A Ferencváros edzője átérzi Franck Boli dühét és indulatát

 – Nem volt túl boldog, de az ilyen dolgok megtörténnek a futballban...

Nehéz meccsen, de végül nagyarányú, 3-0-s győzelmet aratott a Ferencváros a koszovói Prishtina ellen a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában hazai pályán. A Fradi csatára, a nagy helyzetet is kihagyó Franck Boli még 0-0-nál hagyta el a pályát, és a lecserélésekor dühében a kispadhoz vágta a frissítőjét. A zöld-fehérek új vezetőedzője, Peter Stöger megértően reagált az esetre. 

Hetven percig szenvedett a Ferencváros a fegyelmezetten védekező koszovói csapat ellen, aztán az első góljával megtörte a jeget, és végül hét perc alatt kiütötte a Prishtinát. Az FTC elefántcsontparti csatára, Franck Boli azonban még ezelőtt, a 68. percben hagyta el a pályát, és nem volt boldog, amiért Peter Stöger lecserélte őt. Lapunk kérdésére az osztrák vezetőedző elárulta, hogyan értékelte Boli indulatos reakcióját.

– Nem volt túl boldog, de az ilyen dolgok megtörténnek a futballban – válaszolta Peter Stöger. – Több gólszerzési lehetősége is volt, tudja ezt ő is, talán egy kis szerencse is hiányzott neki. Alapvetően jó munkát végzett, de ha van a kispadon másik kiváló csatárunk is, akkor meg kell húzni a cserét. Én is futballoztam közel húsz évig, át tudom érezni, mi zajlott le benne.


 

S milyen a sors? A Boli helyére beálló, a Fradiban ráadásul ezen a meccsen debütáló Ryan Mmaee néhány perccel később gólt szerzett, akkor már 2-0-ra alakítva az eredményt. A Ciprusról igazolt csatár sikerének Stöger is örült. – Fontos volt neki, hogy az első meccsén betalált. A felkészülés során tíz nap után jött egy kis mélypont, de az elmúlt két napban már a frissítésen volt a hangsúly, és a találkozó előtt elmondtam neki, hogy szeretném pályára küldeni. Kiváló csatár, örülök, hogy velünk van.

Az osztrák szakember nem számított könnyű csatára, így azt kapta, amit várt. – Elégedett vagyok a végeredménnyel, hiszen tudtuk, hogy kellemetlen ellenféllel nézünk szembe, amelynek gyors játékosai vannak elöl, és veszélyesek a kontrái. Kétszer-háromszor talán szerencsénk is volt. Az első gól sorsdöntő volt, utána ki tudtunk bontakozni.

Stöger arra is válaszolt, hogy szerinte túl lehet-e szárnyalni az elődje, Szergej Rebrov sikereit a Ferencváros kispadján. – Hasonló sikerekkel én is beérném – jelentette ki. – Tavaly sok meccsét láttam a Fradinak a kvalifikációban és a csoportkörben is, nagyon szép eredményeket ért el a csapat. Természetesen mindig az a cél, hogy tovább fejlődjünk, de azt hiszem, a BL-csoportkörrel idén is elégedettek lehetnénk.

A megnyugtató, 3-0-s győzelem ellenére az FTC vezetőedzője komolyan veszi a visszavágót is, idegenben is a lehető legjobb kezdőt akarja a pályára küldeni, mint mondta, nincs itt a kísérletezés ideje. A koszovóiak edzője, Zekirija Ramadani ugyanakkor elismerte, hogy innen már nagyon nehéz dolga lesz a csapatának a továbbjutást illetően.

– Elsősorban az ellenfélnek gratulálok a győzelemhez – értékelt Ramadani. – A mérkőzés 65 százalékában jól tartottuk magunkat, voltak gólszerzési lehetőségeink is. Sajnos tíz perc alatt leromboltuk azt a sok munkát, amit addig beletettünk a meccsbe. Ez annak tudható be, hogy hiányzik a tapasztalat az ilyen nemzetközi találkozókon. A nagy különbségű vereség után nehéz lesz a visszavágó. Mindent megteszünk azért, hogy valamilyen sikert mi is elérjünk.

Szalay Attila - www.magyarnemzet.hu

 

Megjegyzések