Dibusz, mint mindig most is őszintén beszélt

Dibusz Dénes önkritikusan, Botka Endre önbizalommal telve, Szergej Rebrov pedig az ellenfelet méltatva nyilatkozott a Ferencvárostól a Molde elleni, 3-3-ra végződött mérkőzés után. A Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját a főtábláért jövő kedden játsszák. 

A Ferencváros rendkívül izgalmas mérkőzésen játszott 3-3-at a norvég Molde ellen a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó körében, az első felvonáson.

„Az első félidőben meg tudtuk játszani a védősor és a középpályások között a labdát, A másodikban nem – mondta az M4 Sportnak nyilatkozva Dibusz Dénes. – A második gól megszerzése után hatalmas káosz vette kezdetét a pályán. A bal oldalunkra helyezték a támadásokat, ott alakítottak ki emberelőnyt, ezzel nem tudtunk mit kezdeni. Annak mindenképpen örülni kell, hogy a végén tudtunk egyenlíteni. Úgy léphetünk pályára a visszavágón, hogy saját kezünkben a sorsunk. Ha a képességeinknek megfelelően játszunk, meglehet a továbbjutás.”


 

A meccsen két gólpasszt jegyzett Botka Endre nem kívánta borúlátón értékelni a találkozót.

„Az első hatvan percből kell erőt merítenünk. Utána voltak gondok, de a vége szerencsére jól alakult. Sokáig mi domináltunk, azt történt, amit mi akartunk, Ki kell javítani a hibákat.

Nem kell borúsan nézni ezt a mérkőzést, végtére idegenben lőttünk három gólt, az idegenben lőtt hibák nekünk kedveznek majd.”

Szergej Rebrov, az FTC vezetőedzője az ellenfelet dicsérte. Amikor azt kérdezték tőle, mi történt 0-2 után, így felelt:

„Semmi különös nem történt. Erős ellenféllel játszottunk, előfordulhat ilyan, hogy az ellenfél gólt szerez. Nagy nyomás alá helyeztek minket a második félidőben. A Molde túljutott három fordulón, megérdemelten van a rájátszásban, ugyanannyi esélye van a továbbjutásra, mint nekünk.”

www.magyarnemzet.hu

 

Megjegyzések