Újra a tabella élén!

Ötgólos mérkőzésen hangoltunk az Espanyolra!
A tabella élére ugrott győzelmével a Fradi • Védelmi hibái miatt kapott ki a két gólt szerző Zalaegerszeg.
Kihasználta legnagyobb riválisa, a Mol Fehérvár FC botlását a címvédő Ferencváros, amely nagy csatában legyőzte 3–2-re odahaza a ZTE gárdáját a labdarúgó NB I 13. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Nyilatkozatok:
Szerhij Rebrov: — A hét második felében már teljes kerettel dolgozhattunk, a válogatott játékosok értékes tapasztalatokkal térhettek vissza. Legutóbb nem volt könnyű megszerezni a győzelmet a Zalaegerszeg ellen, hiszen a mérkőzés utolsó perceiben sikerült a fordítás. Nekem ez is mutatja, hogy egy jól szervezett, stabilan játszó csapatról beszélünk, amely mindent megtesz azért, hogy jól szerepeljen. Akkor sikerült megtalálnunk az ellenszert, most is az lesz a feladatunk, hogy mindent megtegyünk a három pontért.
Dr. Dobos Barna: — A Fradi győzelmi, mi pedig döntetlenszériában vagyunk, így valamelyikünk sorozata vasárnap biztosan megszakad. Hazai pályán a Ferencváros egyértelmű esélyese a találkozónak, de így vélekedett mindenki a szeptemberi meccsünk előtt is, aztán végül csak a naivitásunk miatt nem sikerült bombameglepetést szereznünk. Azt szokták mondani, az élet mindig ikszre játszik, és mi eddig is sokat tettünk annak érdekében, hogy stílusos futballt játsszunk, de eddig az a pici plusz nem felénk billent, így most azért dolgozunk, hogy Fortuna is a mi oldalunkra álljon. Szerintem jó meccset játsszunk majd a Groupama Arénában, amelyen biztosan mindkét szurkolótábor jól szórakozik majd.

A mérkőzés:
Ferencváros — ZTE: 3-2 (3-1)
Groupama Aréna, 18:00. 9.123 néző.
Vezette: Bognár Tamás (asszisztensek: Buzás, Kóbor; alapvonali jv.: Pintér, Szilasi; tartalékjv.: Huszár)
Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Civic — Haratin, Ihnatenko — Varga R. (Botka, 89.), Nguen (Skvarka, 76.), Isael — Boli (Szihnyevics, 85.)
kispad: Gróf, Leandro, Bőle, Heister
vezetőedző: Szerhij Rebrov
ZTE: Demjén — Bolla, Bobál D., Devecseri, Bedi — Mitrovic, Kocsis G. — Stieber, Holodjuk (Ikoba, 50.), Radó (Babati, 70.) — Bobál G. (Grumic, 83.)
kispad: Szemerédi, Gergényi, Kiss M., Hudák
vezetőedző: Dr. Dobos Barna
Gól: Boli (6.), Nguen (15.), Isael (45.) illetve Radó (18.), Bobál G. (60.)
Sárga lap: Devecseri (11.)
Szerhij Rebrov terve egyértelműnek tűnt: az első félidőben eldönteni a Zalaegerszeg elleni bajnokit, a másodikban pedig tartani az eredményt és spórolni az erővel a csütörtöki, Espanyol elleni Európa-liga-csoportmérkőzésre.
Két hónap alatt nagyot fordult a világ: a két csapat szeptember végén rendezett bajnokiján az FTC csak elvétve tudott helyzetet kialakítani az első félidőben előnybe kerülő újonc ellen, végül a hajrában szerzett gólokkal kínkeservesen fordított. Ezúttal viszont szó sem volt szenvedésről: bár a mérkőzés első kapura tartó lövését egy szép ollózás után Bobál Gergely jegyezte – a középre tartó labda Dibusz Dénes kezében landolt –, a hazaiak már a 6. percben előnybe kerültek. Sőt, a 11. percben úgy tűnt, teljesül az ukrán szakvezető kívánsága, az első találathoz hasonlóan Franck Boli ismét könnyedén jutott túl Devecseri Szilárdon, a rutinos bekk csak szabálytalanul tudta megállítani a csatárt, a tizenegyesből azonban Isael a kapufára lőtte a labdát. Néhány perccel később viszont megszületett az újabb zöld-fehér találat, az első gól szerzője ezúttal okosan lépte át a mélységi passzt, a magyar szinten villámléptű Tokmac Nguen higgadtan értékesítette a ziccert.
A zalaiak nagy árat fizettek azért, amiért egy az egyben képtelenek voltak tartani a rivális támadóit, ám kétgólos hátrányban sem roppantak meg. A korábban a Fradiban is futballozó Radó András szépen csapta be Miha Blazicot, gólja után ismét nyílttá vált a lefutottnak tűnő párharc. Dobos Barna együttese többször is eljutott a kapuig, Bobál Gergely újabb kísérlete nem sokkal szállt el a bal felső sarok mellett, míg a túloldalon az elefántcsontparti támadó fejelt a kapufára, majd a tizenegyest hibázó brazil átlövése süvített el a jobb felső sarok mellett. Kifejezetten élvezetes első félidőt produkált tehát a két együttes, a kiesés ellen harcoló újonc a Groupama Arénában is a lapos passzokat választotta a céltalan ívelgetés helyett, ám az első félidő az újabb egyéni hiba ismét kényelmes helyzetbe hozta a hazaiakat: Kocsis Gergő nem tudta kirúgni Lovrencsics Gergő átadását, Isael pedig köszönte szépen a lehetőséget, és ismét kétgólos előnybe hozta csapatát.
Ami dicséretes: a ZTE vezetőedzője igyekezett támadóbbá tenni csapatát, a fordulás utáni percekben érkezett  Eduvie Ikoba, s csapata átállt a 4–4–2-es felállásra, Stieber Zoltán pedig szabadrúgásból tornásztatta meg a Fradi kapusát, aki kicsivel később Bobál Gergely ziccerénél már tehetetlen volt. A ZTE így megint egy gólra volt a bravúrt jelentő pontszerzéstől, és ha néhány perccel később az MLS-ből érkező labdarúgó szöglet utáni kapáslövése nem a kapu közepébe tart, vagy ha a beadása után a csereként pályára lépő Babati Benjamin fejese után a lécről nem kifelé pattan a labda…
Az utolsó negyedórában az egyenlítésért támadtak a kétszer is kétgólos hátrányból felkapaszkodó vendégek, az utolsó percekben a Fradi rutinosan őrizte előnyét, a zalai futballisták pedig úgy érezhették magukat, mint a két együttes szeptemberi bajnokija után: ezúttal is megizzasztották a bajnokot, de a három pontot ismét a vetélytárs gyűjtötte be – az őszi idény egyik legjobb meccsén.
Nyilatkozatok:
A mérkőzés után az egerszegiek vezetőedzője, Dobos Barna igen kritikus volt csapatával szemben, s Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek mestere sem örült, hogy a második félidőben nem ők irányították a játékot.

Először Dobos Barna, a ZTE FC vezetőedzője értékelt.
„Az első félidőben nagyon nem tetszett a játékunk, alapvető védekezési hibákat követtünk el, aminek következtében még nagyobb hátrányba is kerülhettünk volna. Olyan mérges voltam! Próbálom magam visszafogni, hogy ne beszéljek csúnyán. Ilyen alapvető hibákat nem lehet elkövetni, nem lehet posztokon területvédekezéskor kiszaladgálni, mégis több játékos elkövette ezt. Ez utánpótlás szint!  Ilyeneket nem lehet csinálni, ez tudás kérdése. A fiúkat próbáltam a szünetben összeszedni, örülök neki, hogy sikerült, hiszen közel voltunk a pontszerzéshez is. Azonban nem sikerült plusz egy gólt lőni, csak a kapufát találtuk el. Azért a Fradi is visszaesett, lehet, hogy ennek is volt szerepe ebben. Masszívabbnak kell lennünk, a védekezést meg lehet tanulni. Most még morgok, de nyilván próbáljuk ezeket a hibákat kijavítani.”
Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője így látta a mérkőzést.
„Mindig nehéz a válogatott szünet után visszatérni a bajnoki mérkőzésekhez, mindenki másfajta állapotban van ilyenkor. Támadásban nagyon jók voltunk, védekezésben van még hová fejlődnünk. A ZTE-nek nem a tizenegyedik helyen kellene állnia a tabellán, mert ha megnézzük a legutóbbi három meccsét, az egerszegiek nagyon jól futballoztak kemény ellenfelek ellen. Természetesen bosszant a második félidei játékunk, a három-egyes vezetés önbizalmat kellett volna adjon a játékosoknak, irányítanunk kellett volna, tartani a labdát. Ehelyett a ZTE nagyobb nyomást tudott ránk gyakorolni három-kettő után, mint legutóbb a Mol Fehérvár.”
Tokmac Nguen:
Radó András korábban két idényt töltött el a Ferencvárosban, jó emlékei vannak erről az időszakról, ezért érthető, hogy nem ünnepelte volt klubja ellen szerzett gólját.
„Nem terveztem nagy gólörömöt, ha sikerül betalálni a Fradi ellen, illetve minél gyorsabban próbáltunk visszaállni, hogy a szépítő találat után az egyenlítőt is megszerezzünk” – mondta a ZTE csatára.
www.tempofradi.hu


Megjegyzések