A Vidi mindet bevet, hogy ne a Fradi ünnepeljen

 Küzdeni mindig, feladni soha!
A jelenleg a Mol Vidi FC (korábban az Újpest FC) labdarúgója, Loic Nego csütörtökön, Székesfehérváron Cser-Palkovics András polgármester előtt letette a magyar állampolgársági esküt.

A városvezető kiemelte, hogy Nego már sok örömöt szerzett a városnak és a Vidi-szurkolóknak egyaránt. Noha a 28 éves labdarúgó reméli, akár a magyar válogatottban is bemutatkozhat, az MLSZ szerint erre nem kerülhet sor, mert nem felel meg a szabályoknak.
„Büszkék vagyunk arra, hogy közösségünknek most már állampolgárként is tagja, s reméljük, a jövőben oroszlánrészt vállal a fehérvári és a magyar futball fellendítésében” – fogalmazott Cser-Palkovics.
Nego kérdésre elmondta, nagyon boldog, hogy megkaphatta a magyar állampolgárságot, mivel több mint öt éve él Magyarországon, így ez az otthona, s „most már az élete része” is egyben. A magyar válogatottsággal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy sikerül bemutatkoznia piros-fehér-zöld színekben. Mint mondta, nem ismeri pontosan a szabályokat, de a menedzsere szerint több hasonló eset volt már a múltban, amikor a nemzetközi szövetség (FIFA) megadta a lehetőséget egy-egy játékosnak arra, hogy választott hazája válogatottjában szerepeljen.
A több poszton is bevethető játékos Párizsban született, származását tekintve guadeloupe-i. Korábban szerepelt a francia korosztályos válogatottakban, tagja volt a 2010-ben Európa-bajnok U19-es együttesnek, továbbá részt vett a 2011-es U20-as világbajnokságon is, amelyen negyedik helyezést ért el csapatával. Első profi klubja a francia Nantes volt, később az olasz AS Roma szerződtette. Szerepelt kölcsönben a belga Standard Liege együttesében, majd 2013-ban érkezett Magyarországra, az Újpest játékosa lett. A 2013–2014-es idényben a bajnokik mellett két MK-mérkőzésen is pályára lépett a lila-fehéreknél, így Magyar Kupa-győztesnek vallhatja magát. Rövid angliai kitérőt (Charlton) követően 2015-ben került a fehérvári gárdához, amellyel 2018-ban magyar bajnoki címet szerzett.
NEGO EZÉRT NEM LEHET MAGYAR VÁLOGATOTT
A Nemzeti Sport Online-on már korábban, Davide Lanzafame kapcsán részletesen ismertettük azt a FIFA-szabályt, amelynek értelmében sem az olasz csatár, sem Loic Nego nem lehet magyar válogatott, hiába szereznek magyar állampolgárságot. Egy játékos pályafutása során egy alkalommal kérheti, hogy új szövetség égisze alatt játszhasson, ha már rendelkezik a fogadó szövetség állampolgárságával, de van két feltétel, amelyek közül az elsőnek egyikük sem felel meg. 
Ugyanis csak annak engedélyezik a váltást, aki már akkor is rendelkezett annak a válogatott csapatnak az állampolgárságával, amelyben játszani kíván, amikor először részt vett jelenlegi szövetsége színeiben egy nemzetközi tétmérkőzésen.
Márpedig Lanzafame és Nego is játszott az olasz, illetve a francia U-válogatottban, tétmeccsen, még jóval azelőtt, hogy a honosításuk egyáltalán szóba kerülhetett volna, hiszen akkor még nem is futballoztak Magyarországon. Az idézett kitételt egyébként azért iktatta szabályba a FIFA, mert egy időben Katar és Togo tömegével kezdett honosítani olyan futballistákat, akiknek az égvilágon semmi közük nem volt a fogadó országhoz, miközben saját hazájukban már szerepeltek U-válogatott tétmérkőzésen. Ugyanakkor a szabály nem zárja ki például Dárdai Pál Németországban született fiait – akik közül a legidősebb, Palkó már több korosztályban is pályára lépett a német válogatottban – akik már a pályára lépés előtt is kettős állampolgárok voltak, így egészen addig a magyar válogatottban is pályára léphetnek, amíg a német felnőttválogatottban nem szerepelnek tétmérkőzésen. És ugyanezért játszhat Willi Orbán is a magyar válogatottban.

A Magyar Labdarúgó-szövetséget is megkerestük Negóval kapcsolatban, és azt a választ kaptuk, hogy folyamatosan figyelik az ilyen szempontból érdekes játékosokat. Kiterjedt a „monitorozás” folyamata azon játékosok körében, akiknek a honosítása szóba kerülhet – így került képbe már Bernd Storck időszakában Willi Orbán is –, ismerve a FIFA-szabályt, már akkor látták, hogy például Nego a fent idézettek szerint nem lehet magyar válogatott. Vagyis mondjuk Dárdai Palkóval ellentétben nincs esély rá, hogy Marco Rossi számításba vegye, hiába szerezte meg a magyar állampolgárságot.

www.nso.hu 

Megjegyzések