Gyászolunk: elhunyt Koós János

Gyászol a Fradi-család: 81 éves korában elhunyt a fradizmusáról is híres táncdalénekes, Koós János.
Gyászol a Fradi-család: rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János – tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A táncdalénekes, parodista-színész emlékezetes produkciói mellett hatalmas fradizmusáról is híres volt, rendszeres vendége volt labdarúgó-csapatunk mérkőzéseinek is. Temetése részleteiről később adnak tájékoztatást.

Koós János 1937. november 21-én Bukarestben született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.
Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott - három fesztivált megnyert -, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).
A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett.
Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is a családi hagyományt folytatva a zenével foglalkozik. Örökzöld slágerei: Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon.
Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki.
Élete meghatározó része volt az FTC szeretete, egyszer egy interjúban azt mondta, a Ferencvárost legalább annyira szereti, mint a feleségét, de ezt az asszony megbocsátja neki. Mindig úgy érezte, ez a két szerelem az, ami egy életre szól, ezt bizonyítja a történet is, amit esküvője napjáról mesélt: „Amikor kiléptünk a házasságkötő teremből, csak ennyit mondtam Sacinak: imádlak, szeretlek, örökre együtt maradunk. De egyet soha ne kérj tőlem: Jani, ne menj ki a Fradi-meccsre! Ennyi év alatt egyetlen egyszer nem mondta soha, és én ezért is hálás vagyok neki.”
Remek, baráti kapcsolatot ápolt az egyetlen Aranylabdással, az 1967-ben kitüntetett Albert Flóriánnal, olyannyira, hogy az 1985-ben megjelenő nagylemezére felkerült közös daluk, a „Nem baj, ha múlnak az évek” című sláger is.
Koós Jánost Isten nyugosztalja, emlékét örökké megőrizzük!
(Fotó: MTI)

Megjegyzések