Torghelle elmesélte miért gyűlöli a Fradit

 Air Sanyi kimutatta a foga fehérjét!

A visszavonuló korábbi válogatott támadó elmondta, hogy már gyerekként sem szerette clubunkat.

A Fradi háromszor is hívta, hogyan kötött ki mégis az MTK-ban?
Kovács Attila után tulajdonosként jött az olasz húspápa, a nemrég letartóztatott Piero Pini, aki szintén nem fizetett. Amikor kértem a jussomat, összetépte a szerződésemet, és azt mondta, mehetsz, ahova akarsz. Akadt választási lehetőségem. Tudom, Magyarországon a legnagyobb és legnépszerűbb klub a Ferencváros. De finoman fogalmazok: gyerekként sem szerettem a Fradit, mivel az a körítés, a kivagyiság, amely a gyerekcsapataiknak is a sajátja, nagyon nem jött be. Ezért mindig is nekik akartam gólt rúgni. Ezért kerültem az MTK-ba.


 

2004 másik nagy történése a legendás afférja Lipcsei Péterrel. Milyen emlékei vannak a négy kiállítással végződő örök rangadóról, az arcon köpéséről, amely után a 32 éves Fradi-ikon a pályán maradhatott, miközben az MTK 22 éves ifjú titánja mehetett zuhanyozni?
Nem azzal kerültem be az újságokba, nem azért szolgáltattam témát még a parlamentben is, mert rúgtam nyolc gólt abban az évben, és válogatottba is bekerültem, hanem ezzel a sztorival. Ment végig a zrika a pályán, mondtam neki mindenfélét, hármas befutó meg ilyesmi. Ezzel húzták akkoriban minden meccsen. Ő meg nehezen viselte. Valószínű, ha 32 évesen nekem is ilyet mond egy 22 éves srác, előbb-utóbb én is bekattanok. De a pályán, hangsúlyozom, a pályán, sose tiszteltem senkit. Ha nekem jöttek, felvettem a kesztyűt. Mindenesetre a fradisták napokig hívogattak meg üzentek, mondván, ha meglátnak engem valahol, nekem annyi.

Félt?
Pár napig azért otthon maradtam, nem sétálgattam a városban, szórakozni sem jártam.

Teljes interjú: 24.hu

 www.ulloiut129.hu

Megjegyzések