Szergej Rebrov elárulta magát

 Ez vár a Fradira tavasszal!

 A Ferencváros szombaton újabb győzelemmel került közelebb a bajnoki címvédés matematikai bebiztosításához. A vezetőedző, Szergej Rebrov szeme előtt már egy másik trófea lebeg. 

A tizenkét csapatos NB I végtelenül kiegyensúlyozott, a dobogós és a kiesést jelentő pozíciókat néhány forduló jobb vagy gyengébb teljesítménye választja el egymástól. Minderről csak egyetlen csapat nem tud semmit: a Ferencváros. A zöld-fehérek ősszel a Bajnokok Ligája-csoportkör okozta kettős terhelés mellett is átgázoltak a hazai mezőnyön, és fél távra eldöntötték a bajnoki cím sorsát. Persze a Fradi játékosai és vezetőedzője, Szergej Rebrov is van annyira profi, hogy ezt nem vallaná be, amíg matematikailag sem fogható be a csapat, de amikor az egész város azt beszéli, akkor a futballisták is pontosan tudják, hogy bajnok lesz a Ferencváros.


 

Sem ez a tudat, sem a koronavírus-járvány miatt üresen kongó lelátók nem segítik a csapat dolgát, hogy felpörögjön a tavaszi bajnoki meccseire. Hiába veszített már most több pontot a Fradi tavasszal, mint ősszel, az üldözők között sem akad olyan kiegyensúlyozott teljesítmény, amely miatt akár csak kissé is aggódnia kellene az FTC-nek. Az elmúlt két idényben a zöld-fehéreket úgy-ahogy megszorongató Mol Fehérvár ebben a szezonban már a második helyért folytatott versenyben is lépéshátrányba került, és borzasztó formában várja a két csapat szerdai Magyar Kupa-találkozóját.

A Ferencváros leteszi a profi teljesítményt hétről hétre a pályára. Ha ez a győzelemre elég, megünneplik, ha a döntetlenre, a kisebb bosszankodásba parányi pánik sem vegyül. Szergej Rebrov a kiesőjelölt Honvéd ellen sem engedte meg magának, hogy egy-két kulcsjátékosát pihentesse a kupameccs előtt. Az ukrán szakemberről általában nem sütnek le az érzelmei, de a megnyert bajnoki után elárulta magát, amikor kérdés nélkül, szinte lelkesen rátért a szerdai, „nagyon fontosnak” nevezett mérkőzésre. Rebrov még nem nyerte meg a Magyar Kupát, tavaly és tavalyelőtt is egy-egy nagyon korai piros lap pecsételte meg együttese sorsát.

A Ferencváros ugyanabban a helyzetben van, mint öt éve. Akkor, még Thomas Doll irányításával szintén ősz végére eldöntötték a bajnoki cím kérdését, tavasszal úgy jött ki a lépés, hogy vereséggel ünnepelték annak matematikai biztosságát, mert az is belefért. Viszont a duplázás összejött, tavaszi kezdésként nagy csatában éppen a Vidit búcsúztatták a kupagyőzelem felé vezető úton.

Most nem lennénk az akkorinál sokkal rosszabb helyzetben lévő fehérváriak helyében. Mert a Ferencváros játékosai végre nem abban találhatják meg a motivációjukat, hogy ne szoruljanak ki néhány gyengébb meccs miatt a kezdőcsapatból, vagy essenek el egy nagyobb külföldi igazolás lehetőségétől. Új trófea lebeg a szemük előtt.

Koczó Dávid - www.magyarnemzet.hu

 

Megjegyzések