Kubatov: Már 2011-ben a Bajnokok Ligája dallama járt a fülemben

Kubatov elárulta...

 Kubatov Gábor szerint a klub egyszerre nyerhet és tanulhat a Bajnokok Ligájában. Menczer Tamás korábbi sportriporter, műsorvezető, aki jelenleg a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, a Facebook-oldalán közölt egy beszélgetést az FTC elnökével. 

Menczer Tamás Kubatov Gábor elnökké választásának napján, 2011. február 25-én is készített interjút a politikussal. Az interjúban azt a beszélgetést is felidézi.

„Már akkor is a Bajnokok Ligája dallama járt a fülemben, hogy én szeretnék egyszer oda eljutni – mondta Kubatov Gábor a frissen készült interjúban. – Persze voltak közbenső állomások, például amikor a Videoton éppen a mi stadionunkban játszott Európa-liga-meccset, és Szerhijjel (Rebrov, az FTC vezetőedzője – a szerk.) ott álltunk egymás mellett, nem kérdezett semmit, csak rám nézett, és annyit mondott: nem fáj? Mondtam, hogy nagyon. Szóval már akkor is az volt, hogy nekünk a Bajnokok Ligájában kell játszani, ez a cél lebegett a szemem előtt, sőt vannak még merészebb álmaim is, de azok majd lehet, hogy később jönnek el.”


 

A kilenc és fél évvel ezelőtti interjú a Kecskemét 2-1-es legyőzésekor készült; akkor Kubatov elmondta, hogyan tervezi elnökként kivezetni a klubot akkori leromlott gazdasági helyzetéből.

„Évekig végigszenvedtük, hogy a Fradinak mindig volt egy kis pénze, majd elköltötte, eladósodott, aztán megmentették, megint volt pénze, újra elköltötte, ismét eladósodott, majd újra megmentették, megint volt pénze, megint elköltötte, és újra eladósodott. Azt gondolom, be kell vezetnünk egy olyan rendszert, hogy mindig annyi pénzt költünk el, amennyink van” – vázolta terveit Kubatov első FTC-elnöki interjújában.

A friss beszélgetés során Kubatov elárulta, úgy érzi, sikerült egy „átlátható, jól működő klubot felépíteni”, amelynél az utóbbi években már nincs nyoma anyagi gondoknak.

„Van egy mondás: vagy nyerek, vagy tanulok, hát itt most mindkettőre van lehetőségünk. Megnézni, hogy egy ilyen klub hogyan működik, és most nemcsak a futballpályára gondolok, hanem arra, milyen a szervezettségük, milyen az öltözőjük, hogy néz ki az öltözőfolyosó, milyen a skybox-rendszerük, az üzleti modelljük. Ez ránk is fér, mert mindig van feljebb, és még egy 31-szeres bajnoknak is mindig van mit tanulnia” – zárul az államtitkár posztja.

A teljes beszélgetés ITT tekinthető meg.

www.magyarnemzet.hu

 

Megjegyzések