Rebrov rendesen kiakadt a kupabúcsú után

 Kemény szavak!

Harmadik nekifutásra sem nyer Magyar Kupát Szergej Rebrov a Ferencvárossal, miután a zöld-fehérek meglepetésre hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedtek a válságban lévő Mol Fehérvártól. Rebrov szerint sok csapat nem veszi komolyan a kupát a vírushelyzetben, így nehéz felpörögni a meccsekre. Szalai Tamás, a fehérváriak megbízott edzője nem tudja, hogy a siker után folytathatja-e a munkát. 

– Mindannyian tudtuk, hogy fontos meccs vár ránk, hiszen az elmúlt két évben nem kerültünk közel a kupa megnyeréséhez. De ha nem lőjük be a helyzeteinket, akkor nem nyerhetünk, ez a meccs legfontosabb tanulsága – állapította meg Szergej Rebrov, a Ferencváros edzője a Fehérvár elleni vereség után a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. – Az első félidőben megvoltak a helyzeteink, a másodikban viszont az előny tudatában sokkal kompaktabban védekezett a Fehérvár. Innentől tesszük tovább a dolgunkat a bajnokságban.


 

A Magyar Nemzet kérdésére, miszerint az őszi BL-szereplés és a gyakorlatilag eldőlt bajnoki cím után vannak-e motivációs problémák a csapatnál, Rebrov elmondta, hogy szerinte még nincs vége az NB I-nek, és mindenki elhiheti, hogy az újabb aranyérem megszerzése kellő motivációt jelent neki és a játékosoknak egyaránt. Ugyanakkor a Magyar Kupára vonatkozóan megfogalmazott kritikákat az ukrán edző.

– Nem könnyű felpörgetni a játékosokat a kupameccsekre ebben a helyzetben, mert egyrészt nincsenek nézők, másrészt sok csapat a második sorát játszatja. Nem a mai meccsünkről beszélek, mert itt mindkét csapat akarta a győzelmet, de a többi klubnak nem biztos, hogy érdeke ez a sorozat a vírushelyzetben – fogalmazott Rebrov, aki azt is elismerte, hogy a Fehérvár talán jobban akarta a sikert. – Néhány játékosunknál motivációvesztés volt a kihagyott helyzetek után, az ellenfél viszont az egyes párharcokban is jobban küzdött. Funsho például nem tudom, mikor volt legutóbb ennyire éhes a párharcokban, látszott a Fehérváron, hogy nagyon fontos volt nekik ez a meccs.

Csapata küzdőszellemét dicsérte a vendégek megbízott edzője, Szalai Tamás is. – Végig szervezettek tudtunk maradni, zártuk a széleket, zártunk középen, nem talált fogást rajtunk a Ferencváros. Csúsztunk-másztunk a győzelemért, küzdöttünk egymásért, a csapatért, Fehérvárért. Le a kalappal a fiúk előtt.

Hogy a kupasiker lehet-e pozitív hatással Szalai Tamás jövőjére a csapatnál, azt nem tudta megmondani. – Nem én vagyok az, aki erre a kérdésre felelni tud. Örülök, hogy ma itt lehettem, a folytatásról a vezetőség dönt – válaszolta. Tehát a fehérvári edzőkérdés továbbra is lezáratlan ügy.

www.magyarnemzet.hu

 

Megjegyzések

  1. Nem a motiváltság hiányát, hanem az emberség hiányát, a Fradihoz tartozás teljes hiányát láttam én tegnap. Miért kell erőltetni Tokmacot és Bolit, mikor jól láthatóan nemakarásba fulladtak? Magyar játékosokkal jobb eredményt ért volna el Rebrov. Pár hét pihenő talán megrázná a focizni nem akarókat. De én biztos hogy nem akarom őket látni egy ideig. Düngtem, őrjöngtem egész meccs alatt. Még szerencse, hogy egyedül voltam otthon. A Fradi ki van pukkadva, vegyük már észre!

    VálaszTörlés
  2. A játékunk hónapok óta egy kalap sza..mócát ér. Az a szerencsénk hogy a többiek, főleg a Székletfehérvár elhullajtott ennyi pontot. A játékosok hozzáállása kritikán aluli..régóta. A nemzetközi szereplésünk megmutatta mit érünk..az általunk szerencsével legyőzött Dinamo is sokkal jobb csapat a Juve, Barca meg megalázott..ez a játékoskeret egy eljövendő BL szereplésre nulla. Rebrov is csak lózungokat mond..játékunk sablonos,kiismerhető. A játékosok nagy része vsak felmarkolja a nagy zsetont..de fogalmuk sincs,mit jelent a Fradiban játszani..kűzdeni s győzniakarás náluk smafu!! Régi Fraditáboros vagyok..láttam pár Ferencvárost..lesz..rom a Fidesz bajnokságot..a nemzetközi megmérettetés ér valamit..évek óta kisebb köl.tségvetésű csapatok vannak a csoportkörökben esetleg tovább is lépnek...de ezzel a vezetőséggel,játékosopkkal ez nemigen fog sikerülni ezután. A hozzáállást hiányolom..ezzel együtt Bognár bíró egy csalót tetü ez nem vitás. Elöre lefogadtam: miénk a bajnokság..Székletfehérváré a kupa. Röhej az Újpest megtáltosodása.. a kaput el nem találó gyenge Budafok paksi 4 gólja..a PAFC bajnoki menetelése..levajazva a kezdetektől. Ez a háromkörös 12 csapatos bajnokság semmit sem ér!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése