„Erősebb csapatban játszom, mint korábban bármikor!”

Megdöbbentő vélemény!

„Erősebb csapatban játszom, mint korábban bármikor!”
Miha Blazic első BL-selejtezőjére készül, és bízik a csapat erősségében.
Eseménydús időszakon van túl Miha Blazic, aki a válogatott teendőit követően pénteken még Budapesten aláírta új szerződését, majd vasárnap már ő is elutazott a csapattársakkal Bad Häringbe, a második edzőtáborba. Védőnket erről az időszakról, Bajnokok Ligája-ellenfelünkről, a Ludogorecről, valamint az új csapattársakról is kérdeztük.
- Hiányoztak már a csapattársak?
- Ó, nagyon! Rossz volt már a srácok nélkül, hiányzott, hogy tudjunk viccelődni egymással, ahogy már azt is nagyon vártam, hogy munkába álljak, és én is edzhessek.
- Milyen most itt, Bad Häringben?
- Nem tudnék olyat mondani, amiben hiányunk lenne, mindent megkapunk, tökéletes körülmények között készülünk, nagyszerű az edzőközpont, a hotel, egyszóval: minden.
- A második edzőtábor kezdete előtt írtad alá az új szerződésed, a hosszabbítás csak akkor dőlt el, vagy már a válogatott mérkőzések előtt meghoztad a döntésed?- Ez egy folyamat végeredménye volt, mindkét fél, a klub és én is azt szerettem volna, hogy hosszabbítsunk, így nem volt sok kérdés. Örülök neki, hogy alá tudtam írni még az edzőtábor és a Bajnokok Ligája-selejtezők előtt, mert így már csak a felkészülésre és a játékra tudok koncentrálni. Nem gondolkodtam azon, hogy más klubhoz menjek, csak arra fókuszálok, hogy eredményes legyek a Fradival. A családom is nagyon örült a döntésemnek, tudják, hogy milyen jól érzem itt magam, hogy mennyire szeretem ezt a klubot, így velem együtt ők is boldogok voltak, miután aláírtam.
- Nálunk, és korábbi klubjaidnál is játszottál Európa Liga-selejtezőn, BL-párharcról azonban még nincs tapasztalatod. Mennyivel számítasz nehezebb feladatra most?
- Biztosan nehezebb ellenfelekre számíthatunk, de az EL-ben is játszottam már nagyon erős csapatokkal. Könnyű feladatunk biztosan nem lesz, ám most erősebb csapatban játszom, mint korábban bármikor. Magunkkal kell foglalkoznunk, és akkor lehet esélyünk, bármilyen ellenféllel is kerülünk szembe.

- A Ludogoreccel szemben is?
- Erős csapat, több a tapasztalatuk az európai kupaporondon, mint nekünk. Az elmúlt években mindig csoportkörösek voltak, vagy a BL-ben, vagy az EL-ben. Tiszteljük őket, de arra kell koncentrálnunk, hogy tökéletesítsük a játékunkat és a lehető legjobb állapotban várjuk az összecsapást ellenük.
- Elkezdtétek már elemezni az ellenfelünket?
- A szakmai stáb már megkezdte a felkészülést, mi egyelőre komolyabban nem foglalkoztunk velük, de biztos vagyok benne, hogy időben megkapjuk majd a kellő információkat róluk. Addig is az edzésekre, a felkészülési meccsekre és az edző kéréseire koncentrálunk.
- Mit gondolsz az új igazolásainkról?
- Két napja vagyok itt, így még keveset láttam belőlük, de azt ennyi idő után is el tudom mondani mindegyikükről, hogy technikás játékosok. Most az a fontos, hogy minél hamarabb beilleszkedjenek, ebben igyekszünk segíteni nekik, ahogy tudunk.
- A szakmai stáb elmondása szerint azért erősítették meg a keretet, hogy minden poszton legyen legalább két, azonos képességű játékos, akik egymással versenyeznek.
- Ez teljesen normális szerintem egy ilyen csapatnál, amelynek csoportkörös céljai vannak. Jót tesz nekünk ez a helyzet, mindenki nagyon keményen dolgozik azért, hogy helye legyen a csapatban, hogy bekerüljön a kezdő tizenegybe.
www.fradi.hu
 
 

Megjegyzések