Titkos akták - Mindent bevetett a Párt a legnépszerűbb klub ellen.
A hatvanas években már semmi
retorzió nem érte a Ferencvárost a kommunista diktatúra részéről – ez is
része azoknak a tudatosan terjesztett hazugságoknak, amelynek semmi
alapjuk sincs. Bár a Kádár-diktatúra a Rákosi-rezsimmel szemben már
kevésbé lépett fel nyíltan a Fradi tábora ellen, miután a fradisták az
1960-as MTK elleni örökrangadó után tüntetést tartottak, azt
kíméletlenül szétverték, és a háttérben intézkedési tervet dolgoztak ki a
Fradi-kultusz ellen. „Az FTC-problémát politikai kérdésnek tekintjük” –
fogalmaztak. A legismertebb fradista, a Farkas Mihályt 1952-ben
visszautasító Dalnoki Jenő is a lejáratás célpontja lett, a Népsportban
“kíméletlenségéről” írtak, amely “társaira is átragadt”.
Külön tanulmányt érdemelne, hogy a
huszadik században milyen volt az éppen aktuális hatalom viszonyulása a
Ferencvároshoz. A szélsőjobboldal a negyvenes évek elején megpróbált
rátelepedni, de abban még a Fradival és a jobboldallal kevéssé
szimpatizáló történészek is egyetértenek, hogy a kisajátítás nem
sikerült. A kialakuló Rákosi-diktatúra aztán ellenségként kezelte a
klubot, ahogy sok más csapatnál, elvették a klub nevét, színeit és
címerét.
A történelmi sikerekre született
bajnokcsapatot szétszedték, a zseniális Czibor Zoltán, Kocsis Sándor
kettőst a Honvédhoz vezényelték (Czibort egy kis kitérővel), kevesen
mertek és tudtak maradni. Közéjük tartozik a következő történet egyik
főszereplője: Dalnoki Jenő.
1956 után már más idők jártak, a
diktatúra máshogy viszonyult az ellenséghez, a veszélyesnek tartott
csoportokhoz, közösségekhez, amelyek között kiemelt helyet foglalt el a
Ferencváros kemény magja, a híres B-közép. Ekkoriban a koncepciós perek
és a nyílt erőszak helyett jellemzően a megfigyelés, a bomlasztás és a
lejáratás módszereihez nyúltak. A Fradi labdarúgó-csapatában több besúgó
volt, de a klub környékén egész seregnyi hálózati ember sürgölődött.
A Kádár-diktatúra azt sem nézte
jó szemmel, hogy a Ferencváros szurkolói között híresen sok volt az
antikommunista, rendszerellenes, fasisztának nevezett elem, de sokáig
nem léptek nyíltan. A helyzet 1960-ra változott meg.
Bár már 1959-ben is volt egy olyan fradista tüntetés, amely kiváltotta a hatalom rosszallását (lásd Takács Tibor tanulmányát), 1960 szeptemberében játszották le azt a viharos örökrangadót, amely az utolsó csepp lehetett a pohárban.
A Ferencváros 4–1-re nyert az
MTK ellen (amely Rákosiék idejében Bp. Bástya néven az ÁVH csapata volt
és megkülönböztetett bánásmódot kapott), a fradisták ismét tüntetést
tartottak a mérkőzés után, sőt, a rendőrséggel is összecsaptak. A kádári
propagandasajtó természete szerint az elhallgatás és a lejáratás
módszerei közül választhatott. Jellemzően az előbbihez nyúltak, úgy
voltak vele, hogy az a legjobb, ha a szélesebb társadalom semmit sem tud
az egészről, néhány „huligánt” letartóztattak, ennyit tálaltak a
közvéleménynek a balhéról.
A Népszabadság, a Népsport, a Magyar
Nemzet, a Népszava (és nyilván a többi kisebb-nagyobb vidéki lap)
természetesen ugyanazt az MTI-közleményt jelentette meg:
„Az 1960. szeptember 17-i FTC–MTK labdarúgó-mérkőzés alkalmával több büntetett előéletű személy, ismert huligán garázda magatartásával megbotránkoztatta a jóízlésű sportkedvelő közönséget. A rendzavarok ellen rendőri eljárás indult.
A hangadók közül előzetes
letartóztatásba került Bognár Ferenc budapesti lakos, aki ittasan egyik
kezdeményezője volt a rendbontásnak; Koré Imre ugyancsak budapesti
lakos, aki lopás miatt kétszeresen büntetett előéletű huligán és
Rosenschein Lajos szintén budapesti lakos, akinek lopásért kilenchónapi
felfüggesztett börtönbüntetése van, és jelenleg is eljárás folyik
ellene.”
Három bűnöző. A Népsport külön
is kivette a részét a lejáratásból. Egészen elképesztő stílusban írt a
meccsről és a Fradi bűnbakként kiválasztott játékosairól, valamint a
játékvezetőről. „Dalnoki Jenő, akit évek hosszú során keresztül segítő szóval és kemény bírálattal egyaránt hiába igyekeztek a kíméletlenségről leszoktatni,
szombaton este újra fegyvertára legdurvább eszközéhez nyúlt, s azzal,
hogy egy sikertelen szerelési kísérlet után felrúgta Sándort [Csikart] – szinte jelt adott. És sajnos, Gerendás [András], a tartalék középhátvéd nem a mindig sportszerűen játszó válogatott játékostársa, Mátrai példájából merített, hanem a jelt adó és megtorlatlanul hagyott példa láttán Dálnoki Jenőn akart túltenni, s ez a törekvése nem is maradt >eredmény< nélkül. A trió harmadik tagja pedig ezen az estén a fiatal Kocsis [György] volt,
akinek játékfelfogásában szintén nem a példamutató elődnek, Dékány
dr-nak, hanem ugyancsak Dalnoki Jenőnek szelleme érvényesült.”
A fő bűnbakot megtalálták az
ős-fradista és amúgy tényleg híresen „puha” Dalnoki személyében, aki
korábban nem volt hajlandó átigazolni Farkas Mihály Honvédjába, és ezzel
egyrészt iszonyatosan sokat kockáztatott, másrészt igazi példakép lett a
Ferencvárosnál. A kőkemény játékost egyébként maga Farkas hívta a
kispesti csúcsegyesülethez.
A Nemzeti Sportnak már a rendszerváltás után így emlékezett: „Bozsikkal
bementünk az akkori hadügyminiszterhez, Farkas Mihályhoz, ő mondta,
hogy menjek át a Honvédba, mert akkor ott volt a Tóth III. letűnőfélben.
Nagyon jó játékos volt, de hát már megöregedett.
Mondtam, hogy nem megyek és akkor éjjel elvittek katonának, 1952-ben. Úgy, hogy odabilincseltek a gépkocsihoz. Nemcsak engem, ilyen szökevények voltak mások is.
Engem is úgy vittek el, és két évet
így szolgáltam le. És nem egyszer volt, hogy húsz kilométeres
menetgyakorlatot, tízet oda, tízet vissza éjjel megcsináltam és másnap
játszottunk a Honvéddal. Nem voltak szívbajosak.”
Nem.
Ismerve a rezsim pitiánerségét
nem meglepő, hogy az olimpiai bajnok és Vásárvárosok Kupája-győztes
Dalnoki 1952-es bemutatkozása után csak 1956-ban lehetett újra
válogatott és összesen tizennégyszer szerepelhetett – 1961 után már
egyszer sem.
Ezeket a részleteket ismerve világos,
hogy a ferencvárosiak miért is vették igen komolyan az MTK, a Honvéd és
az Újpest (belügy, rendőrség) elleni rangadókat. És az is, hogy miért
kellett a hatvanas években „megregulázni” az egyesületet.
Huligánok a lelátón és a cinkos játékvezető
A Népsport 1960-as cikkének folytatásában a sportnapilap névtelen szerzője a második főbűnöst is megnevezte:
„A lelátókon helyet foglaltak döntő többsége mélyen elítélte a
Ferencváros említett játékosait és mélyen elítélte a mérkőzés
játékvezetőjét, azt az embert, aki nem él a szabályok, a sportszerűség,
az emberiesség előírásaival, hanem mindezzel visszaélt.
A játékvezető nem vetett gátat a durvaságoknak, mert néhányszáz huligán hatása alá került, akikben egyetértő visszhangra talált Dalnoki és Gerendás kíméletlen játéka.
Sajnos, a játékvezető egyik főszereplője volt ennek a magyar labdarúgósport történetében példátlan találkozónak és az ő >érdeme< is, hogy a Népstadionban néhány játékos és néhány száz néző megcsúfolhatta a sportot.”
A sportnapilap serény munkatársa szerint azok is bűnösök, akik „a
sport érdekeit semmibe véve ejtették meg a játékvezető kijelölését,
annak ellenére, hogy még a küldőbizottság egyes tagjai is tudták, hogy
Fehérvári eleve alkalmatlan a mérkőzés levezetésére!” Egyértelmű,
hogy itt szinte minden betű diktálva volt, a tudósítás mellett meg is
jelent a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) határozata. Az MLSZ a felső
utasításnak (vagy elvárásnak) megfelelő döntést hozott: Fehérvári József
és partjelzői, valamint Dalnoki Jenő és Gerendás András játékjogát
azonnal felfüggesztették, bár a futballisták később csak 1-1 meccses
eltiltást kaptak, és Fehérvárit is „csupán” az év végig tiltották el.
Nyilván tanultak az esetből…
Rendet csinálni és polarizálni az FTC-tábort
A színfalak mögött folytatódott a játszma, az „MSZMP BUDAPESTI BIZOTTSÁGA Párt és Tömegszervezetek Osztálya” külön Intézkedési tervet állított össze (forrás: Budapest Főváros Levéltára), amelyet 1960. december 6-án küldtek szét a titkárságon.
„Az >FTC-probléma< rendezése során szükségesnek tartjuk:
– 1./ Az FTC-n belül rendet csinálni, ezzel is szükiteni a provokációk lehetőségét.
– 2./ Kihangsulyozni az egyesület szakszervezeti jellegét, ezzel és más tevékenységgel polarizálni az FTC-tábort.
– 3./ A megfelelő tanulságok levonását és ezek felhasználását a sportmozgalmat irányitó munkában.
A célkitüzések megvalósitásánál figyelembe kell venni:
– az >FTC probléma< rendezésével ne csináljunk belőle nagyobb >ügyet<, mint amilyen;
– a probléma rendezését elsősorban politikai kérdésnek tekintjük és mindenekelőtt politikai eszközöket alkalmazunk, bár néhány adminisztrativ jellegü intézkedésre is szükség van;”.
Majd a lényeg:
folyt. köv.„a >Fradi kultusz és mitosz< ellen fel kell lépni, semmiképp nem kerülhet előnyösebb helyzetbe a többi sportegyesülettel szemben”.
Fotók: MTI ill. Fortepan.hu
Mező Gábor - www.pestisracok.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése