Egy bolgár csapatot már kipipáltunk, jöhed a Ludo

Csak így tovább srácok!
Ihnatenko és Civic debütált, legyőztük a CSKA Sofiát!
 
Labdarúgócsapatunk a második edzőmérkőzésén Tokmac Nguen góljával legyőzte a CSKA Sofiát. 
A második ausztriai edzőtábor második meccsén a Bajnokok Ligája-ellenfelünk, a Ludogorec legnagyobb riválisa, a CSKA Sofia volt az ellenfelünk. Ahogy a szerdai mérkőzésen, úgy most is 60-30 perc volt a játékosok elosztása. A mostani kezdőnk csak néhány helyen változott attól, amellyel befejeztük a Red Bull Bragantino ellen, többek között bekerült Danylo Ihnatenko, aki ezzel kezdőként debütált, valamint ezúttal Dibusz Dénes védte a kapunkat.
A 21. percben majdnem megszereztük a vezetést, Bőle Lukács hozta fel remekül a labdát, majd Varga Rolandot indította a bal szélen, aki Oleksandr Zubkovval játszott össze remekül, a középre lőtt labdát azonban Priskin Tamás nem tudta gólra váltani. Egy perccel később újabb Priskin-helyzetet láthattunk, ám a CSKA védője nagyot mentett előle.
Nem sokkal később a bolgárok is veszélyeztettek, Ali Sowe lőtt 22 méterről, de a lécet találta el, a kipattanót pedig Lasha Dvali tisztázta, majd a félidő második felében még egy nagyot kellett tisztáznia Evandro szólója után. A 41. percben ismét Sowe lőtt, Dibusz Dénes azonban hatalmasat védett, egy perccel később pedig Ihnatenkót kellett lecserélni, így Marten Wilmots már hamarabb beállt.
A második félidő első fele kevésbé volt eseménydús, a cserékre pedig végül a 62. percben került sor. A pályára lépők között volt Eldar Civic is, így ő is debütált a Fradiban. Szűk tíz perccel később megszereztük a vezetést, Tokmac Nguen tolta balról középre a labdát, majd 20 méterről a bal alsó sarokba tekert - pont mint a Vidi ellen (1-0)!
A 77. percben újra Tokmac veszélyeztetett, remekül húzott el a bal oldalon, nem tudták megállítani, így lőni tudott, de a labda elment keresztbe a kapu előtt. A 81. percben Michal Skvarka remek távoli lövését védte hatalmas bravúrral a CSKA kapusa. A másik oldalon is szükség volt nagy védésre, Dibusz Dénes sokadik nagy bravúrja megtartotta az előnyünket, így legyőztük a CSKA Sofiát!
Felkészülési mérkőzés
FTC-CSKA Sofia 1-0 (0-0)
FTC:
A 62. percig: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister - Ihnatenko (Wilmots, 42.), Haratin - Zubkov, Bőle, Varga - Priskin
A 62. perctől:  Dibusz - Botka, Frimpong, Leandro, Civic - Csonka, Wilmots - Isael, Bőle (Skvarka, 72.), Tokmac - Sihnevich
Gól: Tokmac (71.)
www.fradi.hu
 


Megjegyzések

Megjegyzés küldése