Hatgólos rangadót nyertünk Felcsúton

 Remek volt a főpróba! Nagyon fontos meccset nyertünk.

A viszonylag sok gól ellenére mindkét kapus remekelt, visszavette a tabella első helyét a Kecskeméttől a címvédő.

A labdarúgó NB I 12. fordulójában a Puskás Akadémia 4–2-re kikapott odahaza a Ferencvárostól.

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov: A kupamérkőzést követően érthetően mérgesek voltunk, a játékosok és a stábtagok sem lehettek boldogok a kiesés miatt. Ettől függetlenül nem beszéltünk túl sokat az Iváncsán történtekről, inkább már a következő feladatokra koncentráltunk, a bajnokságban és a nemzetközi kupában is fontos mérkőzés vár ránk. Pénteken persze még a Puskás Akadémiával foglalkoztunk, taktikai tréninget vezényeltem a csapatnak, illetve videók segítségével is feltérképeztük az ellenfelet. Napi munka zajlott, de jelen helyzetben nincs is többre lehetőségünk, hiszen háromnaponta követik egymást a mérkőzések. Ellenük játszottuk az idény első bajnoki mérkőzését, emlékszem, nem volt könnyű dolgunk, az utolsó pillanatokban szerzett góllal tudtunk győzni. A Puskás Akadémia azóta is jó teljesítményt nyújt, stabil csapat remek játékosokkal, így nehéz meccsre számítok.

A mérkőzés:

Puskás Akadémia — Ferencváros: 2-4 (2-3)
Felcsút, Pancho Aréna, 18:30. 3.121 néző.
Vezette: Erdős József (asszisztensek: Tóth II. V., Kóbor; Videóbíró: Iványi Zoltán; VAR asszisztens: Bornemissza; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Antal P.)

Puskás Akadémia: Tóth B. — Mezgrani (Van Nieff, 13.), Spandler, Stronati, Nagy Zs. — Batik, Favorov (Urblík, 46.) — Kiss T., Baluta (Sahab, 86.), Corbu (Gruber, 46.) — Puljic (Colley, 80.)
kispad: Markek, Slagveer, Rutherford, Skribek, Komáromi
vezetőedző: Hornyák Zsolt

Ferencváros: Dibusz — Wingo, S. Mmaee, Knoester, Pászka — Vécsei, Laidouni (Gojak, 62.) — Zachariassen, Marquinhos (Besic, 69.), Traoré — R. Mmaee (Nguen, 86.)
kispad: Bogdán, Mercier, Esiti, Kovacevic, Thelander, Auzqui
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Gól: Puljic (3. – 11-esből), Nagy Zs. (33.) illetve Marquinhos (8.), R. Mmaee (29.), Traoré (45., 53.)
Sárga lap: Spandler (9.), Corbu (37.), Baluta (50.), Kiss T. (90+1.) illetve Laidouni (51.), Besic (75.)

Három perc sem telt el a forduló rangadójából, a Puskás Akadémia megszerezte a vezetést: Samy Mmaee csúszott be felelőtlenül a tizenhatoson belül, elkaszálta Marius Corbut, a Mol Fehérvár elleni kupameccsen győztes gólt szerző Jakov Puljic pedig értékesítette a megítélt tizenegyest.


 

A hazaiak alighanem aláírták volna, ha ezzel a találattal besöprik a három pontot, ám nem így történt, a 7. percben ugyanis Marquinhos vette be remek mozdulattal Tóth Balázs kapuját. A brazil támadó mellel vette át a szöglet után menteni igyekvő Batik Bence középre fejelt labdáját, majd mielőtt lepattant volna, huszonkét méterről, elemi erővel a kapu bal oldalába lőtt jobb lábbal.

A Fradi lényegesen magasabb fordulatszámon pörgött, mint a Kecskemét, a Mezőkövesd vagy akár az Iváncsa ellen, egyre-másra dolgozta ki ígéretes lehetőségeit, különösen a bal szélen volt veszélyes. A 29. percben góllá érett a fölénye, Aissa Laidouni remek ütemben ugratta ki Ryan Mmaeét, aki 17 méterről szép mozdulattal bal lábbal a kapuba lőtt.


 

A Puskás Akadémián némi zavart lehetett érezni, ám egy 35 méterről elvégzett szabadrúgás után Nagy Zsolt a bal oldali kapufa érintésével a kapuba fejelt – ez volt a tizenötödik éve a klub kötelékében szereplő játékos 10. élvonalbeli gólja. Az egyenlítő találat részben Adama Traoré lelkén száradt, mellőle stukkolta ugyanis a labdát a kapuba a magyar válogatott bal oldali védője. A mali támadó azonban jóvá tette hibáját, az első játékrész hajrájában értékesítette ziccerét – nem csoda, hogy megünnepelte a pillanatot, hiszen nyolc gól nélküli tétmérkőzés után talált be a Ferencvárosban.

A második félidő negyedórás késéssel vette kezdetét, mert a Pancho Aréna fényei néhány percre kihunytak, s kellett némi idő, mire a reflektorok ismét kellő teljesítménnyel üzemeltek. Az FTC-játékosokat ez nem zökkentette ki, ott folytatták, ahol a szünet előtt abbahagyták: Ryan Mmaee mesteri labdával szolgálta ki Adama Traorét, aki négy méterről a kapuba lőtt, ezzel együttese kétgólos előnyre tett szert.

A PAFC a második félidőre háromvédős rendszerre állt át, ami jó húzásnak bizonyult, a felcsútiak ugyanis többet veszélyeztettek, mint az első negyvenöt percben. Előbb a szünetben becserélt Gruber Zsombornak, majd Alexandru Balutának volt egy-egy remek lövése, majd Jakov Puljicnak egy közeli, életerős fejese, ám Dibusz Dénes mindannyiszor bravúrral védett. A túloldalon Tóth Balázs is brillírozott, Adama Traorét nagyszerű mentéssel választotta el a mesterhármastól, majd Amer Gojak lövése után hárított.

Az eseménydús, magyar mércével mérve rendkívül színvonalas találkozón a sok helyzet ellenére több gól nem született, így a Ferencváros 2015. április 3-a után aratott első felcsúti győzelmével a fordulót a tabella élén zárja. 2–4

Nyilatkozatok: 

A Ferencváros trénere, Sztanyiszlav Csercseszov szerint jó mérkőzést láthattak a nézők a helyszínen és a közvetítést nézve is.

„Mindkét csapat jó teljesítmény nyújtott, elégedettek lehetünk. Azt a szerencsétlen kupavereséget valamelyest sikerült kijavítanunk. Örülök annak is, hogy hét év után ismét nyerni tudtunk Felcsúton bajnoki mérkőzést. Mentálisan is jó teljesítményt nyújtottak a srácok.”


 

A Nemzet Sport arról kérdezte: az iváncsai vereség után hogyan rázta fel a srácokat?

„A találkozó után megerősítettem a csapatot, és nem csak kritizáltam, hiszen azon a mérkőzésen is megtettek a fiúk mindent, de sajnos előfordulnak ilyen meccsek. Profi módon ilyenkor csak annyit tehet az ember, hogy nyugodtan kielemzi a találkozót. Lehet ilyenkor dühösnek lenni, de egy profi szakembert nem ragadhatnak el az érzelmek.”

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt azzal kezdte: régen nem látott ilyen jó focit Magyarországon.

„És régen dicsértem a csapatomat vesztes mérkőzés után… De a harminc kapura lövés bizonyítja, hogy azért valami itt növekedik évről évre. Szomorú dolog most értékelnem, mert kikaptunk, de egy ilyen erős Fradival nagyon jó meccset tudtunk játszani. Mindkét kapus jó teljesítményt nyújtott, tényleg régen láttam ilyen jó meccset. Sajnos nem tudtunk pontot szerezni, de köszönöm a csapatomnak a hozzáállást, a Fradinak pedig gratulálok. Három és fél éves munkám során először dicsérem meg a csapatot vesztes mérkőzés után.”

 

 

 

 

 

Megjegyzések