Győztünk az idény utolsó hazai bajnokiján is

Isael és Varga Roland gólja döntötte el a három pont sorsát a dobogóért küzdő DVSC ellen.
Harmincszoros bajnokcsapatunk szezonbeli utolsó hazai mérkőzésén a Debrecent fogadta.

I. félidő

A 4. percben Zsóri kapott volna kiugratást, de Dibusz remekül mozdult ki a kapujából. Ezt követően Heister fülelt le egy labdát, Varga visszaadta neki az ellenfél tizenhatosánál azt, a beadás azonban elszállt Sihnevich feje fölött.
A 14. percben előnybe kerültünk: egy bedobást követően Isael húzott el nagyszerűen a jobb oldalon, majd éles szögből a léc alá bombázott, ezzel megszerezte első gólját tétmérkőzésen a Fradiban!

Két perccel később Tokmac cselezte be magát a tizenhatos területére a baloldalon, majd visszahúzta a labdát, és a rövidet vette célba, de blokkolták a kísérletét.  A 25. percben ismét Tokmac veszélyeztetett, a tizenhatos előteréből fölé lőtt. A félidő végén Sihnevich próbált kapura emelni a tizenhatoson kívülről, de Nagy fogta a labdát.
Nem telt el sok idő, amikor a debreceniek szögletét éles szögből Pávkovics csúsztatta fejjel a kapunkba, ezzel egalizált (1-1).

II. félidő
Négypercnyi játékot követően Ferenczi távoli löketét kellett kiütnie Dibusznak.
Az 57. percben Isael adott parádés labdát Vargának, aki a kilépő kapus mellett ellőtte a labdát a sarokba, így újra előnybe kerültünk (2-1)!
Tíz perccel később gyönyörű támadást vezettünk, Csonka szép csellel indult meg, majd Isael is látványos megoldást választott, Lovrencsics lövését blokkolták a vendégek, majd ismét Isaelhez került a labda, aki újabb szép cseleket mutatott be, de aztán szerelni tudták. Ezután a csereként beszálló Böde egy remek csel után látta, hogy kint áll a kapus, távolról próbálkozott, de mellé ment a kísérlet.

A hajrában a vendégek kapusa, Nagy Sándor megsérült, így Kosicky folytatta a helyén. Bódi életerős bombával próbálkozott kiszorított helyzetből, de Dibusz leért és szögletre mentett, ez utóbbi már nem volt veszélyes. A 75. percben Csonka tartotta meg nagyszerűen a labdát közel a tizenhatoshoz, Bödét hozta játékba, aki egy igazítás után tüzelt, de nem ért célt.
Nem sokkal a vége előtt Bőle lőtt jobbról, közel a kapuhoz középre, Csonka várta is a labdát, de az utolsó pillanatban mentettek előle. A 95. percben pedig Bőle lőtt nagy helyzetben, de Kosicky bravúrral mentett.
Már biztosan bajnok csapatunk így 2-1-re nyert, és továbbra is tetemes, 13 pontos előnnyel vezeti az NB I-et. Még egy forduló van hátra: jövő vasárnap a Puskás Akadémia otthonában zárjuk a szezont.
Nyilatkozatok:
SZERHIJ REBROV, az FTC vezetőedzője
– Mennyire volt fontos, hogy győzelemmel búcsúzzanak saját közönségüktől?
– A mostani találkozó olyan volt, mint az Újpest elleni derbi, a szurkolók és a presztízs miatt fontos volt a három pont. Jó meccset látott a közönség, az utolsó tizenöt-húsz percben igazi csapatként futballoztunk, és megérdemelten nyertünk.
– Csonka András, valamint Isael teljesítményéről mi a véleménye?
– Ami Csonka Andrást illeti: keményen dolgozik az edzéseken, megérdemelte, hogy megadjam neki az esélyt. Ő jelentheti a jövőt, de még fejlődnie kell, rajtunk, valamint rajta is múlik, hogy kihozza-e magából a legtöbbet. Ami a brazil támadót illeti: télen az alapozás végén érkezett, de örülök, hogy megszerezte első gólját a bajnokságban. Őt is bántotta, hogy eddig nem talált a kapuba.
– Megeshet, hogy néhány labdarúgó most búcsúzott a Groupama Arénától Fradi-játékosként?
– Erre még nem tudok választ adni. Az idény végén leülünk Kubatov Gábor elnökkel és a vezetőséggel, és egyeztetünk a játékosok jövőjéről. Amíg ez nem történik meg, nem mondhatok semmit.
HERCZEG ANDRÁS, a DVSC vezetőedzője
– Megérdemelte volna a döntetlent a Debrecen?
– Nincs értelme erről beszélni, mert kikaptunk. A bronzéremért folyó versenyfutásban egyébként is csak a győzelemmel léphettünk volna nagyot. Ám nem kell szégyenkeznünk, az utolsó percig harcoltunk, sajnos több olyan időszak volt, amikor rossz döntéseket hoztunk, kapkodtunk, így nem tudtunk pontot szerezni.
– Arra a helyzetre céloz, amikor Szécsi Márk teljesen üresen érkezett középen, Ferenczi János mégis kapura lőtt?
– Nem szeretnék nevesíteni senkit, de valami ilyesmire céloztam, amikor azt mondtam: jobb döntéseket kell hoznunk, és higgadtabbnak kell lennünk.
– Mennyire vigasztalja, hogy továbbra is harmadik helyen áll a Debrecen?
– Nagy lehetőség előtt állunk, remélem, ezt jól dolgozza fel a csapat. Biztos vagyok benne, hogy az akarattal a jövő héten sem lesz probléma, de vannak játékelemek, amelyekben javulnunk kell a győzelemhez. Sajnos a mostani bajnokságban ez a probléma végigkísér bennünket, vannak olyan időszakok, amikor túl sok hibát követünk el, de bízom benne, hogy végül siker koronázza az erőfeszítéseinket.

A Puskás-meccs után pedig Fradi Fieszta a Budapest Parkban éremátadással, ha nem akar lemaradni az eseményről, IDE kattintson!
NB I, 31. forduló
FTC-DVSC 2-1 (1-1)
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Botka, Frimpong, Heister – Haratin, Csonka – Isael (Bőle, 77.), Tokmac (Böde, 59.), Varga R. (Sigér, 82.) - Sihnevich
DVSC: Nagy (Kosicky, 72.) – Bényei, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Varga K., Tőzsér, Haris (Csősz, 61.), Bódi – Zsóri (Takács, 71.), Szécsi
Sárga lap: Frimpong (23.), Lovrencsics (30.), Heister (79.), Csősz (85.), Dibusz (90.)
Gól: Isael (14.), Varga R. (57.), illetve Pávkovics (43.)
www.fradi.hu

Megjegyzések