Milyen fáradtság? Hatot vágtunk a Lokinak!

Debrecenbe kéne menni...
Csak egy gólig jutott a borzalmasan gyengén védekező Loki a helyzeteivel remekül sáfárkodó FTC ellen.

Alaposan kitömte a Lokit Debrecenben a Ferencváros: a fővárosiak 6–1-re nyertek idegenben a labdarúgó NB I 12. fordulójának záró mérkőzésén.

Nyilatkozatok:
Herczeg András: — Felfokozott hangulatú találkozó lesz úgy a pályán, mint a lelátón. Óriási hangulatot és nagy küzdelmet várok. Az utóbbi időszakban az FTC-vel nagyon jó és szoros mérkőzéseket játszottunk, ellenfelünk egy kiemelkedő csapat, de azon vagyunk, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk és remélem, jó eredményt tudunk elérni. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy a védekezésünk rendben legyen, és ha így lesz, akkor talán túljutunk azokon a mérkőzéseken, amelyek nem az elképzeléseink szerint alakultak. Bízom benne, ezt már vasárnap be tudjuk bizonyítani. A kettős terhelés természetesen megfog egy csapatot, a játékosokat, viszont a Ferencváros eddig nagyon jól reagált erre, hiszen pont az idegenbeli CSZKA elleni El-meccs után, a Fehérvár elleni rangadón egy nagyon jó mérkőzésen tudott nyerni.
Szerhij Rebrov: — Emlékszem még az előző szezonban lejátszott Debrecen elleni meccseinkre, egyszer sem volt könnyű dolgunk, biztos vagyok benne, hogy szervezett, jó csapat vár ránk vasárnap is. Szeretnénk megvédeni a címünket a bajnokságban, ezért a CSZKA Moszkva elleni csütörtöki Európa Liga csoportmeccs mellett a DVSC elleni bajnokit is ugyanolyan fontos mérkőzésnek tartjuk.
A mérkőzés:
DVSC — Ferencváros: 1-6 (0-2)
Debrecen, Nagyerdei stadion, 17:15. 8.136 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Georgiou, Márkus; alapvonali jv.: Andó-Szabó, Pillók; tartalékjv.: Vígh-Tarsonyi)
DVSC: Nagy S. (Kosicky, 58.) — Kinyik, Szatmári Cs. (Garba, 72.), Pávkovics, Ferenczi J. — Csősz — Kusnyír, Haris, Szécsi M. (Kundrák, 46.) — Adeniji, Trujic
kispad: Tőzsér, Barna, Pintér, Baráth
vezetőedző: Herczeg András
Ferencváros: Gróf — Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Civic (Csontos, 85.) — Ihnatenko, Haratin — Zubkov (Bőle, 72.), Nguen, Varga R. — Isael (Boli, 80.)
kispad: Dibusz, Leandro, Priskin, Csonka
vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gól: Kundrák (50.) illetve Varga R. (11., 79.), Nguen (36., 87.), Isael (61.), Bőle (76.)
Sárga lap: Kinyik (43.), Csősz (71.) illetve Nguen (46.)

Kilenc hónap telt el a Ferencváros legutóbbi debreceni fellépése óta, ám az idén februárban lejátszott DVSC–FTC meccs bevonult a futballtörténelembe: akkor lőtte az élete első NB I-es meccsén csereként pályára lépő Zsóri Dániel a 2019-es esztendő Puskás-díjas gólját. Az emlékezetes esemény főszereplői közül ezúttal egy sem volt gyepen a kezdés pillanatában, a gólpasszt adó Bódi Ádám bokaműtétje után lábadozik, a parádés ollózást bemutató ifjú csatár már a Mol Fehérvár FC játékosa, a Fradi kapusa, Dibusz Dénes pedig a kispadon kapott helyet. Mint az előbbiekből is kiderült, Szerhij Rebrov a szezonban bajnoki meccsen harmadszor Gróf Dávidnak szavazott bizalmat a gólvonal előtt. A zöld-fehéreknél egyébként heten maradtak a csütörtöki CSZKA Moszkva elleni El-meccs kezdő tizenegyéből, Grófon kívül Frimpong, Isael és Varga Roland került be a csapatba.
Herczeg András csak kényszerből változtatott a múlt héten, a Paksot magabiztosan verő együttesén, a vállsérüléssel bajlódó Bényei Balázs maradt ki a kezdőből, helyére a legutóbb belső védőt játszó Kinyik Ákos húzódott ki jobbhátvédnek, míg Szatmári Csaba került a védelem közepére.
Mind a két szurkolótábor komoly erőkkel képviseltette magát a Nagyerdei Stadionban, így igazi futballhangulatban kezdődhetett a meccs. Méghozzá nem is akárhogyan, hiszen néhány percnyi tapogatózás után egymásnak estek a felek. A vendégek voltak kicsit aktívabbak, s ennek jutalma lett a vezető gól, amelyhez kellett egy jó adag szerencse is: a menteni igyekvő Csősz Richárd ugyanis elcsúszott saját tizenhatosán belül, így került a labda a zöld-fehérekhez, ráadásul a földről feltápászkodó debreceni középpályás pozíciójának köszönhetően nem volt lesen a gólszerző Varga Roland.
A gól után még jobban felpörgött a Debrecen, s tizenöt perc alatt meg is fordíthatta volna a mérkőzést, ám Gróf mindegyik hazai lehetőségnél bemutatott egy-egy elképesztő bravúrt. Pedig a hazai publikum Kusnyír bombájánál, Adeniji ziccerénél és Haris perdítésénél is gólt kiáltott, ám a szőke kapus valahogy mindig hárítani tudott. A vendéglátók bátor játéka, persze, kockázatot is jelentett, hiszen volt területe futni a zöld-fehérek villámgyors támadóinak. A debreceni labdavesztések után Rebrov tanítványai villámgyorsan játszották át a pálya középső harmadát, ezzel sűrűn okoztak veszélyt Nagy Sándor kapuja előtt. S amíg a Loki helyzetei kimaradtak, addig a Ferencváros élt az adódó lehetőséggel: az első vendégtalálatot jegyző Varga Roland előkészítőként jeleskedett, Nguen Tokmacnak adott gólpasszt.
Vegyes érzelmekkel baktathatott az öltözőbe a szünetben Herczeg András, hiszen a DVSC a szezon egyik legjobb félidejét produkálta, mégis kétgólos hátrányból várhatta a folytatást. A hazaiak mestere a második félidőre bevetette Kundrák Norbertet, aki a Paks ellen beállása után három perccel megszerezte első NB I-es találatát – ezúttal kicsit több idő kellett a gólhoz a ferencvárosi nevelésű labdarúgónak: öt perce volt a pályán, amikor megtörte a Gróf-varázslatot és szépített.
Ettől még motiváltabb lett a DVSC, tombolt a lelátó hazai része, lüktetett a játék, egy szerencsétlen mozdulat azonban megtörte a hazaiak lendületét. A Loki kapusa, Nagy Sándor akarta előre rúgni a labdát, ám közben combizomsérülést szenvedett. Egyből látszott, hogy nagy a baj, az előző szezon legjobb debreceni játékosának választott kapust hordágyon vitték be az öltözőbe, helyére Tomás Kosicky állt. A szlovák légiós egy nagy védéssel mutatkozott be, ám néhány perccel később Isael fejesénél már tehetetlen volt.
Újra kétgólos előnybe került az FTC, ám a DVSC nem adta fel, továbbra is hatalmas volt az iram. Herczeg András Haruna Garba pályára küldésével próbálta meg erősíteni a támadósort, hiszen a nigériai csatár a belső védő, Szatmári Csaba helyére állt be, úgyhogy egyértelmű volt, ez kockázatot jelent, de kétgólos hátrányban miért is ne rizikózna egy edző.
A debreceniek elmondhatják, hogy legalább megpróbálták, még akkor is, ha ezúttal súlyos vereség lett a vége. A kinyíló hazai együttes ellen előbb Bőle Lukács, majd Varga Roland, végül Nguen Tokmac szerzett gólt.
A kiütést mámorosan ünnepelte a Fradi-tábor, míg a hazai drukkerek roppant csalódottan indultak haza – 6–1-es vereség után senkit sem vigasztal, hogy jó meccsen kapott ki és bátran játszott a csapata.

Nyilatkozatok:
A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov elmondta: a Debrecen szépítése után nehéz időszakuk volt, de Nagy Sándor sérülésétől kezdve sorra alakították ki a helyzeteket.
„Örülök, hogy a fiúk kipihentek voltak ebben a nagy terhelésben, és ilyen örömet tudtak szerezni a szurkolóknak. Már a meccs előtt is azt mondtam a fiúknak, hogy az El-találkozók fel kell hogy vértezzék őket önbizalommal, ez szerintem látszott is ma. Remélem, ez a hat találat további önbizalmat ad, főleg, hogy mindig azt mondom: a támadóink nem szereznek elég gólt. Ma ezzel sem volt probléma.”
A DVSC trénere, Herczeg András az első félidőben mutatott játékkal még elégedett volt.
„Az első tíz percben megilletődöttek, bátortalanok voltunk, a Fradi ezt jól használta ki, és megszerezte a vezetést. Aztán feljavultunk, Grófnak többször is bravúrral kellett védenie, sajnos az egyenlítés nem jött össze, aztán a Fradi a szünet előtt lőtt még egyet. A játékunk rendben volt az első félidőben. Aztán Szécsit agyrázkódás miatt kellett lecserélnünk, mégis gyorsan szépítettünk. Majd jött Nagy Sanyi sérülése és a harmadik gól, a csapat szétesett, ami eddig nem volt jellemző ránk. Kockáztattunk, nem voltunk fegyelmezettek, mindenki támadni akart. Sajnálom ezt a súlyos vereséget, mert nem méltó hozzánk. El kell ismerni, a Fradi jobb volt ezen a mérkőzésen. Nem találom a szavakat, ez kivégzés volt.”
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)
www.tempofradi.hu 

Megjegyzések