Egygólos győzelem rengeteg kihagyott helyzettel

A kaposvári Pogacsics kapus remekül védett, ezért nem lett nagyobb a különbség.

Két elhalasztott mérkőzés után a Ferencváros is megkezdte szereplését az NB I-ben, méghozzá a 3. fordulóban, az újonc Kaposvár ellen. Bár rögtön az elején sikerült a hazaiaknak megszerezniük a vezetést, később számolatlanul hagyták ki a helyzeteket, így maradt a sovány győzelem (1–0).


Nyilatkozatok:
Máté Csaba (a Ferencváros pályaedzője): — Másmilyen mérkőzés lesz, ellenfelünktől védekező stílusra számítunk, éppen ezért nem lesz könnyű találkozó. A stábban van, aki már az Európa Liga-mérkőzéssel foglalkozik, és ott is lesz a mai meccsen, most viszont a legfontosabb a Kaposvár elleni találkozó. Hogy Gróf Dávid védhet-e? A halasztások miatt most kezdődik az az időszak, amikor egy héten két meccsünk van, meglátjuk, hogy alakulnak ezek a találkozók, de az biztos, hogy két kiváló kapusunk van, bármelyikük véd, nyugodtak lehetünk. Ugyanígy a csapat többi részében is nagy a konkurenciaharc. Davide Lanzafame elment, de a támadósorban is megvannak azok a játékosok, akikben ott van a gól, valamint érkezett Franck Boli, aki Norvégiában gólkirály volt.
Waltner Róbert: — Sajnos nem egyszerű a sorsolásunk, hiszen az első három idegenbeli mérkőzésünket az előző bajnokság dobogósai ellen játsszuk, de ezt valamiért így akarta a sors. Várom a bajnoki címvédő Ferencváros elleni mérkőzést. Játékosként is mindig vártam, hogy a Fradi otthonában lépjünk pályára, hiszen ez mindig egy kiemelt mérkőzés volt. Nagyon jó szurkolótábora van a Fradinak, csodálatos a stadionja, ilyen környezetben öröm pályára lépni. Remélem, ez a játékosokat is feldobja, s bátor támadójátékot nyújtanak majd. Nyilván nem azért dolgozunk, hogy minél több vereségünk legyen, így minél előbb szeretnénk megszerezni az első pontjainkat, de ha ez nem sikerül a Ferencváros ellen, akkor sem dőlünk a kardunkba, hiszen az esélyek nem mellettünk szólnak. Nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára, remélem, hogy ez eredménnyel is párosul majd. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de azt is tudtuk, hogy ez vár ránk az NB I.-ben, így ezzel a teherrel meg kell birkóznunk.
A mérkőzés:
Ferencváros — Kaposvári Rákóczi: 1-0 (1-0)
Groupama Aréna, 19:30. 6.891 néző.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Ring, Varga Zs.; alapvonali jv.: Karakó, Zierkelbach; tartalékjv.: Albert)
Ferencváros: Gróf — Botka, Blazic, Frimpong, Heister — Ihnatenko, Leandro (Haratin, 74.) — Zubkov (Nguen, 63.), Bőle, Varga R. — Boli (Szihnyevics, 81.)
kispad: Dibusz, Civic, Dvali, Skvarka
vezetőedző: Szerhij Rebrov
Kaposvári Rákóczi: Pogacsics – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Fodor M. – Jakimiv – Nagy R., Szakály A., Nagy K. (Beliczky, 65.), Csiki (Nagy J., 46.) – Ádám (Poplatnik, 81.)
kispad: Slakta, Hadaró, Nagy T., Vojnovic
vezetőedző: Waltner Róbert (papiron: megfelelő licenc híján Disztl László)
Gól: Zubkov (7.)
Sárga lap: Ihnatenko (76.), Botka (81.) illetve Ádám (16.), Szakály A. (56.), Jakimiv (74.), Ur (90.)
Nyomot hagyott a lelkekben a Dinamo Zagreb keddi fellépése, a BL-selejtezőben a Ferencváros 4–0-ra kapott ki a zágrábi együttestől, és ennek leginkább a nézőszámra volt jelentős hatása. A néhány nappal ezelőtti hangulatnak szolid utánzata volt a szombati miliő. Persze fájdalmas volt a ferencvárosiaknak a BL-kiesés, és nem először volt a csapat feladata, hogy a súlyos, nemzetközi kupában átélt kudarcot követően azonnal talpra álljon, mert máris itt az NB I-es mérkőzés.
És itt a Kaposvár: a Rákóczi legutóbb 2014. április 25-én volt a Fradi vendége, de a Groupama Aréna építése miatt a Puskás-stadionban játszott (az FTC 1–0-ra győzött Busai Attila góljával). Az akkor pályán lévők közül csak Bőle Lukács volt ezúttal is a kezdéskor a gyepen, igaz, csaknem öt éve még a Rákócziban futballozott, szombaton pedig a Fradiban kapott lehetőséget. Azon a mérkőzésen Dibusz Dénes volt a kapus, ő is ismételhetett volna, csakhogy nyári szerződtetése óta először, ezen a mérkőzésen kapott szerepet a Kispestről érkező Gróf Dávid. Dibusz Dénes a kispadon kapott helyet, mellette is csak olyan tartalékok ültek, akik kedden kivétel nélkül a kezdőcsapat tagjai voltak: Eldar Civic, Lasa Dvali, Ihor Haratin, Michal Skvarka, Mikalaj Szihnyevics, Tokmac Nguen.
A mérkőzés előtt az lehetett a döntő kérdés, hogy a csalódás után mennyire tud összeszedett lenni a bajnokcsapat az újonc ellen. A kérdésre gyorsan választ kaptunk: alig telt el hat perc, amikor egy labdaszerzést követő gyors akció végén Olekszandr Zubkov megszerezte a vezetést a házigazdának. A kaposváriak azonban nem omlottak össze, talán arra gondoltak, miközben Budapestre utaztak, hogy ez is benne van a mérkőzés forgatókönyvében. A Rákócziban a négy védő előtt Ádám Martinon kívül mindenkinek rengeteg védőfeladata volt, még Csiki Norbertnek is, aki a legtöbbször zárkózott fel az ék mellé. Látszott, hogy a vendégek próbálják megbecsülni a labdát, de az első fél órában nem tudták megcélozni Gróf Dávid kapuját, míg a másik oldalon Varga Roland és az először kezdő Franck Boli is gólt fejelhetett volna, ugyanakkor egyikük sem célzott pontosan, így a Fradi nem tudta növelni az előnyét.
Fél óra elteltével a Kaposvár megpróbálta már a saját tizenhatosánál megzavarni a Ferencvárost a labdakihozatalban. Ez a kísérlet azonban nem tartott sokáig, a labdabiztosabb ferencvárosiak átjutottak a letámadáson, és a játék a folytatásban is inkább a kaposvári térfélen folyt. A félidő vége Varga Rolandról szólt. A szünet előtt egy perc alatt két gólt rúghatott volna, mert remekül futotta be a kaposvári védők által üresen hagyott területeket, de mintha túlságosan görcsösen bizonyítani akart volna: erőből lőtt, amikor egy higgadt passz is elegendő lett volna.
A szélső a második félidőben is betalálhatott volna, egyedül 5–0-ra alakíthatta volna az állást, de vagy Pogacsics Krisztián védett, vagy ő nem találta el a kaput. És a rengeteg kihagyott helyzet majdnem megbosszulta magát, Nagy Richárd kontra végén ziccerbe került, lövés helyett azonban rossz irányba akarta kicselezni a már fekvő Miha Blazicot, és a védő menteni tudott.
Itt-ott füttyszó harsant, mert, bár a Fradi sokat támadott, nyílt maradt a mérkőzés. Küzdött, harcolt a Rákóczi, és mindvégig reménye maradt az egyenlítésre, pedig a két csapat közötti tudáskülönbség nyilvánvalónak tűnt.
A helyzeteket azonban be kell rúgni… Ez pedig nem ment a keddi emléket még a lelkében cipelő Fradinak, végül azonban győzött, és most talán csak ez számított igazán. 1–0
Nyilatkozatok:
SZERHIJ REBROV, a Ferencváros vezetőedzője:
– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– A győzelemmel elégedettek lehetünk, de sokkal hamarabb lezárhattuk volna a meccset, elegendő, ha arra gondolunk, hogy huszonháromszor próbálkoztunk kapura lövéssel, míg az ellenfél háromszor. Kilenc új játékost próbáltunk ki, örülök, hogy jó teljesítményt nyújtottak, és a legfontosabb, hogy három pontot szereztünk.
– Rengeteg helyzet kimaradt – benne volt még a keddi Dinamo elleni nulla négy a fejekben, a lelkekben?
– Előfordulhat, de azt is látni kell, hogy a Kaposvár kapusa kitűnően védett. Az edzéseken rengeteget gyakoroljuk a támadások befejezését, jó, hogy nagyon sok akciót vezettünk, de a helyzetkihasználással problémáink voltak.
– Mennyire volt nehéz feldolgozni a keddi kupakudarcot?
– Nem volt könnyű feladat. A zágrábi eredmény után mindannyian bizakodóak voltunk, nagyon fájdalmas vereséget szenvedtünk, de rengeteget számított Kubatov Gábor támogatása, és persze a szurkolóink biztatása. Több olyan játékos is szerepet kapott, akinek idő kell még a beilleszkedéshez. Örülünk a győzelemnek, készülünk a csütörtöki Európa-liga-selejtezőre, és bízunk benne, hogy a jövőben sokkal hatékonyabban használjuk ki a helyzeteinket.
DISZTL LÁSZLÓ, a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője:
– Minimális különbséggel kaptak ki a bajnok otthonában – ez egy újonctól elfogadható?
– Helytálltunk. Úgy érkeztünk az Üllői útra, hogy nem csak védekezünk, de a Fradi nagyon hamar gólt szerzett, ettől lendületbe jött, és mi nem voltunk kellően bátrak. A második félidőben azonban feljebb toltuk a védekezést, nem rugdostuk el annyira fejetlenül a labdákat, mint korábban, sőt két-három ígéretes kontratámadásunk is volt.
– Hogyan készültek a mérkőzésre? Elhitték a játékosok, hogy reális esélyük lehet a pontszerzésre?
– Tisztában voltunk az erőviszonyokkal, természetesen úgy léptünk pályára a Groupama Arénában, hogy nekünk itt nincs veszítenivalónk, és egy ilyen csapat tud veszélyes is lenni. Úgy gondolom, jól küzdöttünk.
– Három mérkőzésen már túl vannak. Hogyan értékelik az eddig látottakat?
– Nyilván nem örömteli, hogy egyetlen pontunk sincs, de voltunk a Mol Fehérvár és a Ferencváros vendégei is, és úgy gondolom, időnként mindkét csapatnak egyenrangú ellenfelei voltunk. Több olyan időszaka is volt az eddigi meccseknek, amelyet pozitívumként tudunk értékelni, de egyértelmű, sokat kell még fejlődnünk ahhoz, hogy a folytatásban sikeresebbek legyünk.
NB I, 3. forduló
FTC-Kaposvár 1-0 (1-0)
FTC: Gróf – Botka, Blazic, Frimpong, Heister – Ihnatenko, Leandro (Haratin, 74.) – Zubkov (Tokmac, 63.), Bőle, Varga R. – Boli (Sihnevich, 80.)
Kaposvár: Pogacsics – Vachtler, Ur, Hegedűs, Fodor – Jakimiv – Nagy R., Szakály A., Nagy K. (Beliczky, 64.), Csiki (Nagy J., 46.) - Ádám (Poplatnik, 80.)
Sárga: Ádám (16.), Szakály (56.), Jakimiv (74.), Ihnatenko (76.), Botka (81.), Ur (90.)
G.: Zubkov (7.)
www.fradi.hu - www.tempofradi.hu




Megjegyzések