékezései ezzel nem értek véget.
Novemberben a First Division bajnoka, az Everton megverte a Bundesliga királyát, a Bayern Münchent, miután az eredetileg tervezett Rangers elleni mérkőzést biztonsági okokból lefújták. 1987 decemberére a Mercantile Creditet annyira megterhelte az ünnepségsorozat, hogy kivonult a szponzorációból. Maradona jelenléte olyan felhajtást eredményezett, amilyenre az angol futball nem volt képes.
Öt nappal azt követően, hogy szerényen ide-oda kocogott a Wembley gyepén, az argentin sztár Németországba indult, ott folytatta a show-t. A Hamburg is százéves fennállását ünnepelte, ennek örömére hívták meg a Napoli csapatát, az olaszok 200 ezer fontot kaptak a részvételért. Az összeg felét Maradona tette zsebre. Alig öt év múlva elkezdődött a Premier League, és az „Isten keze” kellett hozzá, hogy az angol labdarúgás ráébredjen a saját értékére.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. szeptemberi számában.)
www.fourfourtwo.hu

Megjegyzések