Elképesztő, mit tett Rebrov a Fradival

 Három év alatt óriásit változott a Ferencváros focicsapatának kerete.

2018 nyarán igazi gyémántot szerzett a kispadra a Ferencváros focicsapata. Az ukrán Szerhij Rebrov három év alatt szinte mindent elért a Fradival, s ma már ő a magyar futball legsikeresebb külföldi edzője. A számok is alátámasztják, milyen jó vásárt csinált a klub a trénerrel.

„Minden klubnál, ahol dolgoztam, az első hely volt a cél, itt is ez lesz. Nem szeretnék ígérgetni, de annyit elmondhatok, mindent megteszek azért, hogy a Ferencváros újra oda kerüljön, ahol a mútlja alapján a helye van” – így mutatkozott be Szerhij Rebrov az FTC új vezetőedzőjeként 2018 augusztusában.

A kétkedők jó pr-fogásnak gondolták a nyilatkozatát, ő azonban csakis a munkában a hitt.

Egyeduralkodó az NB I-ben

Szerhij Rebrov a Ferencvárost az NB I három kiírásában vezethette. A mérleg imponáló: mindhárom alkalommal nagy fölénnyel nyerte meg a bajnokságot, úgy, hogy két alkalommal már áprilisban hivatalosan eldőlt az aranyérem sorsa. A nemzetközi hadszíntéren is alkotott a csapat: az ukránnal kétszer futott neki az európai csatának, egyszer az Európa-liga, egyszer pedig a Bajnokok Ligája főtáblája lett a végállomás. Míg az előző években júliusban elköszönt a gárda a nemzetközi kupáktól, Rebrovval kétszer is december közepéig maradtak állva.
Az ukrán munkáját dicsérte a nagy rivális Fehérvár újdonsült mestere is: Szabics Imre hosszútávon, a következő három évben szeretné megelőzni a Ferencvárost.


 

Válogatott keret

Szerhij Rebrov a vezetőkkel, főleg Hajnal Tamás sportigazgatóval alaposan felturbózta a Ferencváros keretét. Az edzőváltáskor a csapat összértéke 16 millió euró (5,8 milliárd forintot) ért. Ez az összeg ma már – főleg az átigazolásoknak és a kupaszereplésnek köszönhetően – a duplája, 32 millió euróra rúg a gárda összértéke. Ennél is beszédesebb, hogy 18 játékos kisebb-nagyobb rendszerességgel szerepel a válogatottakban. Ha minden jól megy, akkor a nyári Európa-bajnokságon a magyar mellett az ukrán és a szlovák nemzeti együttesben is lesz Fradi-focista.

 

 

 

Megjegyzések