Kubatovnak kellett vigasztalni a Zágráb vezetőit

Fordult a kocka - Hajrá Fradi!

Egy éve ilyenkor – helyesebben ezen a fokon, mert akkor még csak augusztust írtunk –, amikor a Ferencváros a Dinamo Zagrebbel szemben elvérzett a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a magyar bajnok vezetői roppant csalódottak voltak. Érthetően. Ugyan egyértelműen a Dinamo volt a favorit, de a zágrábi helytállás, az ottani 1-1 után joggal reménykedtek abban, hogy hazai pályán, a fergeteges közönség előtt kivívható a továbbjutás.

A Groupama Arénában elszenvedett 4-0-s vereség akkor többet jelentett a búcsúnál, a szertefoszlott BL-álmoknál, azt üzente, még a Dinamo is teljesen más szintet jelent, az elit pedig nyilván teljesen más kávéház, akkor, azokban a keserű percekben úgy tűnt, hiábavaló minden próbálkozás, egyszerűen lehetetlen, hogy a Fradi ismét bekerüljön a Bajnokok Ligája csoportkörébe.


 

Kubatov Gáborék akkor váratlanul éppen a győztes féltől kaptak vigaszt. S nem amolyan sajnálkozó vállon veregetést, mint ahogy a nagypapa próbál lelket önteni elkeseredett unokájába. A két klub vezetői között már akkor is kimondottan, a sportbarátságon és -etiketten túlmutatóan jó volt a kapcsolat, ezért a horvátok biztatását illett komolyan venni.

„Miért akartok mindenáron a Bajnokok Ligájában szerepelni? Hogy aztán a csoportkörben négyesével, ötösével kapjátok a gólokat? A BL most még nem a ti szintetek. Ne bánkódjatok a kiesés miatt, az Európa-liga tökéletes sorozat a Ferencvárosnak. Jussatok fel a főtáblára, harcoljátok végig a csoportkört, s ha ott helytálltok, akkor egy év múlva megerősödve már célba vehetitek a Bajnokok Ligáját.” Valahogy így szólt a horvátok vigasza.

A Fradi bejutott az Európa-liga csoportkörébe, becsülettel végigharcolta a hat meccset, az utolsó fordulóban volt esélye a továbbjutásra, majd megvédte bajnoki címét, s megerősödve vágott neki újra a Bajnokok Ligája selejtezőjének…

Az élet úgy hozta, hogy a két csapat ugyanazon a szinten ismét összetalálkozott. Még mindig a Dinamo volt az esélyesebb, de valahogy benne volt a levegőben, hogy meglepetés van készülőben.

Amikor a gólyák készülődnek az egyetemi évekre, azért bennük van a félsz: vajon felső fokon nem találtatnak könnyűnek? A felsőbb évesek úgy biztatják őket, a felvételi nem csupán szűrő, hanem egyben teszt és bizonyíték arra, hogy aki azt sikeresen teljesíti, képes lesz megállni a helyét egy szinttel magasabban.

A Ferencváros Kubatov-korszakában a Dinamo Zagreb jelenti ezt a bizonyos felvételit. Tavaly még elbukott, idén viszont átment a vizsgán. Immár nincs miért aggódnia, ott a helye Európa legjobb harminckét csapata között, a Bajnokok Ligája főtábláján. Most már tényleg önmaga a legnagyobb ellenfele, s nem a norvég Molde, amely még az útjában áll.

S hogy szerda este Kubaton Gábor mivel vigasztalta a Dinamo vezetőit? Egy derűs napon egyszer talán ezt is megtudjuk.

Novák Miklós - www.magyarnemzet.hu

Megjegyzések

  1. Szerintem Kubatov pártunk és kúrmányunk nevében beígért pár millió maszkot, pár száz lélegeztető gépet ingyért no meg bónusznak pár milliárd vissza nem térintendő kölcsönt. Hiszen mi nagyvonalúak vagyunk minden barátunkkal, nekünk mindenből van dögivel, lehetünk urak. Lássa meg ország-világ a fideSS vagyonát nem a legyek hordták össze.
    Kicsit komolyabban: Szép volt fiúk, hajrá Fradi!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése