Felidézzük, hogyan lett a Fradi tehetsége majdnem egy maffiózó „tulajdona”.
Szöveg Veszprémi Linda
Amikor 1993-ban Détári Lajos elhagyta a Ferencvárost, a helyére, az irányító középpályás posztjára Nyilasi Tibor vezetőedző által az ificsapatból felhívott 17 éves Lisztes Krisztiánról első labdaérintései után érezni lehetett: csiszolatlan gyémánt van a Fradi kezében. A fiatal játékos következő években mutatott játéka alapján pedig egyértelmű volt, hogy a zöld-fehérek nem sokáig fogják tudni megtartani, de az is, hogy értékesítésével nagyon nagyot kaszálhat majd a klub.
A játékosra végül 1996-ban a német Bundesligában szereplő Stuttgart csapott le, amely már három éve figyelte a játékát, majd miután látta szereplését 1995 őszén a Bajnokok Ligájában (Lisztes szerezte a magyar futballtörténelem első BL-főtáblás gólját a svájci Grasshoppers otthonában), meg is tette az ajánlatát. 1996 nyarán a játékos alá is írta szerződését, de a német klub egy idényre még kölcsönadta a Ferencvárosnak, mivel a posztján ott játszott a világklasszis bolgár Kraszimir Balakov. Addig is azonban Lisztes kapott ajándékba a Stuttgarttól egy csodaszép új Mercedest, amivel igencsak nagy feltűnést keltett a futballstadionok környékén, a bajnoki meccsek előtt és után valóságos csődület keletkezett a jármű körül, a városi legendák szerint Békéscsabán többen bámulták az autót, mint ahányan a meccset nézték. (Lisztes elmondása szerint nagyon sok irigye lett emiatt, de ki ne cserélte volna le a helyében a Ladáját a Mercedesre?)
A német klub 540 ezer márkát fizetett Lisztes játékjogáért, ez az összeg akkor átszámolva mintegy 50 millió forintot jelentett. A Fradi teljes éves költségvetése 160 millió forint volt (de például a szintén NB I-es Békéscsabáé csak 38 millió), tehát a tehetséges játékos eladása igencsak jelentős tételnek számított a bevételi oldalon.
Pontosabban: annak kellett volna számítania. De kiderült, hogy ebből vajmi kevés jutott a klub kasszájába – az összeg túlnyomó része ugyanis egy magáncég zsebébe vándorolt. Minderre akkor derült fény, amikor ’96 őszén híre ment, hogy csődközeli állapotba került a Ferencváros, és köddé vált a gigászi BL-vagyon. Mint azt 107. lapszámunk Döglött akták rovatában részletesen felidéztük, az Üllői úti klub több mint félmilliárd forinttal gazdagodott az 1995-ös őszi BL-szereplése révén, de a hatalmas összegnek néhány hónap leforgása alatt lába kélt. Ekkor került napvilágra az is, hogy kulcsjátékosai eladásából sem sokat gazdagodott a klub, mert a legjobb labdarúgók – köztük Lipcsei Péter vagy ifjabb Albert Flórián – játékjoga nem is a klubé, hanem egy külsős cégé volt – Lisztesé például egy építőipari vállalaté, bizonyos Plank és Társai Kft-é (1123 Bp. Alkotás u. 11.).
Állítása szerint erről maga a labdarúgó nem is tudott. A Sport plusz hetilap szerkesztői, Bocsák Miklós és az azóta már elhunyt Kutasi Róbert krimibe illő módon szerezték meg az ezt bizonyító dokumentumot, amit publikáltak is. Eszerint a Ferencváros évekkel korábban négymillió forintért eladta Lisztes Krisztián játékjogát a Plank Kft-nek, az erről szóló szerződésen a klub részéről egy kiolvashatatlan aláírás található.
Amikor ezzel szembesítették az újságírók az FTC akkori vezetőit, Szívós István elnököt és Havasi Mihályt, a futballszakosztály „mindenesét” (menedzser, technikai vezető, titkár), egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak. Szívós egy ilyen szövegű faxot küldött a Sport plusz szerkesztőségébe: „Igen, Lisztes játékjogával kapcsolatban valóban szerződést kötöttünk egy kft-vel. De mi tulajdonképpen ettől a kft-től csak kölcsönkaptunk egy bizonyos összeget, amelyet majd akkor, ha Lisztes Krisztiánt eladjuk, visszakap a kölcsönadó, plusz kap a haszonból tíz százalékot.” Havasi pedig ugyanerre a kérdésre egy ilyen faxüzenettel felelt: „Lisztes játékjogát valóban eladtuk egy kft-nek, de úgy, hogy ha később Lisztest egy profi klub megveszi, több mint ötven százalék lesz a Ferencvárosé.”
A két klubvezető azonban nem tudta, hogy a szerződés másolata már az újság kezében volt, és abból egészen más derült ki. Az, hogy a felek részesedése az eladási összegtől függ. Tételesen: ha Lisztes 100 és 200 ezer közötti amerikai dollárért vagy annak megfelelő konvertibilis valutáért kel el, akkor a klub 20 százalékban, a Plank Kft. 80 százalékban részesül a vételárból. Ha a vételár 200 és 300 ezer dollár közötti, akkor ez az arány 30–70 az egyesület és a cég között, 300 és 400 ezer dollár között 40–60 százalék, 400 ezer dollár fölött pedig 50–50.
Ebbe a megalázó üzletbe ment bele az FTC potom négymillió forintért – mintegy 35 milliót bukva ezzel Lisztes eladásán. A kiolvashatatlan aláírást a szerződésen a klub részéről azóta sem vállalta magára senki.
Ráadásul pontosan tisztában voltak vele, hogy ilyesmit már akkor sem engedélyeztek a FIFA szabályai. A megállapodásba – amelynek hatálya egyébként 1994. február 1. és 1996. június 30. közötti – éppen ezért belefoglalták: „Felek tudomásul veszik, hogy ténylegesen a játékjog az érvényben lévő FIFA-szabályok szerint csak és kizárólag sportegyesület tulajdonában lehet. Eladó klub erre tekintettel a rendelkezési jogot idegeníti el.”
És nem elég, hogy maga Lisztes nem tudott arról, hogy átmenetileg valójában nem is a Ferencvárosnál van a játékjoga, de arról aztán végképp nem lehetett tudomása, hogy a Plank Kft-nek anyagi problémái támadtak, tartozásai gyűltek fel, és e tartozások fejében Lisztes játékjogát kívánták átruházni a hitelezőnek – nevezetesen a rejtélyes üzletembernek, az alvilág egyik uraként is ismert Prisztás Józsefnek, akit aztán 1996. november 1-jén az óbudai Ladik utcában meggyilkoltak. Mindenesetre szép történet lett volna, hűen jelképezte volna a kilencvenes évek Magyarországát, hogy az ország egyik legismertebb labdarúgója, aki címeres mezben ország-világ előtt pályára lép, egy maffiózó „tulajdona” lett volna.
Lisztes végül nem töltötte az egész 1996–97-es idényt kölcsönben a Ferencvárosnál, az UEFA-kupában a Newcastle United ellen mutatott játéka után a téli szünetben magához rendelte a Stuttgart (a Mercedest azonban vissza kellett adnia). A beilleszkedése nehezen ment, amihez saját bevallása szerint is hozzájárult, hogy nem szánt elég időt a nyelvtanulásra. Nem tudta állandósítani a helyét a csapatban, de aztán tisztességes pályafutása volt a Bundesligában, amelynek a csúcsa a 2004-ben a Werder Bremennel szerzett bajnoki aranyérem.
A kérdés persze azóta is megválaszolatlan: miért kellett a Ferencvárosnak Lisztesről megkötnie ezt a klub számára roppant előnytelen szerződést, szó szerint elkótyavetyélve féltett kincsét?
Nekünk van erről egy elképzelésünk – de hát rossz az, aki rosszra gondol, ugyebár.
„Már 1993 óta figyelte a játékomat a Stuttgart, egy válogatott ifitornán fedezett fel Ralf Rangnick, a Stuttgart akkori utánpótlás-vezetője (az RB Leipzig jelenlegi vezetőedzője – a szerk.), a kezembe is nyomott ötven márkát, hogy magukhoz édesgessen, de nem fogadtam el, akkor még csak a Fradiban akartam játszani. A Mercedesről sok mendemonda keringett, az is elterjedt, hogy a tizennyolcadik születésnapomra ajándékozta a klub, pedig csak arról volt szó, hogy a menedzserem, Zsirai Laci kiharcolta a hátam mögött, de ez úgynevezett Jahreswagen volt, amilyeneket a klub lízingelt a játékosainak. Valóban nem volt fogalmam arról, hogy a játékjogom a Plank Kft-é, én csak annyit tudtam róluk, hogy egyszer megkerestek, és felajánlották, hogy minden gólom után adnak tízezer forintot ösztönzésként. Hogy az értem kapott átigazolási összeg hozzájuk vagy a klubhoz ment, arról fogalmam sincs.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. áprilisi lapszámában.)
www.fourfourtwo.hu
Szöveg Veszprémi Linda
Amikor 1993-ban Détári Lajos elhagyta a Ferencvárost, a helyére, az irányító középpályás posztjára Nyilasi Tibor vezetőedző által az ificsapatból felhívott 17 éves Lisztes Krisztiánról első labdaérintései után érezni lehetett: csiszolatlan gyémánt van a Fradi kezében. A fiatal játékos következő években mutatott játéka alapján pedig egyértelmű volt, hogy a zöld-fehérek nem sokáig fogják tudni megtartani, de az is, hogy értékesítésével nagyon nagyot kaszálhat majd a klub.
A játékosra végül 1996-ban a német Bundesligában szereplő Stuttgart csapott le, amely már három éve figyelte a játékát, majd miután látta szereplését 1995 őszén a Bajnokok Ligájában (Lisztes szerezte a magyar futballtörténelem első BL-főtáblás gólját a svájci Grasshoppers otthonában), meg is tette az ajánlatát. 1996 nyarán a játékos alá is írta szerződését, de a német klub egy idényre még kölcsönadta a Ferencvárosnak, mivel a posztján ott játszott a világklasszis bolgár Kraszimir Balakov. Addig is azonban Lisztes kapott ajándékba a Stuttgarttól egy csodaszép új Mercedest, amivel igencsak nagy feltűnést keltett a futballstadionok környékén, a bajnoki meccsek előtt és után valóságos csődület keletkezett a jármű körül, a városi legendák szerint Békéscsabán többen bámulták az autót, mint ahányan a meccset nézték. (Lisztes elmondása szerint nagyon sok irigye lett emiatt, de ki ne cserélte volna le a helyében a Ladáját a Mercedesre?)
A német klub 540 ezer márkát fizetett Lisztes játékjogáért, ez az összeg akkor átszámolva mintegy 50 millió forintot jelentett. A Fradi teljes éves költségvetése 160 millió forint volt (de például a szintén NB I-es Békéscsabáé csak 38 millió), tehát a tehetséges játékos eladása igencsak jelentős tételnek számított a bevételi oldalon.
Pontosabban: annak kellett volna számítania. De kiderült, hogy ebből vajmi kevés jutott a klub kasszájába – az összeg túlnyomó része ugyanis egy magáncég zsebébe vándorolt. Minderre akkor derült fény, amikor ’96 őszén híre ment, hogy csődközeli állapotba került a Ferencváros, és köddé vált a gigászi BL-vagyon. Mint azt 107. lapszámunk Döglött akták rovatában részletesen felidéztük, az Üllői úti klub több mint félmilliárd forinttal gazdagodott az 1995-ös őszi BL-szereplése révén, de a hatalmas összegnek néhány hónap leforgása alatt lába kélt. Ekkor került napvilágra az is, hogy kulcsjátékosai eladásából sem sokat gazdagodott a klub, mert a legjobb labdarúgók – köztük Lipcsei Péter vagy ifjabb Albert Flórián – játékjoga nem is a klubé, hanem egy külsős cégé volt – Lisztesé például egy építőipari vállalaté, bizonyos Plank és Társai Kft-é (1123 Bp. Alkotás u. 11.).
Állítása szerint erről maga a labdarúgó nem is tudott. A Sport plusz hetilap szerkesztői, Bocsák Miklós és az azóta már elhunyt Kutasi Róbert krimibe illő módon szerezték meg az ezt bizonyító dokumentumot, amit publikáltak is. Eszerint a Ferencváros évekkel korábban négymillió forintért eladta Lisztes Krisztián játékjogát a Plank Kft-nek, az erről szóló szerződésen a klub részéről egy kiolvashatatlan aláírás található.
Amikor ezzel szembesítették az újságírók az FTC akkori vezetőit, Szívós István elnököt és Havasi Mihályt, a futballszakosztály „mindenesét” (menedzser, technikai vezető, titkár), egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak. Szívós egy ilyen szövegű faxot küldött a Sport plusz szerkesztőségébe: „Igen, Lisztes játékjogával kapcsolatban valóban szerződést kötöttünk egy kft-vel. De mi tulajdonképpen ettől a kft-től csak kölcsönkaptunk egy bizonyos összeget, amelyet majd akkor, ha Lisztes Krisztiánt eladjuk, visszakap a kölcsönadó, plusz kap a haszonból tíz százalékot.” Havasi pedig ugyanerre a kérdésre egy ilyen faxüzenettel felelt: „Lisztes játékjogát valóban eladtuk egy kft-nek, de úgy, hogy ha később Lisztest egy profi klub megveszi, több mint ötven százalék lesz a Ferencvárosé.”
A két klubvezető azonban nem tudta, hogy a szerződés másolata már az újság kezében volt, és abból egészen más derült ki. Az, hogy a felek részesedése az eladási összegtől függ. Tételesen: ha Lisztes 100 és 200 ezer közötti amerikai dollárért vagy annak megfelelő konvertibilis valutáért kel el, akkor a klub 20 százalékban, a Plank Kft. 80 százalékban részesül a vételárból. Ha a vételár 200 és 300 ezer dollár közötti, akkor ez az arány 30–70 az egyesület és a cég között, 300 és 400 ezer dollár között 40–60 százalék, 400 ezer dollár fölött pedig 50–50.
Ebbe a megalázó üzletbe ment bele az FTC potom négymillió forintért – mintegy 35 milliót bukva ezzel Lisztes eladásán. A kiolvashatatlan aláírást a szerződésen a klub részéről azóta sem vállalta magára senki.
Ráadásul pontosan tisztában voltak vele, hogy ilyesmit már akkor sem engedélyeztek a FIFA szabályai. A megállapodásba – amelynek hatálya egyébként 1994. február 1. és 1996. június 30. közötti – éppen ezért belefoglalták: „Felek tudomásul veszik, hogy ténylegesen a játékjog az érvényben lévő FIFA-szabályok szerint csak és kizárólag sportegyesület tulajdonában lehet. Eladó klub erre tekintettel a rendelkezési jogot idegeníti el.”
És nem elég, hogy maga Lisztes nem tudott arról, hogy átmenetileg valójában nem is a Ferencvárosnál van a játékjoga, de arról aztán végképp nem lehetett tudomása, hogy a Plank Kft-nek anyagi problémái támadtak, tartozásai gyűltek fel, és e tartozások fejében Lisztes játékjogát kívánták átruházni a hitelezőnek – nevezetesen a rejtélyes üzletembernek, az alvilág egyik uraként is ismert Prisztás Józsefnek, akit aztán 1996. november 1-jén az óbudai Ladik utcában meggyilkoltak. Mindenesetre szép történet lett volna, hűen jelképezte volna a kilencvenes évek Magyarországát, hogy az ország egyik legismertebb labdarúgója, aki címeres mezben ország-világ előtt pályára lép, egy maffiózó „tulajdona” lett volna.
Lisztes végül nem töltötte az egész 1996–97-es idényt kölcsönben a Ferencvárosnál, az UEFA-kupában a Newcastle United ellen mutatott játéka után a téli szünetben magához rendelte a Stuttgart (a Mercedest azonban vissza kellett adnia). A beilleszkedése nehezen ment, amihez saját bevallása szerint is hozzájárult, hogy nem szánt elég időt a nyelvtanulásra. Nem tudta állandósítani a helyét a csapatban, de aztán tisztességes pályafutása volt a Bundesligában, amelynek a csúcsa a 2004-ben a Werder Bremennel szerzett bajnoki aranyérem.
A kérdés persze azóta is megválaszolatlan: miért kellett a Ferencvárosnak Lisztesről megkötnie ezt a klub számára roppant előnytelen szerződést, szó szerint elkótyavetyélve féltett kincsét?
Nekünk van erről egy elképzelésünk – de hát rossz az, aki rosszra gondol, ugyebár.
Ralf Rangnick szúrta ki
Kérésünkre Lisztes Krisztián felidézte emlékeit a 23 évvel ezelőtti átigazolása kapcsán.„Már 1993 óta figyelte a játékomat a Stuttgart, egy válogatott ifitornán fedezett fel Ralf Rangnick, a Stuttgart akkori utánpótlás-vezetője (az RB Leipzig jelenlegi vezetőedzője – a szerk.), a kezembe is nyomott ötven márkát, hogy magukhoz édesgessen, de nem fogadtam el, akkor még csak a Fradiban akartam játszani. A Mercedesről sok mendemonda keringett, az is elterjedt, hogy a tizennyolcadik születésnapomra ajándékozta a klub, pedig csak arról volt szó, hogy a menedzserem, Zsirai Laci kiharcolta a hátam mögött, de ez úgynevezett Jahreswagen volt, amilyeneket a klub lízingelt a játékosainak. Valóban nem volt fogalmam arról, hogy a játékjogom a Plank Kft-é, én csak annyit tudtam róluk, hogy egyszer megkerestek, és felajánlották, hogy minden gólom után adnak tízezer forintot ösztönzésként. Hogy az értem kapott átigazolási összeg hozzájuk vagy a klubhoz ment, arról fogalmam sincs.”
www.fourfourtwo.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése