Isten éltessen, Gerzson!

40. születésnapját ünnepli korábbi labdarúgónk, a jelenlegi szakmai stáb tagja, Gera Zoltán!
Gera Zoltán 1979. április 22-én született Pécsett. Bár már fiatalon is megmutatkozott tehetsége, rossz társaságba keveredve ezt majdnem eltékozolta. Végül a hit terelte jó irányba, a labdarúgópályán pedig a fiatalkori kihagyás ellenére is maradandót alkotott.

Az élvonalban a Pécs színeiben mutatkozott be, majd 21 évesen a Ferencváros játékosa lett. A Fradiban az ösztönös zsenijére jellemző megoldásokkal nyűgözte le a publikumot, négy év alatt pedig a bajnokságot és a Magyar Kupát is kétszer nyerte meg a csapattal.
Gera 2004-ben szerződött Angliába, ahol két klubban összesen 10 évet töltött. A West Bromwichot a Premier League-ben történelmi bentmaradáshoz, a másodosztályban bajnoki címig vezette, míg 2010-ben a Fulham színeiben pályára lépett az első Európa Liga-döntőben. Az oda vezető úton Gerzson bevette a Sahtar Donyeck, a Juventus és a Hamburg kapuját is.
A kiváló futballista 2014-ben hazatért a Fradiba, és további négy éve át volt vezéregyéniség a pályán és azon kívül is. Második korszakában bajnoki címet, három Magyar Kupát és két Szuperkupát nyert zöld-fehérben, majd visszavonulása után a szakmai stábban szolgálja tovább a Ferencvárost.
A népligetihez hasonló pozíciót tölt be Gera a magyar válogatottnál is, amelynek mezét játékosként 97 alkalommal viselhette. 26 góljából talán a legemlékezetesebb a 2016-os Európa-bajnokságon a későbbi győztes Portugália hálójába lőtt bomba.
Gera Zoltánnal exkluzív nagyinterjút láthatnak szurkolóink a Fradi TV következő adásában, amely kedden 17.10-kor kezdődik az M4 Sporton!
Isten éltessen, Gerzson!
www.fradi.hu


Megjegyzések