A Puskás csúnyán beleszaladt a késbe

Előre a 30.-ért!
Labdarúgócsapatunk Gorriaran, Petrjak, Tokmac és Sihnevich góljával 4-0-ra verte a Puskás Akadémiát.

I. félidő

Egy-egy nagyobb helyzettel kezdődött a Puskás Akadémia elleni mérkőzésünk: a mieink részéről Lovrencsics remek indítása után Petrjak centerezett rögtön Sihnevichnek, aki 10 méterről lőhetett, de Hegedüs fogta a kísérletet. A másik oldalon Radó fordulásból, 15 méterről lőtt laposan, Dibusz bravúrral védett.

Nem sokkal később már csak Fradi-helyzetek jöttek. A 17. percben Petrjak adta laposan középre a labdát, Sigér lövése azonban elakadt Tokmacban, majd a Puskás kapusa felszedte középpályásunk elől a pattogó labdát. Ezután ismét Sigér próbálkozott, ezúttal a 16-oson kívülről, de lövése elkerülte a kaput.

A 23. percben Petrjak lőtt jól, de lövését nagy bravúrral védte Hegedüs, akiről éppen csak a kapufa mellé pattant a labda. A hajrában is sorra jöttek a veszélyes akciók: a 40. percben Lovrencsics lövésszerű beadása ment kevéssel a jobb felső mellé, majd egy jobboldali éles beadás jutott el Petrjakhoz, aki éles szögből a kapufát találta telibe.

A 45. percben a kapuba is sikerült betalálnunk, de nem adták meg a gólt: Petrjak kiváló, jobb sarokba tartó lövése pattant ki Hegedüsről, a labdát pedig Sigér pofozta a kapuba, ám a játékvezető tévesen, les miatt kifelé ítélt szabadrúgást.


REBROV ÉRTÉKELÉSE ITT - KATTINTSON!
II. félidő

A második játékrész elején azonnal nekiestünk ellenfelünknek, és négy perc alatt két gólt is szereztünk. Előbb egy szép támadás végén Gorriaran, azután Heister lövése akadt el a kapusban, majd Petrjak ellen szabálytalankodtak, így 11-eshez jutottunk - ezt Gorriaran lőtte a jobb sarokba (1-0).

A 49. percben pedig Petrjak lőtt kiszorított szögből, a labda a bal kapufát érintve a gólvonal mögé pattant (2-0).

A harmadik találatunkra sem kellett sokat várni: az 56. percben Lovrencsics ugratta ki a jobboldalon Tokmacot, aki 12 méterről a kapu közepébe gurított (3-0). Támadónknak ez volt az első tétmeccsen szerzett gólja a Fradiban.

Nem állt le csapatunk, és folyamatosan támadott az újabb találatért: Sihnevic egy szöglet után az oldalhálóba fejelt, míg Gorriaran lövését Hegedüs védte. A 88. percben egy ziccer is kimaradt: Petrjak jobboldali beadását Sihnevich fejelte le a földre közelről, de a középre tartó kísérletet fogta a kapus.

Sihnevich azonban nem maradt gól nélkül: a 92. percben Csonkával kényszerítőzött, majd közelről a hosszúba lőtt (4-0).

Csapatunk így magabiztos sikert aratott, jó támadójátékkal, megérdemelten szereztünk három pontot (4-0).


TABELLA ITT - KATTINTSON!


NB I, 22. forduló
FTC-Puskás Akadémia 4-0 (0-0)
FTC:
Dibusz - Lovrencsics (Botka, 68.), Blazic, Dvali, Heister - Sigér, Haratin - Tokmac (Bőle, 60.), Gorriaran (Csonka, 79.), Petrjak - Sihnevich
Puskás Akadémia: Hegedűs L. - Szolnoki, Hegedűs J. (Poór, 32.), Hadzhiev, Bokros - Varga J., Urblík - Tamás (Kiss, 69.), Knezevic (Szakály, 63.), Nagy Zs. - Radó
Piros: Szolnoki (86.)
Gól: Gorriaran (47. - 11-esből), Petrjak (49.), Tokmac (56.), Sihnevich (92.)

Megjegyzések