Nem nevezzük mindegyik játékosunkat a tavaszi idényre – részletek

 Eldőlt az edzőtábor helyszíne is!

A koronavírus-járvány miatt igen nehézkessé vált az utazás, nem kell részletezni, hogy miért, a kialakult helyzet meg hatással lesz a bajnoki és egyéb mérkőzések után a csapatok felkészüléseire is.

Több gárda már bejelentette, hogy a szokásával ellentétben nem vonul külföldi edzőtáborba. A Vidi viszont már arról számolt be, hogy horvátországi edzőtáborba utazik majd, az nb1.hu még a bejelentés előtt jelezte, hogy az összetartás során esély van arra, hogy január 14-én a Dinamo Zagreb ellen játsszon edzőmeccset.

És már az is kijelenthető, hogy az FTC is külföldre utazik, méghozzá Spanyolországba, abba az országba, ahol már többször is felkészültek a zöld-fehérek az adott idényre.

www.fradi.hu

 

Máté Csaba, Szerhij Rebrov segítője ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta a Nemzeti Sportnak:

„Az edzőtábor szempontjából több lehetőséget megvizsgáltunk, ám többek között Szerhij Rebrov is azt szerette volna, ha a magyarországi klímánál kedvezőbb időjárási viszonyok között készülnének a labdarúgók, így Spanyolország mellett döntöttünk. Szerhijnek kedvező tapasztalatai vannak Spanyolországgal kapcsolatban, a Fradinak szintén, úgyhogy január tizennyolcadikáig ott edzőtáborozunk. A felkészülési mérkőzésekről csak annyit, hogy a program még szervezés alatt áll, de természetesen minket és a leendő ellenfeleket is folyamatosan tesztelik.”

A tavaszi szezon január 23-án kezdődik az NB I-ben, de a Ferencvárosnak már január 20-án pályára kell lépnie, méghozzá a Diósgyőr ellen, a felek elmaradt bajnokit pótolnak. Ezzel kapcsolatban a következő gondolatokat osztotta meg a sportnapilappal Máté:

„Épp emiatt volt fontos, hogy futballistáink minél többet pihenjenek, szerencsére december huszonharmadikán nem kellett meccset játszanunk. A felkészülés utóbbi években megszokott ritmusa viszont nem változik, az idő rövidsége miatt nem lehet különválasztani a fizikai felkészítést és a taktikai edzéseket, ám természetesen figyelembe vesszük, hogy január hatodikán gyakorolunk először Spanyolországban, két héttel később pedig bajnokit játszunk. Többnyire napi két tréning szerepel a programban, de folyamatosan mérjük majd a játékosok fizikai mutatóit, senkinél sem akarjuk túlfeszíteni a húrt. Ami az esetleges erősítéseket illeti, természetesen megbeszéltük, milyen posztra érkezhetne új labdarúgó, erről azonban még korai lenne bármit elárulni. Az NB I-be huszonkét mezőnyjátékost neveztünk, meglehet, lesz majd olyan, aki télen távozni akar, első körben pedig őt kell majd pótolni. Az edzőtáborba egyébként néhány fiatal tehetséget is magunkkal viszünk a második csapatból, megadjuk nekik a lehetőséget a bizonyításra.”

Simon Zoltán - www.nb1.hu

Megjegyzések