Fiola elsírta a bánatát

Szegény Attila...

Fiola Attila

Hát igazából próbáltunk kezdeményezni, ugye úgy jöttünk ide, hogy szeretnénk megnyerni a mérkőzést, elég nagy volt a hátrányunk, 13 pont a meccs előtt, mindenképpen szerettünk volna nyerni. 0-0-nál ott volt Ivánnak a, most 100%-os vagy 90, igazából nagyon nagy helyzet volt, mellé rúgta. Utána a semmiből kaptunk egy gólt, ami a Fradinak kedvezett. Ugye utána tudta játszani a saját játékát, tudtak kontrázni, a második gól is abból született. Úgyhogy sajnos nem igazán tudtuk megvalósítani azt, amit szerettünk volna. Eredménytelenség, négy meccs óta nem nyertünk, abból három vereség volt, nehéz ilyenkor mit mondani, ezt öltözőn belül nyilván a csapat, illetve az edző meg kell, hogy oldja. Reméljük, hogy a szerdai kupamérkőzés előtt ez egy nagy pofon volt, és a Vasas ellen visszatérünk a régi útra és tudunk nyerni. 

 


Nyilván megvan az összhang, sajnos nem úgy sikerülnek, nincs szerencsénk, ha 0-0-nál berúgjuk a helyzetet, mi vezetünk 1-0-ra, akkor mi tudjuk azt a játékot játszani, amit elterveztünk, mi kaptunk utána a semmiből gólt, ez a Fradinak kedvezett, tudtak kontrázni, abból kaptuk a második gólt is, úgyhogy ezen a napon se igazán sikerült semmi. Nyilván matematikából aki jól számol, 16 pont a hátrányunk, nyilván nem előre fogunk nézegetni, a Puskás Akadémia is utolért minket, úgyhogy mindenféleképpen össze kell szednünk magunkat és legalább a második helyet megszerezni.

Funsho Bamgboye

Kemény mérkőzésen vagyunk túl, mindkét csapat látványos futballt játszott, de sajnos összességében nem volt szerencsénk. Megvoltak a lehetőségeink a gólszerezésre, de nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket. Nekem is volt két nagy lehetőségem, azonban egyiket sem sikerült gólra váltanom, ezúttal nem jött ki a lépés számunkra.

M4 Sport, Videoton

www.ulloiut129.hu

Megjegyzések

  1. Igen...
    A szerencse...
    Ha már játszani kevésbé megy, legalább szerencse legyen...
    Nevethetünk...?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése