Három a magyar igazság


Újabb remek győzelem!


Heister, Priskin, Szerető: 3-0-ra vertük a cseheket

Labdarúgócsapatunk 3-0-s győzelmet aratott az FK Príbram elleni felkészülési mérkőzésen.
Harmincszoros bajnok labdarúgócsapatunk második ausztriai edzőtábora harmadik felkészülési mérkőzését a cseh első osztályú FK Príbram együttesével játszotta.


Első félidő

A 7. percben Tregler előreívelése után Gróf jött ki remekül a kapujából, így megakadályozta a helyzetet. Három perccel később Heister mentett nagyszerűen, mielőtt ellenfelünk egyedül mehetett volna a kapura. A 16. percben Tokmac tette ki a szélre Heisternek, a lapos bepasszolt labda veszélyesen gurult a kapu előtt, több társ előtt is elment, végül Varga elől tisztáztak szögletre.

Túl a félidő felén Divis bal alsóra tartó lövésére ért le Gróf. A 32. percben aztán a védők tisztázni tudtak, de Heister távolról elvállalta a lövést, és ezt eredményesen is tette! Két perccel később Tokmac mehetett el a baloldalon, élesen középre lőtt ahol Skvarka került helyzetbe, de a kapus megszerezte a labdát. Ezt követően Ihnatenko pontos mélységi indítását Zubkov tudta levenni, kapura is lőtt de szögletre mentett a hálóőr. A szöglet után Dvali lőtt fölé. Két perccel a félidő vége előtt Rezek szabadrúgása után Polidar lőtt fölé, majd ezután nem sokkal Kvet a kapufánkat találta el.

Második félidő

A szünetben egyet cseréltünk, Tokmac helyett Priskin érkezett, és az 53. percben már eredményes is tudott lenni Ihnatenko indítása után, ezzel megdupláztuk az előnyünket! Nem sokkal később Lovrencics beadása veszélyes volt, de végül nem érték el az érkezők. Egy percet követően Skvarka lapos passza után Zubkov hozta volna játékba a másik szélen Vargát, de a kapus kijött és megszerezte.

A 60. percben Voltr lövését tolta Gróf a kapufára, majd Lovrencsics hárította el a veszélyt először fejjel, később lábbal. Négy perccel később Zubkov két cselt is megcsinált, erős, lapos lövését csak kiütni tudta Koci, az ismétlés Skvarka révén már nem sikerült, mert lesen volt.

A 78. percben Priskin tartotta meg a labdát majd Sigér küldte előre, Isael nagyszerű ütemben tette ki Szeretőhöz, aki estében megszerezte a harmadik gólunkat! Két perccel később Szerető készített le Rui Pedrónak, nem sokkal ment fölé a lövés.

Csapatunk tehát újabb győzelmet aratott edzőtáborában!
Felkészülési mérkőzés
FTC-FK Pribram 3-0 (1-0)
FTC: Gróf – Lovrencsics (Botka, 67.), Blazic (Frimpong, 67.), Dvali (Leandro, 67.), Heister (Civic, 67.) – Haratin (Csonka, 67.), Ihnatenko (Sigér, 67.) – Varga (Szerető, 67.), Skvarka (Rui Pedro, 67.), Tokmac (Priskin, 46.) – Zubkov (Isael, 67.)
Sárga lap: Kodr (15.), Voltr (63.)
Gól: Heister (32.), Priskin (53.), Szerető (78.)
www.fradi.hu
 

Megjegyzések