Fölényben voltunk, de a gól ezúttal elmaradt

Hiába a Fradi-fölény, a Honvéd elhozott egy pontot az Üllői útról

Szinte végig védekeztek a vendégek, de a ferencvárosi támadójáték nem volt hatékony.
Bár a mérkőzés túlnyomó részében a Honvéd térfelén zajlott a játék a labdarúgó NB I 19. fordulójában az Üllői úton, a vendégeknek mégis sikerült a gól nélküli döntetlent kihúzniuk a Ferencváros ellen. Mivel a Fehérvár is döntetlent játszott a fordulóban, így megmaradt a két csapat között a hatpontos különbség.

Nyilatkozatok:
Szerhij Rebrov: — Mindig nehéz meccseket játszunk a Honvéd ellen, emlékezhetünk a tavaly 1-0-ra megnyert hazai mérkőzésre és az őszi 0-0-s döntetlenre is. Nehéz olyan csapat ellen pályára lépni, amely öt hátvéddel védekezik, de hasonló felállásban játszott ellenünk nemrég a Paks is, a játékosok akkor megoldották a feladatot. Valószínűleg motiváltak lesznek azok, akik korábban futballoztak a Fradiban, most viszont vendégként érkeznek hozzánk, mi pedig abból meríthetünk erőt, hogy hazai pályán játszhatunk. Minden egyes három pont nagyon fontos számunkra.
Giuseppe Sannino: — Készen állunk a szerdai találkozóra, koncentráltak vagyunk, tudjuk, mi a feladatunk. Ennél többet felesleges is mondani, jól kell játszanunk. Nem is szeretnék többet beszélni, hiszen mindig is a kevés beszéd sok munka elvét vallottam, és azt gondolom, hogy a pályán kell bizonyítanunk, mire is vagyunk képesek.

A mérkőzés:
Ferencváros — Bp. Honvéd: 0-0
Groupama Aréna, 19:30. 7.227 néző.
Vezette: Pintér Csaba (asszisztensek: Tóth II. V., Vígh-Tarsonyi; alapvonali jv.: Solymosi, Lovas; tartalékjv.: Márkus)
Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Otigba, Blazic, Heister (Civic, 83.) — Sigér (Lódico, 63.), Haratin — Zubkov, Isael, Nguen — Boli (Varga R., 67.)
kispad: Gróf, Frimpong, Vécsei, Botka
vezetőedző: Szerhij Rebrov
Bp. Honvéd: Tujvel — Batik, Kamber, Niba (Lovric, 61.) — Kálnoki-Kis, Ikenne-King (Kukoc, 76.), Hidi, Banó-Szabó, Kesztyűs (Buna, 80.) — Lanzafame, Moutari
kispad: Berla, Mayron, Cipf, Irimiás
vezetőedző: Giuseppe Sannino
Sárga lap: Zubkov (48.), Haratin (73.) illetve Banó-Szabó (29.), Kálnoki-Kis (45+1.), Lanzafame (67.)

Kupaktanács a felezővonalnál: fél órával a kezdő sípszó előtt beszélgetett és nevetgélt egymással a Honvéd középpályása, Nagy Gergő, valamint a két korábbi kispesti, jelenlegi ferencvárosi futballista, Vécsei Bálint és Botka Endre. Nyugodtan válthattak néhány szót, hiszen a kispesti labdarúgó sérüléssel bajlódik, így civilben, nagykabátban álldogált, míg a hazaiak párosát csak a cserepadra nevezte Szerhij Rebrov vezetőedző.
Az ukrán szakvezető a harmadik percben kis híján örülhetett is, ám Franck Boli – Isael jó passza után – ziccerben rontott (ha a vendégek oldaláról nézzük, akkor Tomás Tujvel hárított bravúrral). A zöld-fehérek érezhetően dűlőre akarta vinni a mérkőzést, de Giuseppe Sannino együttese egyáltalán volt megilletődve. A sérülésektől (Gazdag Dániel, Mohamed Mezgrani, Lefkovits Robi) és eltiltottaktól (Naser Aliji, Eke Uzoma) tizedelt vendégek kontrákra rendezkedtek be, s vezettek is néhány veszélyes akciót, de így sem született gól az első félidőben. A hazaiak próbálkoztak közelről és távolról is, ám Tomás Tujvelnek nem kellett nagyot védenie – akárcsak a túloldalon Dibusz Dénesnek.
„A Debrecen segített nekünk…” – mondta a csontig hatoló szél és hideg miatt sapkát, sálat, kesztyűt viselő hazai drukker a félidőben. Kétségtelen, a bajnoki aranyéremre hajtó, de a Fradit nagy lemaradással üldöző Mol Fehérvár csak ikszelt Debrecenben (1–1), így tovább növelhette volna előnyét az éllovas fővárosi klub.

A fordulás utáni első öt percben az egyik legszebb mozdulat Giuseppe Sannino nevéhez fűződött – az olasz edző a technikai zónába, a „ketrecbe” kipattanó labdát sarokkal passzolta tovább, nem csoda, hogy éljenzett a hatszáz kispesti szurkoló. Franck Boli jobb belsővel rúghatta volna meg a meccs első gólját, de a labda elsuhant a jobb oldali kapufa mellett. Kis híján büntettek a vendégek, csakhogy a korábbi ferencvárosi Amadou Moutari nagy helyzetben hibázott.
Szerhij Rebrov próbálkozott, becserélte Gastón Lódicót, valamint Varga Rolandot is, hogy valahogyan feltörjék az amúgy biztos lábakon álló Honvéd védelmét. Az ukrán edző egyszer labdaszedőként is jeleskedett, Batik Bencének passzolt gyorsan vissza.
A percek peregtek, a felek próbálkoztak, de igazi átütőerő nélkül. A kispestiek edzője beküldte a hajrában Buna Gábort is – a kispesti nevelésű tehetség csak tizenhét éves, nyilván életre szóló élménnyel gazdagodott azzal, hogy épp a zöld-fehérek ellen mutatkozott be az NB I-ben. Az eredmény minden próbálkozás ellenére nem változott (0–0), a Fradi nem használta ki a fehérváriak botlását, de így is magabiztosan vezeti a tabellát – a meccs elején vidáman beszélgető hármas közül pedig Nagy Gergő lehetett a boldogabb.
www.tempofradi.hu - www.nso.hu

Megjegyzések