Lanzafame: A múltján nem változtathat az ember, de a jövőjén igen

Nemcsak a hazánkban töltött évekről, hanem a jövőbeli terveiről is mesélt. Élete új fejezetében ismét kulcsszerepe lesz Magyarországnak.

Február 9-én jelentette be a visszavonulását Davide Lanzafame, aki a Budapest Honvéddal és a Ferencvárossal is bajnoki címet nyert. Az olasz csatár a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjút, amelyben nemcsak a hazánkban töltött évekről, hanem a jövőbeli terveiről is mesélt. Élete új fejezetében ismét kulcsszerepe lesz Magyarországnak. 

A harmincötödik születésnapján döntötte el végérvényesen, hogy befejezi a futballt, búcsúlevele azonban már két hete ott lapult a fiókjában, árulta el a visszavonulásáról Davide Lanzafame. Noha úgy tervezte, hogy egy évig játszik még, egy súlyos izomsérülés közbeszólt, aktuális csapatával, az olasz másodosztályban szereplő Vicenzával végül közös megegyezéssel bontották fel a szerződését. 

Az olasz csatár előtt nyitva állt a folytatás lehetősége – két olasz és egy magyar ajánlatot is kapott –, születésnapja reggelén ő mégis úgy érezte, itt az idő befejezni.


 

– Végül február kilencedikén húztam elő [a búcsúlevelet], amikor átolvastam, sírtam – mesélte a Nemzeti Sportnak adott interjúban. – Az utolsó mondatnál döbbentem rá, hogy egy hosszú fejezet egyszer s mindenkorra lezárult. Úgy éreztem akkor, és úgy érzem most is, hogy büszke lehetek arra az útra, amelyet bejártam.

Lanzafame a Juventusban nevelkedett, legnagyobb sikereit azonban Magyarországon érte el, a Budapest Honvéddal és a Ferencvárossal is bajnoki címet ünnepelhetett. 

Karrierje befejezése után most úgy döntött, visszatér hazánkba, hogy jó barátjával, Mészáros Dániellel sportügynökséget indítson. 

– Az egyik legfontosabb feladatomnak tartom, hogy olyan játékosokat találjak, akik előbb a magyar, majd a nemzetközi futball értékeivé válhatnak – mondta a legújabb projektjéről, hozzátéve, a magyar tehetségekből sejtése szerint leginkább a karakter és az extra motiváció hiányzik. Szerinte a fiatalokkal mindig őszintén kell beszélni, a helyénvaló kritikára szükség van, hiszen ő is azért tudott sikeres lenni, mert sosem elégedett meg azzal, amit elért.

De nem csak ennek a mentalitásnak tulajdonítja sikereit az olasz csatár, aki a két bajnoki cím mellé két gólkirályi címet is szerzett. Szerinte a szülei, a felesége és a kislánya nélkül mindez nem sikerülhetett volna. A sportban pedig Marco Rossinak a leginkább hálás.

– Könyvet írhatnék kettőnk kapcsolatáról… Egyszer úgy nyilatkoztam, a második apámként tekintek rá, és ezt most is tartom – mondta a magyar válogatott jelenlegi szövetségi kapitányáról.

Lanzafaménak nagy szüksége is volt olyan emberekre az életében, akikre mindig számíthat, hiszen pályafutása nem volt mentes a konfliktusoktól sem. 

Olaszországban a 2008–2009-es szezon után 16 hónapra eltiltották fogadási csalásokban való érintettsége miatt.

Elmondása szerint akkor, 20 évesen még nem volt bátorsága szembeszállni az öltöző akaratával, de ma már sok mindent másképpen lát. Magyarország egy új esélyt is jelentett neki. – Sohasem felejtem el Magyarországnak és a Honvédnak, hogy gyakorlatilag újrakezdhettem az életem.

www.magyarnemzet.hu

 

 

 

Megjegyzések