Régi idők focija - Puha vagy, Jenő!

A Fradit keresték, Dalnoki Jenőt találták meg a hatalmasok. (1957)

Kifejezetten a kemény játékosok közé tartozott Dalnoki Jenő, túl kemény megmozdulásai is akadtak, ám 1957 decemberében méltatlanul bántak el vele. A Fradin akartak ütni egyet, ám őt találták el, nem elég, hogy eltiltották, méltóságában is megsértették. 

Enyhén szólva sem ment a játék Dalnoki Jenőnek (hivatalosan: Dalnoki I) 1957. december 1-jén a Bp. Honvéd ellen, főként a második félidőben. Előbb „ többször is csak szabálytalanságok árán tudta megakadályozni Budait", majd a 60. percben Tichy „jól húzott kapura, mielőtt azonban lőhetett volna Dalnoki I elkaszálta". 

 

A tizenegyest Tichy belőtte, ezzel lett 2:0. A lefújás előtt telt be a pohár, amikor „Dalnoki I a felezővonal táján kíméletlenül beletaposott Tichy combjába", a következmény kiállítás és szigorú tudósítói értékelés: „Dalnoki I játékát teljesen lerontották gyakori durvaságai." A beszámoló Népsport címlapján szerepelt, a 3. oldalon pedig jött a dörgedelem. Az írás az esetet túlragozva kérdezi, hogy „meddig tűri az MLSZ, hogy labdarúgó-pályáinkon szinte büntetlenül garázdálkodik Dalnoki I, a Ferencváros balhátvédje". A lap ellentmondást nem törően jelenti ki, hogy „józan megfontolással, szinte azt mondhatnák, előre megfontolt szándékkal ront rá játékostársaira". 

Hogy koncentrált támadásról van szó, jelzi, hogy másnap a Népsport visszatér az esetre, és ringbe száll a Képes Sport is. Meglehet, a hetilap nem értett egyet az akcióvál, ugyanis név nélkül oszt igazságot: „Döbbenettel szemléljük, hogy egyes labdarúgók nem is csak egyszerűen durván, de milyen embertelenül kíméletlenül játszanak." 

 

Itt is előkerül az MLSZ felelőssége, a szövetség ugyanis „eltűri, hogy megkeserítsék szép szenvedélyünket, tönkretegyék a magyar futballt", ám hogy nem Dalnokira hegyezi ki írását a lap, jelzi a megállapítás: „Ilyen játékos majdnem minden csapatban található!” A Népsport viszont leragad Dalnoki Jenőnél, követeli, hogy a fegyelmi bizottság statuáljon példát az esete kapcsán. Nem fogadja el az érvet, hogy a játék hevében szabálytalan a hátvéd, szerinte nincs az az eltökéltség, ami felmentené a hátvédet, hogy „szinte az arcán is nyíltan tükröződő elszántsággal, kíméletlenül törjön rá ellenfelére. Nem jogosít fel erre az ellenfél tiszteletlen, sőt becsmérlő kijelentése sem". Az sem megoldás, ha később megbánja tettét, elvégre „ez a »megbánás« nem segít - a lerúgottakon. S legyen bárki bármilyen szolid is a magánéletében - ha a pályán kíméletlen durvasággal játszik, akkor kíméletlen szigorral is kell fellépni vele szemben a fegyelmi tárgyaláson. Mert a magánélet finomságai sem csökkentik a rúgások erejét..." Szó esik még arról, hogy a közönség „Puha vagy, Jenő!" bekiabálásokkal csak hergelik Dalnokit, tehát a nézők is felelősök, ezért aztán, ami történt „nem pusztán Dalnoki-ügy, hanem nevelési kérdés". 

Az igazi kérdés azonban az, miért szálltak rá a hátvédre. 

Baróti Lajos szövetségi kapitány évtizedekkel később mesélte, hogy mint korábban, a Rákosi-korszakban, ezúttal is a Fradi volt a célpont. A forradalom után, a „konszolidáció" jegyében a klub visszakapta nevét, ha úgy tetszik, rehabilitálták, ám a hatalom megítélése nem változott. És ott volt még a félelem is, elvégre a csapat átlagos nézőszáma az 1957-1958-as bajnokságban 39 308 volt, a tömeg pedig mindig veszélyes - vélték. 

A szóban forgó Honvéd-Fradit is 15 ezren látták, pedig a reggeli időjárás-jelentés szerint „a legmagasabb várható hőmérséklet mínusz 3-mínusz 5 fok között" várható. Négy nappal a mérkőzést követően „az MLSZ fegyelmi bizottsága közel másfél óráig tárgyalta Dalnoki Jenő fegyelmi ügyét", visszaesőként kezelték, mert nem egészen két esztendő alatt négyszer állt a testület előtt, amely végül „1957. december 3-től 1958. március 3-ig minden bajnoki, és nemzetközi és nyilvános labdarúgó-mérkőzéstől eltiltotta". 


 

A Népsport pedig valamelyest visszakozott Somlai Ottót, a Játékvezetői Testület ügyvezető elnökét idézve, aki szerint „bizony jó néhány megalkuvó, mérlegelő játékvezető is érdemeket szerzett abban, hogy Dalnoki nem tudott idejében leszokni a durvaságairól. A kiállítást nemegyszer elmulasztották. ” A három hónapból végül több mint egy’ év lett, mert közben Dalnokit megoperálták, az 1959-1960-as bajnokság tavaszi nyitányán játszott legközelebb a Fradiban (Haladás: 2:0). 

 

A Dalnoki-ügy érdekessége, hogy nem sokkal az ellene folytatott kampány előtt, a norvégok elleni sikeres világbajnoki selejtezőn (5:0, és kijutottunk a svédországi vb-re) még nem volt semmi baj vele. Ötödször volt válogatott, és „általában jól tartotta szélsőjét, tiszták voltak a felszabadító rúgásai. Holvik nemigen tudta őt átjátszani vagy lefutni." 

Baróti Lajos 1960 májusában, az angolok ellen (2:0) újra beválogatta, s számított rá egészen 1961 decemberéig (Uruguay: 1:1). Utána már hol Sárosi Lászlóra, hol Sóvári Kálmánra esküdött, ám ebben nem játszott szerepet Dalnoki keménysége. Nem mellesleg 283 mérkőzése volt az első osztályban, s mindössze négyszer állították ki. Az említett Bp. Honvéd-Fradi után 1966-os búcsújáig egyszer sem. 

Csikar más volt 

Az MTK jobbszélsőjével, Sándor Károllyal vívta a legemlékezetesebb csatát Dalnoki Jenő (december 12-én ünnepelné 85. születésnapját). Csikar nem ment a szomszédba némi vagányságért, nem siránkozott egy-egy összecsapás után, ahogy mesélte, móravárosi csibészként kifejezetten élvezte a vetélkedést, egyébként pedig jó barátok voltak. Megerősítette a legendát, mely szerint élénk szópárbajt vívtak egy-egy meccsen. Megesett, hogy a szélső azzal fogadta a pályán a hátvédet, hogy „Van a pincémben néhány mázsa fa. Te úgyis favágó vagy felhasogathatnád?" Dalnoki válasza nem késett: „Vállalom! Ha pedig a lábad kölcsönadod tuskónak, aprófát is hasogatok." Volt olyan, hogy a párharcuk után együtt idézték be őket fegyelmi tárgyalásra, s megfogadták, egy rossz szót sem szólnak a másikra. így is lett, összeölelkeztek, tapogatták egymás hátát, érdeklődtek a családtagok hogyléte felől, a bizottsági tagok csak néztek, majd elzavarták őket büntetés nélkül.

Malonyai Péter - www.nso.hu - RETRO melléklet

Megjegyzések