143 meccs legemlékezetesebb párharca

61 éve a Haladás ellen ünnepelhettük, hogy csapatunk visszakapta nevét és színeit.
Most szombaton a Fradi Szombathelyen, a Haladás ellen lép pályára az NB I-ben. Ma már semmi különös nincs ebben a mondatban, 61 esztendeje azonban ez egyáltalán nem így volt.


Azt is bátran állíthatjuk, hogy a két csapat 143 közös összecsapásának legkülönlegesebbjét játszották.

8 év várakozás után zöld-fehérben

Az 1957. január 27-ei Fradi-Haladás MNK-találkozó volt ugyanis az első olyan tétmérkőzés, amikor hosszú idő után ismét Fradi volt a Fradi, azaz eredeti nevünkön szerepelhettünk, zöld-fehér színben. 1949-ben vették el a klubtól a nevét, amely előbb ÉDOSZ, majd Kinizsi néven szerepelt, piros-fehérben. 8 év hányattatás után óriási élmény volt a Haladás elleni találkozó.

A visszakapott név

A csapat az 1956-os forradalom és szabadságharc után november 1-jén kapta vissza nevét és színeit, erről az évfordulóról éppen a napokban emlékeztek meg. Az 56-os bajnokság azonban a forradalom miatt októberben félbeszakadt - ebben a pontvadásaztban szerepeltünk utoljára Kinizsiként -, tehát a november 1-jei történések csak a következő évben váltak láthatóvá a pályán is.


Az 56-os esztendő végén és az 57-es év elején ugyan volt néhány nemzetközi és hazai edzőmérkőzés, de a Kinizsi-korszak utáni első tétmérkőzés, amelyen újra a Fradi-címert tarthatták magasba a szurkolók, a Haladás elleni kupatalálkozó volt.

Továbbjutással ünnepeltünk

A mérkőzést így értelemszerűen nagy várakozás előzte meg, 15 ezren voltak a lelátókon, a mieink pedig Vilezsál duplájával és Borsos találatával simán, 3-0-ra verték az ellenfelet. Csanádi Árpád együttese ezzel bejutott a sorozat elődöntőjébe.
www.fradi.hu

Megjegyzések