Rendőri védelmet kapott, halálosan fenyegették a Fradi-csatárt

Valódi kupaspecialistának számít a Ferencváros nyáron igazolt csatára, Kjartan Finnbogason, aki bár a bajnokságban kevesebb szerepet kapott, a Magyar Kupa eddigi találkozóin viszont már hat gólt szerzett.

Az izlandi támadóról helyi beszámolók szerint most riportot készített egy dániai televízió, amelyben Finnbogason megdöbbentő dologról beszélt. A futballista tavasszal még a dán bajnokságban, a Horsens színeiben futballozott, és a pontvadászat utolsó előtti fordulójában főszereplővé lépett elő a Bröndby elleni mérkőzésükön.
Bár a listavezető vendég Bröndby már 2-0-ra is vezetett a találkozón, Kjartan Finnbogason a hajrában kétszer is a hálóba talált, a 2-2-es végeredmény pedig azt jelentette, hogy a Bröndby visszacsúszott az élről a második helyre, és végül maradt is ott, az FC Midtjylland lett a bajnok.
Már a lefújást követően a pályára özönlöttek a Bröndby huligánjai, akik nem csak akkor fejezték ki haragjukat, hanem később a közösségi médiában is fenyegetőleg léptek fel ellene, konkrét halálos fenyegetéseket küldtek Finnbogasonnak és a családjának, akik emiatt rendőri védelmet is kaptak akkor – derült ki a napokban levetítendő riport előzeteséből.
Az ominózus meccs összefoglalója itt megtekinthető.
www.magyaridok.hu

Megjegyzések