Dibusz őszinte véleménye Stögerről

Idő kell, amíg megszokjuk a stílusát.

Csapatkapitánnyá lépett elő a Ferencvárosnál Dibusz Dénes, aki szerint a Pristina ellen a háromgólos előny dacára is maximális odafigyelésre lesz szükség a BL-selejtező visszavágóján.

– Lovrencsics Gergő távozásával csapatkapitánnyá lépett elő. Ki választotta meg?
– Ha jól tudom, a szakmai stáb – felelte lapunknak Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa, miután kedden a koszovói Pristina elleni 3–0-s győzelem alkalmával az ő karján volt a csapatkapitányi karszalag. – Csapatszavazás nem volt, nyilván voltak jelöltek, szóba jöhető játékosok, és a szakmai stáb hozta meg a végső döntést.

– Első tétmérkőzésükön volt is ebből némi félreértése a játékvezetővel, nem?
– A bíró meglepett egy sárga lappal. Íratlan szabály, hogy a csapatkapitányok a meccs alatt is képviselhetik az együttes érdekeit, és mivel láttam, hogy csapattársaim vehemensen reklamálnak, kiszaladtam a kapuból, és próbáltam elterelni őket onnan. Erre hozzám fordult a játékvezető, és felmutatta a sárga lapot. A meccs után kérdeztem is tőle, mégis mi történt, hiszen hozzá sem szóltam... Elmondta, hogy hirtelen a narancssárga mezemet látta, és nem tudta, mit keresek ott. Elnézést kért, hibázott.


 

– Milyen volt az első tétmérkőzés?
– Mindenki nagyon várta, hogy újra éles meccset játszhassunk. Azoknak, akik a válogatottban nem szerepeltek, hosszabb szünetük volt, de összességében mindenkinek hiányzott a játék. Ráadásul egyből nagyon fontos találkozóval kezdtünk, a Bajnokok Ligája-selejtezőben minden mérkőzésnek óriási jelentősége van. El kell ismerni, a játék nem volt tökéletes, ha egy-két szituációt az ellenfelünk jobban old meg, az első félidőben bajba is kerülhettünk volna. A második játékrész közepétől érezhető volt, hogy a Pristina fárad, mi pedig egyre több lehetőséget dolgozunk ki, és ennek meg is lett az eredménye.

– Az első gólt néhány percen belül újabb kettő követte: ennyire fontos volt az első találat?
– Átszakította a gátakat, megváltoztatta a játék képét, s jött az újabb két gól. A mérkőzés alakulását látva a maximumot hoztuk ki abból a kilencven percből.

– Az idény első mérkőzésén belefér még a döcögősebb futball?
– Ameddig az eredmény jön, addig igen, mindent az határoz meg! Nyilvánvalóan idő kell mindenkinek, amíg megszokjuk az új vezetőedző, Peter Stöger stílusát. Nem sokat készült együtt a teljes keret, ez még idény eleji forma volt, legalábbis én annak tudom be a gyengébb játékot.

– Peter Stöger kijelentette, szó sem lehet arról, hogy a visszavágót félvállról vegyék.
– Okkal mondta, mert az első mérkőzésnek is voltak olyan momentumai, amikor bajba kerülhettünk volna. Ha ne adj' ég, a visszavágón a koszovóiak találnak egy gólt, egészen más helyzetet eredményez, onnantól kezdve mindent egy lapra feltéve jönnének előre. Idegenben is kontroll alatt kell tartani a mérkőzést, a hibákat csökkenteni, az ellenfél gyors kontraakcióit megfékezni, és az is fontos lesz, hogy kevesebb szögletet és szabadrúgást rúghasson.

– Azért a koszovói bajnok ellen idegenben is egyértelmű esélyesként lép pályára a Ferencváros...
– Szerencsére igen. Az elmúlt két évben játszottunk négy-négy kört a selejtezőben, és hat-hat csoportmérkőzést az Európa-ligában, valamint a Bajnokok Ligájában is. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk, aminek önbizalmat kell adnia a mostani selejtezősorozatra. A tapasztalatot kamatoztatni kell! A nemzetközi színtéren nincsenek olyan eget rengető nagy különbségek a csapatok között, a koszovói bajnok ellen is meg kell becsülni a háromgólos sikert.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Kedd

20.00: FC Prishtina (koszovói)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–3

www.nso.hu

 

Megjegyzések