„Ha a jövőben is a BL-ben akarunk szerepelni, komolyan kell venni az NB I-et”

 Rebrov kérlelhetetlenül őszinte volt!

A címvédő Ferencváros 2–0-ra nyert a Kisvárda otthonában a labdarúgó NB I 7. fordulójának nyitó mérkőzésén, kedden a zöld-fehérek a Barcelonával csapnak össze. A pénteki mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a találkozót.  

„Mindig nehéz mérkőzéseket játszunk a Kisvárda ellen, főleg idegenben. Nagyon megérdemelten van a szabolcsi csapat a top ötben. Az első félidőben nem tudtunk helyzeteket kialakítani, de annak nagyon örülünk, hogy a kispadról beálló játékosok jó teljesítményt nyújtottak” – mondta Szerhij Rebrov. 


 

Az ukrán szakember szerint fontos volt a türelem a Kisvárda ellen, az FTC nem nyomult túlságosan előre, mégis a saját játékát tudta játszani. A gól után a vendégek már könnyebben valósították meg a pályán, amit akartak. 

Talán a Fradi-szurkolók közül már sokan a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsre készülnek, Szerhij Rebrov elmondta, játékosainak a magyar bajnokságra ugyanúgy koncentrálniuk kell. 

„Ha a jövőben is a Bajnokok Ligájában akarunk szerepelni, akkor ugyanolyan komolyan kell venni az NB I-et is. Ez nem volt másképp az előző idényben sem, amikor az Európa-liga-csoportkörben szerepeltünk. Abszolút láttam a játékosaimon a koncentrációt” – folytatta a Ferencváros vezetőedzője.

Rebrov összességében elégedett volt együttesével, ráadásul amellett, hogy a labdatartással sem volt gondja, külön kiemelte a kapott gól nélküli teljesítményt is.  

„A játékunkat sikerült úgy megszerveznünk, hogy benne legyen a pontszerzés. Az első félidőben talán volt egy lehetőségük, amiből gólt szerezhettek volna, de nekünk is volt két-három olyan támadásunk, amelyeknél a pontosság hiányzott” – mondta Supka Attila.

A kisvárdai tréner úgy véli, csapata a szerencsével is hadilábon állt, hiszen a Ferencváros vezető gólja után szinte rögtön kiegyenlíthetett volna a hazai gárda, ami azonban a zöld-fehéreknek bement, az a Kisvárdának nem.  

NB I
7. FORDULÓ
Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC 0–2
(Isael 66., Karaszjuk 89. – öngól)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 3122 néző. Vezette: Berke 

www.nso.hu

 


Megjegyzések