Nagyon fontos győzelmet arattunk

A szünetben még a Kövesd volt előnyben, de Dvali egyenlített, Bőle pedig a győzelmet is megszerezte.
I. félidő
Az első lehetőségünk a 4. percben volt, ekkor egy szép támadás végén Heisterhez került ki a labda, aki balról, laposan adott középre, Szappanos azonban felszedte az érkező Sihnevich elől a labdát. Nem sokkal később Varga Roland húzott váratlant, és jó 30 méterről a bal felső sarok felé bombázott – a kísérlet sajnos egy kevéssel célt tévesztett, pedig a Kövesd kapusa csak nézte a labdát.

Sajnos ennek ellenére a 18. percben a Kövesd került előnybe: Molnár passzával Drazic lépett ki, és kissé kiszorított szögből a hosszú sarokba lőtt. Azonnal próbáltunk válaszolni a kapott gólra: Tokmac lódult meg, és passzolt jobbra Petrjaknak, akinek 16 méteres lövését blokkolták, majd Tokmachoz került vissza a labda, de már nem tudott kapura fordulni.
A 27. percben Varga sokadik szöglete után Sihnevichről vágódott nem sokkal a jobb kapufa mellé a labda. Majd Petrjak 20 méteres lövését fogta Szappanos, Tokmac pedig mellé pöccintette Leandro passzát.
A hazaiaknak egy lehetőségük volt ebben az időszakban: Molnár tette ki Silyének a labdát, aki azonban pontatlanul passzolt, így nem lett nagyobb veszély az akcióból.
A szünet előtt kétszer is gólt szerezhettünk volna: előbb Sihnevich csúsztatását védte bravúrral Szappanos, majd Blazic fejese ment a kapufa érintésével mellé. A játékrész hosszabbításában Lovrencsics beadását fejelték éppen Heisterhez, balhátvédünk kapásból, centikkel lőtt a bal sarok mellé.
II. félidő
A játékrész legelején már rögtön veszélyeztettünk Tokmac 25 méteres lövésével, amelyet Szappanos tolt ki a jobb alsó elől. A szöglet után azonban végre már a gólszerzés is sikerült: Varga szöglete szinte mindenki előtt elment, a hosszún Haratin ért bele a labdába, amelyet végül Dvali bólintott a gólvonalról a kapuba (1-1).
Az 56. percben centikre voltunk a második találattól: Lovrencsics indította pazarul a nagy lendülettel kilépő Tokmacot, aki úgy vette át tökéletesen a labdát, hogy ezzel a mozdulattal a kapust is becsapta, de ezután kiszorított szögből sajnos csak az oldalhálóba lőtt.
Az 59. percben Amadou lőtt 14 méterről, de Dibusz jól helyezkedett, és szép mozdulattal hárította a kísérletet. Kicsivel később pedig Drazic fejesét tolta fölé. A 60. perc után Sergei Rebrov gyors egymásutánban kettőt is cserélt: előbb Isael érkezett Varga, majd Böde Sihnevich helyére.
A 70. perc környékén két kövesdi helyzet is volt, előbb Eperjesi lövése ment a jobb felső fölé, majd Drazic löketét védte szépen kapusunk.
A 80. percben azonban mi kerültünk előnybe! Heister ívelt be balról, Bőle átvette a labdát, majd ügyesen a kapuba passzolt (2-1 ide).

A hajrában Isael is kis híján gólt szerzett: szabadrúgását Szappanos védte bravúrral, emelését pedig a felső léc mentette. A mezőkövesdi kapus a 89. percben Bőle ziccerét is megfogta. Több találat már nem született, így csapatunk kínkeservesen, hátrányból fordítva, rendkívül fontos három pontot szerzett. 

A lefújást követően ukrán vezetőedzőnk értékelt.

- Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz – kezdte Sergei Rebrov. - A Mezőkövesd kicsit átszabta a tervünket a korai góllal, de sikerült átvenni az irányítást. Természetesen örültünk volna, ha nagyarányú győzelmet arattunk volna. Az ilyen győzelmek mutatják meg, milyen karaktere van egy csapatnak és egy játékosnak. Néhány játékos pozícióját megváltoztattuk a szünetben. Fontos volt, hogy milyen hozzáállással megyünk bele a második játékrészbe. Türelmesnek kellett lennünk, a játékosok mindent megtettek. Tudtuk, hogy fontos lehet a mai győzelem. Mindkét csapat alakított ki helyzeteket, az ellenfélnek több jó játékosa is van, de megérdemeltük a sikert, hiszen számtalan lehetőséget alakítottunk ki. Készültünk az ellenfél kontráira, nehéz olyan csapat ellen játszani, amely tíz emberrel védekezik. Most jól fel kell készülnünk a Vidi ellen, nagyon kemény találkozóra számítok ellenük is.


NB I, 28. forduló
Mezőkövesd-FTC 1-2 (1-0)
Mezőkövesd: Szappanos - Vadnai (Eperjesi, 46.), Katanec, Pillár, Silye - Iszlai, Meskhi - Moutari, Molnár (Koszta, 87.), Cseri - Drazic
FTC: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister - Haratin (Bőle, 78.), Leandro - Varga R. (Isael, 64.), Tokmac, Petrjak - Sihnevich (Böde, 68.)
Sárga: Cseri (37.), Leandro (55.), Molnár (86.), Isael (89.), Koszta (91.), Iszlai (93.)
G.: Drazic (18.), ill. Dvali (48.), Bőle (80.)

(Fotó: Micheller Szilvia)

www.fradi.hu

Megjegyzések