Az újpesti srácból lett Fradi-legenda volt az első magyar gólszerző a BL csoportkörébe.
Egy kávézóban találkoztunk, és amikor befejeztük a beszélgetést, az ő kávéját a felszolgáló hölgy nem engedte kifizetni, mert Lisztes Krisztián a gyerekkorának nagy kedvence, akiről még azt is tudta, hogy a Ferencváros ifjú titánjaként ő szerezte a magyar futball első gólját a Bajnokok Ligája csoportkörében huszonöt évvel ezelőtt. Tegyük hozzá: Lisztes Krisztián 49-szeres válogatott, és a Werder Bremennel Bundesliga-bajnok.
– Mit csinált kedden háromnegyed tizenegy körül? Segítek: az utolsó percek mentek éppen a Ferencváros és a Molde meccsén.
– A fiammal néztem a tévét, és bevallom, a Celtic és a Dinamo Zagreb
elleni mérkőzéseket szenvedélyesebben éltem meg. Most egyáltalán nem
ugráltam vagy izgultam. Nyugodt voltam az utolsó nehéz húsz perc
ellenére, mert ez a csapat nagyon megérdemelte, hogy bejusson a Bajnokok
Ligája csoportkörébe. Kicsit rányomta a bélyegét a meccsre, hogy a
Fradi számított esélyesnek, de a játék minősége ezúttal közömbös volt,
és boldogan feküdtem le ezzel a tudattal, hogy ez megvan.
– Mi az az erény, ami elvitte idáig ezt a Ferencvárost?
– Ahogy Szergej Rebrov is elmondta, a kemény munka. A szervezettség, az,
hogy mindenki tudja, mi a feladata, egy csapatnak nagyon sokat segíthet
abban, hogy a nála jobbat is legyőzze. A Celtic és a Zagreb elleni
továbbjutás vitathatatlanul a bravúr kategóriájába tartozik. Sikerült
olyan játékosokat szerződtetni, akiknek helyük van a csapatban,
motiváltak is, és erről szólva muszáj megemlíteni Hajnal Tamás érdemeit.
Ő nemcsak azért kapott kulcspozíciót a klubnál, mert itt volt játékos,
hanem mert készült, sőt felkészült erre a feladatra. Az ő érkezésével
tudatosabb lett a játékospolitika, remek érzéke van ehhez a munkához.
– Thomas Doll idején mi hiányzott?
– Az volt a baj, hogy a legjobbak mindig elmentek, és az európai kupák
selejtezői közben még mindig zajlott a csapatépítés. A klub tanult a
hibáiból, és Hajnal Tamás belépésével a játékosok szerződtetése
tudatosabbá és jobban időzítetté vált.
– Össze lehet hasonlítani ezt a sikert a huszonöt évvel ezelőttivel?
– A kérdés az, hogy érdemes-e összehasonlítani. Más volt a futball, más
volt a kiírás. Akkor nálunk több volt a saját nevelésű magyar játékos,
de mielőtt félreértené, a mai viszonyok között az is nagyszerű, hogy a
Molde elleni kezdőcsapatban négy magyar játékos kapott helyet, még ha
egyik sem a Fradi nevelése. Úgy látom, a klub ebben is szeretne előbbre
lépni, ám most az a lényeg, hogy Szergej Rebrov a maga határozott
elképzeléseivel eredményes tud lenni, a keret pedig elég bő, tehát
minden posztra van több hasonló képességű játékos. A szurkolók tudnak
azonosulni ezekkel a játékosokkal, a légiósokkal is, mert látják, hogy
mindent megtesznek a klubért.
– Huszonöt éve a csoportban megkapták a regnáló BL-győztes
Ajaxot és a Real Madridot a Grasshopper mellett. Amikor megtudta a
sorsolást, sokkolta vagy motiválta?
– Motivált mindannyiunkat. Létezik papírforma, de az nem mindenható. Ha
az első meccsen nincs a kiállítás a Grasshopperből Zürichben, ha Hajdu
Attila nem véd tizenegyest, ha nálunk nincs néhány remek teljesítmény,
nem nyerünk, de így volt, és a sok hiányzó ellenére nyertünk, az első
forduló után vezettük is a csoportot. A Real Madriddal pedig itthon
döntetlent játszottunk, erre sem számított senki sem.
– Most a sorsolás parádés: Juventus, Barcelona, Dinamo Kijev.
– Sima ügy! Szerintem nagyon jó, hiszen a Fradi elhozza Budapestre
Lionel Messit és Cristiano Ronaldót, lehetnek nézők is, ki kell élvezni
ezeket a lehetőségeket.
– Menjünk vissza újra a múltba: újpesti srácból hogyan lett ferencvárosi sztár?
– Úgy, hogy Újpesten a szomszéd Zsiga bácsi nagy Fradi-szurkoló volt, és
elvitt egyszer egy Volán–Fradi meccsre. Az nálam mindent meghatározott.
Később átköltöztünk Békásmegyerre, majd vissza Újpestre, de nálam a
Fradi volt a csúcs. Azt pedig éreztem, hogy a foci nekem való. A bátyám
vitt magával játszani, mindig idősebbek között fociztam, és nagyon
élveztem. Aztán egy tornán az iskolai csapattal mindenkit, így a Fradit
is legyőztük, és Kaszás Pál, a Fradi utánpótlásának vezetője felfigyelt
rám. Az édesapám nyolcéves koromban elhunyt, Kaszás Pál lett az
apapótlóm, nagyon sokat köszönhetek neki. A Külkerben fociztam akkor
igazoltan, amely Újpestre küldte a legjobbjait, és nem akart kiadni.
Kaszás eljött, adott a klubnak három labdát, és elengedtek. Nem sokkal
később a Fradi ifivel tíz-nullra győztük le az Újpestet, akkor már
biztos voltam benne, hogy jó helyre kerültem.
– Fiatalon, tizenhét évesen játszott először a
Ferencvárosban, majd két évvel később már a Bajnokok Ligájában írt
történelmet. Milyen volt kamaszként belépni az első csapat öltözőjébe?
– Azt sem tudtam, kinek hogyan köszönjek. Nyilasi Tibor volt az edző,
mindenki tegezte, de én nem mertem, hiszen gyerekként őt mint bálványt
néztem a meccseken. Néhány új társam a gombfocicsapatomban is szerepelt
nem sokkal korábban, viszont mindenki nagyon segítőkész volt, hamar be
tudtam illeszkedni.
– Gyorsan külföldre, a német Stuttgarthoz kerül. Mindenki a
születésnapjára kapott Mercedesről és a játékjogával kapcsolatos
szélhámosságokról beszélt. Nagyon zavarta?
– A Mercedest valóban megkaptam a Stuttgarttól, amikor még itthon
játszottam, de nem a születésnapomra, hanem használatra, később vissza
is kellett adnom. Amúgy friss jogosítvánnyal jobban örültem volna egy
kisebb autónak, de ki az, aki egy Lada után visszautasítana egy
Mercedest? Ami pedig azt illeti, hogy a Fradi eladta a játékjogomat egy
kft.-nek, arról fogalmam sem volt. Én csak azzal törődtem, hogy
Stuttgartban minél hamarabb beilleszkedjem és elfogadtassam magamat,
minden másról csak később értesültem.
– A Bundesligában végül a Werder Bremennel ért a csúcsra, és
amíg élek, nem felejtem el, hogy amikor a csapat bajnok lett, ön
mankókkal ugrált a többiek közé ünnepelni.
– A Bochum elleni meccsen ragadt le a lábam, elszakadt a térdszalagom,
és vitt magával egy darabot a porcból is, ez volt a nagy baj. Alapember
voltam a csapatban, amely utána évekig szerepelhetett a Bajnokok
Ligájában. Az a Bréma korábban olyan volt, mint előtte a Fradi:
emberileg is nagyon összetartottunk, remek közösség volt.
– Utána?
– Voltam próbajátékon a Chievónál, a Wiganben, a Hajduk Splitnél, de
sérült lábbal egyik sem kecsegtetett jóval. Szerződtetett a
Mönchengladbach, előtte kaptam egy injekciót, de megmondták, ez két
hétig lesz jó. Így is lett. Mehettem volna Katarba is, de rossz volt a
térdem. Mindent megpróbáltam, de nem lett jobb. Hazajöttem, és az az
érdekes, hogy Splitben azt mondták, szerződést nem adnak, de addig
maradhatok náluk rehabilitáción, ameddig csak akarok, ugyanakkor itthon a
Fradiba visszatérve a gondoskodásnak a jelét sem éreztem.
– Sokakat meglepett, hogy a nyáron a fiával együtt elhagyta a Fradit, ahol a tizenöt éveseket edzette. Miért?
– Ez tévedés, mert a fiam maradt. Jó volt törődni vele, mert amikor
sérülten küszködtem, kevés időt töltöttem a gyerekeimmel, de már ideje
teljesen elengedni, harcoljon meg maga a sikereiért. Egzisztenciális
kényszer szerencsére nincs rajtam, ám jó átadni, amit tudok, most egy
utánpótlás-nevelő klubnál teszem ezt meg, és egyszer majd talán a
felnőttek között is dolgozhatok.
– Az öregfiúk között máig játszik a Fradiban. Hogy megy?
– Mindig úgy megyek, hogy ez lesz utolsó meccsem. Utána két napig nem
tudok járni, de aztán elmúlik ez a két nap, aztán megint megyek. Ilyen
ez a futball, nehéz a közegéből kiszabadulni, és ha igazán belegondolok,
nem is tudok, nem is akarok.
Pajor-Gyulai László - www.magyarnemzet.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése