Eldőlt Böde Dániel sorsa

Ha valaki a szezon előtt azt mondta volna, hogy öt ponttal vezetik a labdarúgó NB I-es bajnokságot a téli szünetben, elfogadta volna, de nyolc pont előnnyel mentek az utolsó mérkőzésre, és ott „sok minden történt” – mondta az FTC Zrt. vezérigazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán, aki Böde Dániel ferencvárosi jövőjével kapcsolatban is ejtett pár szót.

Orosz Pál szavai szerint december 16-án a MOL Vidi FC ellen a játékvezető finoman fogalmazva „hagyta a kemény játékot”, de az ő játékukból is volt, amit hiányolt.
Kérdésre válaszolva elmondta: a Vidi ellen megsérült Lovrencsics Gergő és Varga Roland jobban van; utóbbinak emlékezetkiesése is volt a mérkőzésről, és nagyon csúnyán találta el őt Vinícius Paulo. „Nagyon ritkán fordul elő véletlenül”, hogy valakit fejmagasságban, hátulról letalpaljanak – jegyezte meg Orosz Pál.
Megismételte, hogy a szezon közben érkezett Szergej Rebrov vezetőedzőnél is időre van szükség, az igazi Rebrov-csapatot tavasszal láthatják a nézők. Mint ismertette, január elején újra találkoznak a futballisták, utána Törökországba mennek két hétre, felkészülési meccseket játszanak. Mint mondta, a céljuk, hogy a télen nagyjából végleges keret alakuljon ki, amellyel neki lehet vágni a nemzetközi kupaselejtezőknek.
Orosz Pál jelezte: a hárompontos rendszerben az öt pont „nem óriási előny”, sokkal jobb lett volna a nyolc, vagy esetleg egy Vidi elleni győzelemmel a tizenegy. Hangsúlyozta: továbbra is az a cél, hogy a Ferencváros 120. születésnapra nyerjék meg a bajnoki címet és a Magyar Kupát is. Kiemelte: nemzetközi szinten végre a klubhoz méltó produkciót kell nyújtani.
Arra a kérdésre, hogy ha Rebrovon múlik, Böde Dániel a Ferencváros játékosa marad-e tavasszal, Orosz Pál úgy válaszolt: igen, a válogatott csatár esetében csak egy hét pihentetésről volt szó.
www.origo.hu

Megjegyzések