A Fradi valaha volt legfurcsább túrája

Akkor, régen...
A levert ’56 egyik ijedt, gyors eredményeként legalább a nevét és a színeit visszakaphatta, ha már a forradalom megrecsegtette a rendszert. A kinti magyarok el sem hitték, hogy kiutazhatott a csapat, az itthoniak meg azt nem, hogy hiánytalanul hazatért.

Az ország még romokban, minden napra jut egy kivégzés, már készülődik Nagy Imre pere, és hivatalosan is „ideiglenessé” válik a szovjet csapatok hazánkban állomásozása – a Fradi pedig tizennyolc játékossal és négy vezetővel a földgolyó másik végén, Ausztráliában túrázik. Kis magyar abszurd 1957-ből.
„Nem hittük volna, hogy valóban eljöttök!” – ezzel fogadták a ferencvárosi küldöttséget Perth-ben, amikor háromnapos légiutat követően landolt a magyar küldöttséggel a repülőgép.
„Huszonkettő! Itt vannak mindnyájan! Tehát újabb kacsa semmisült meg!” – ezt pedig Nagymarosi László, „a Népsport Fradi-referense” állapította meg, amikor másfél hónappal később Győrben felszállt a már magyar földön hazafelé tartó vonatra.
Így indul és így zárul Csanádi Árpád vezetőedző (1949-ben a Ferencvárossal magyar bajnok, később 1964-től 1983-as haláláig a NOB magyar tagja, 1958-tól a MOB főtitkára) tényszerű, a kor szelleméhez képest különösen szórakoztató, ám mindeközben a világ boldogabbik fele számára természetes dolgokra rácsodálkozó beszámolója, a „Fradi-fiúk Ausztráliában” című könyv.
Hogy miként került a Rákosi-korszakban piros-fehérbe öltöztetett, ÉDOSZ-ra és Kinizsire is is átnevezett, identitásától megfosztani kívánt, üldözött, ezerszer lefasisztázott Fradi ezekben a zivataros hónapokban Ausztráliába? Talán része volt a kádári konszolidációnak, talán csak kihasználta az egész országban uralkodó káoszt – egy biztos: az eredeti meghívás 1956 nyarára szólt. Végül egy év csúszást követően (közben Melbourne-ben nélkülünk rendezték meg az olimpia futballtornáját, nyertek a szovjetek, idehaza meg elemi erővel kitört, és még elemibb erővel leveretett a forradalom) 1957 júniusára minden akadály elhárult: „A 18 játékos kijelölésénél nem volt sok vita. Annál több a négy kísérőnél” – írja Csanádi. A budapestiek pedig csak néztek nagyokat az ausztrál télbe igyekvő fradisták nagykabátjain. „Csak nevessenek rajtunk, de mi utazunk Ausztráliába” – mondta Dalnoki Jenő, és milyen igaza volt.
Maga a repülés is regénybe illően alakult (Róma, Athén, Karachi, Kalkutta, Bangkok, Szingapúr, Jakarta, Perth – és ezek csak a leszállások), a másfél hónap alatt lejátszott 17 (!) meccs egészen valószínűtlen, főleg, hogy a 17-ből 15-öt sikerült megnyerni, mindössze egy Austria Wien elleni 2:3 (a bécsi lilák is arrafelé túráztak, soraikban az emigráns magyar ifiválogatott két ászával, a később hazatérő Mathesz Imrével, illetve a Barcelonában is megforduló Szalay Tiborral) és egy Hongkong elleni 2:2 piszkította be a hibátlan mérleget.
De a világ természetesen tele volt magyarral, a római indulás előtt Sárosi György, az egykori Fradi-legenda vendégelte meg a társaságot, Ausztráliában lépten-nyomon korábban és frissen odaérkező honfitársakba botlott a küldöttség („A régiek nem túlságosan bőbeszédűek. Nem akarják Ausztráliát mindenáron a korlátlan lehetőségek országának bemutatni. Az új bevándoroltak úgy viselkednek, mintha már évtizedek óta Ausztrália polgárai lennének. Minden a legjobb, minden a legszebb. Hol van ehhez Magyarország? – kérdik tőlünk ajkbiggyesztve”), a hazatérés előtti napon pedig természetesen a lecsúszott, reménytelen, zokogó Puskás Öcsivel is találkoztak Bécsben, jobb, ha itthon tisztában van vele a nép, milyen sors jár annak, aki másik hazát választ.

Az ausztrál túrán a következők vettek részt: Száraz István, a labdarúgó-szakosztály elnöke, csapatvezető, Onódi Lajos szakosztályvezető, dr. Juhász József orvos, Csanádi Árpád edző, továbbá Borsos Miklós, Dalnoki Jenő, Dékány Ferenc, Fenyvesi Máté, Friedmanszky Zoltán, Gerendás András, Gulyás Géza, Kertész Tamás, Kispéter Mihály, Láng Károly, Mátrai Sándor, Mészáros József, Ombódi Imre, Orosz Pál, Szigeti Ferenc, Tolonics Sándor, Vilezsál Oszkár, Virág József játékosok.
Közülük Mészáros akkor már három éve visszavonult, Kispéter ezzel a túrával búcsúzott a futballtól, Szigeti vagy Tolonics számára pedig tulajdonképpen az ausztrál út jelentette a Fradit. Minden vádaskodás nélkül: a pályaívek és a nevek ismeretében különösebb kockázat nélkül kikövetkeztethető, hogy kik voltak azok, akik az állambiztonságot tájékoztatták a túra fejleményeiről.
OMBÓDI IMRE ROMÁNCBA IS KEVEREDETT QUEENSLAND ÁLLAM SZÉPSÉGKIRÁLYNŐJÉVEL, A MISS AUSZTRÁLIA CÍMRŐL ÉPPHOGY LEMARADÓ ROBIN ALLINGHAMMEL
Ők huszonketten repültek el 1957 júniusának végén a világ túlsó felére. És ők huszonketten érkeztek haza augusztusban tele élményekkel – ami az itthoniak számára nagyjából olyan lehetett, mintha a fiúk megjárták volna a Holdat.
Szürreális, de Csanádiék a messzi délen 1957 nyarán úgy éltek, mint az urak („Délelőtt a High Society című – Bing Crosby, Frank Sinatra, Grace Kelly és Louis Armstrong – filmet néztük meg. Úgy gondoljuk, ez a film Pesten sem bukna meg”), miközben sokan eleve menekülteknek nézték őket, azt pedig végképp nem értették, miért mennek vissza a vasfüggöny mögé.
És közben jó magyar módra sorban rácsodálkoztak mindenre, ami szembejött: az este hatig engedélyezett sörivásra, az utcai részegséget jelentős pénzbírsággal büntető rendőrre, a sydneyi akváriumra, sőt az autós mozira is. Egy ilyenben nézte meg a csapat a „Rock Around the Clock” című filmet, „amely a fiatalság egyik legújabb táncőrületének, a rock and rollnak a születését meséli el”, a rockyban verhetetlen hátvéd, Ombódi Imre románcba is keveredett Queensland állam szépségkirálynőjével, a Miss Ausztrália címről épphogy lemaradó Robin Allinghammel, miközben Fenyvesi Mátéért „csak úgy verekedtek az ausztrál hölgyek”.
Mindeközben a pályán minden rendben volt, az ausztrál sajtó nem győzött ájuldozni azon, amit a fradista fiúk elővezettek. Csak néhány szemelvény a lapokból: „A Ferencváros bemutatta, mi az a tudományos labdarúgás”. „Villanó gyorsaság, briliáns labdakezelés, magas fokú tudatosság a helyezkedésben.” „A Ferencváros tegnap este egy eddig Sydneyben ismeretlen játékot nyújtott.” „A magyarok megmutatták, miért tartoznak a világ legjobb futballnemzetei közé.” „Futballcsapat Sydneyben még nem mutatott ilyen biztonságot és művészetet a labda kezelésében.”
A hazaút előtt a küldöttség még visszaverte a reptéren az ausztrál sajtó rohamát („»Igaz, hogy Friedmanszky a bécsi Austriához csatlakozott? Igaz, hogy Orosz és Gerendás nincs már a csapattal?« A hírek leginkább az érdekelteket lepik meg” – írja Csanádi, és otthoni ármányra is gyanakszik: „Amikor már megcáfoltuk az álhíreket, és azok továbbra is tartották magukat, meggyőződésünkké vált: talán egyesek egyenesen szeretnék, ha a Fradiból valaki is lemaradna”), aztán, mintha idehaza és odakint mi sem történt volna, szépen hazatért.
Az 1957–1958-as idényt a harmadik helyen zárta, tavasszal már nem Csanádi, hanem Tátrai Sándor volt az edző. Az élet a futballban is ment tovább.
Szöveg L. Pap István Fotó tempofradi.hu
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. áprilisi lapszámában.)
www.fourfourtwo.hu


Megjegyzések