A Ferencváros menetelése példátlan a nemzetközi porondon

 Melyik csapat lehet a Ferencváros ellenfele?

Kialakult mind a három európai kupasorozat tavaszi mezőnye. A Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtezőjében már július 6-án pályára lépett. A vele együtt kezdő csapatok közül a Fradi az egyetlen, amely tavasszal az Európa-ligában lesz érdekelt, néhány további együttes az Európa-konferencialigában folytathatja. A magyar bajnok következő ellenfele tizenhat csapat közül kerül ki, melyek között ott van a Barcelona, a Juventus és a Manchester United is. 

Július elején a sztárcsapatok játékosai még éppen visszatérnek a nyaralásukból a klubjukhoz, a Ferencváros számára viszont július 6-án, Kazahsztánban már megkezdődött a nemzetközi idény. Azóta eltelt öt hónap, s a Fradi az Európa-liga nyolcaddöntőjébe kvalifikálta magát.

A Ferencvárossal együtt kezdte nemzetközi szereplését sok más ország bajnoka is. A korai rajtolók közül a Bajnokok Ligájában szokás szerint nem jutott egy klub sem a legjobb tizenhat közé.

Sőt, az Európa-ligában is csak a Ferencváros maradt állva azok közül a csapatok közül, amelyeknek már július eleje óta tart a nemzetközi idény.


 

A harmadik számú sorozatban, az Európa-konferencialigában akad néhány további példa, köztük az FTC korábbi ellenfelei is: a pozsonyi Slovan megnyerte Ekl-csoportját, így nyolcaddöntős, míg egy fordulóval korábban játszik már a sorozatban az El-csoportharmadik Qarabag (azeri), Bodö/Glimt (norvég), Ludogorec (bolgár) és Sheriff (moldáv), bármelyikük megkaphatja ellenfélnek a lengyel Lech Poznant vagy a román Clujt (Kolozsvár), amelyek második helyen zártak Ekl-csoportjukban.

Melyik csapat lehet a Ferencváros ellenfele?

A magyar bajnok mellett még két magyar érdekeltségű csapat nyerte meg El-csoportját. A Freiburg esetében ez már az utolsó forduló előtt biztos volt, a Qarabag elleni 1-1-es zárás egyik pozitívuma, hogy sérülése után az El-ben is visszatérhetett a pályára Sallai Roland.

Csütörtökön dőlt viszont el a Fenerbahce sorsa, amely Szalai Attilával a soraiban 2-0-ra nyert a Dinamo Kijev ellen, s mivel a Rennes csak egy pontot hozott össze a Gyurcsó Ádámmal felálló AEK Larnacával szemben, a török együttes végzett a B csoport élén. Gyurcsóék az Ekl-ben folytathatják tavasszal, ugyanez nem jött össze Lang Ádám csapatának, az Omoniának, amely pont nélkül zárta csoportját, a magyar védő a Sheriff elleni utolsó meccset eltiltás miatt kihagyta.

Csoportgyőztesként a Ferencvároshoz hasonlóan páholyból figyeli majd az első tavaszi El-kört az Arsenal, a Real Betis, az Union Saint-Gilloise, a Real Sociedad, és a legőrültebb csoportot megnyert Feyenoord is.

A hollandok ugyanúgy nyolc ponttal zártak, mint a csoport utolsó helyezettje, a Sturm Graz.

Korábban sosem volt még példa arra, hogy bármelyik UEFA-sorozat csoportkörében a utolsó helyezett hétnél több pontot ért el, az osztrákok minden bizonnyal lemondtak volna erről a történelmi tettről.

A Ferencváros következő ellenfele tizenhat csapat közül kerül ki, a BL-csoportharmadikok az El-csoportmásodikok ellen vívnak a legjobb tizenhat közé jutásért. Előbbi sorban a Barcelona és a Juventus neve is megtalálható, utóbbiak körében a Manchester United és Schäfer András csapata, az Union Berlin is. Előbbi ugyan legyőzte zárásként a Real Sociedadot, de rosszabb gólkülünbségével így is a spanyolok mögé szorult, míg Schäfer csereként volt részese a belga Union elleni 1-0-s sikernek a csoportkör utolsó játéknapján.

Ekl: Csoportelső magyarok

Kerkez Milos tevékenyen járult hozzá, hogy az AZ Alkmaar megnyerje Ekl-csoportját, az utolsó fordulóban a Dnipro ellen a döntetlen is elég lett volna ehhez a hollandoknak, akik 2-1-es győzelemmel teljesítették a feladatot. Érdekesség, hogy csak a harmadik számú sorozatban folytatja a Kerkezzel a zuhanyhíradóban összehozott olasz Lazio is, amely a már említett őrült El-csoport harmadik helyén zárt.

Négyese élén zárt Holman Dávid csapata, a Slovan Bratislava is, igaz, ebből súlyos sérülése miatt a magyar játékos nem tudta kivenni a részét. Ha addigra felépül, a márciusi folytatásra nevezheti Holmant a Slovan. Szintén nem játszott Szalai Ádám a Slovan mögött másodikként zárt Baselben, és a Svájcból érkező hírek alapján nehéz elképzelni, hogy a keretből kitett rutinos támadó részese legyen a tavaszi folytatásnak.

Az angol West Ham United százszázalékos teljesítménnyel nyerte Ekl-csoportját, erre az UEFA-sorozatokat figyelembe véve idén a Kalapácsosok mellett csak a Bayern München volt képes, igaz, utóbbi a Bajnokok Ligája halálcsoportjában.

Az Európa-konferencialiga tavaszi mezőnye

A nyolcaddöntőben csatlakozik: AZ Alkmaar (holland, Kerkez Milos), Basaksehir (török), Djurgarden (svéd), Nice (francia) Sivasspor (török), Slovan Bratislava (szlovák, Holman Dávid), Villarreal (spanyol), West Ham United (angol)

Ekl-csoportmásodikként a legjobb tizenhat közé jutásért játszik: Anderlecht (belga), Basel (svájci, Szalai Ádám), Cluj (román), Dnipro (ukrán), Fiorentina (olasz), Gent (belga), Lech Poznan (lengyel), Partizan (szerb)

Utóbbiak az Európa-liga csoportharmadikjai közül kapnak ellenfelet a jövő hétfői sorsoláson, azaz ebből a körből:

AEK Larnaca (ciprusi, Gyurcsó Ádám), Bodö/Glimt (norvég), Braga (portugál), Lazio (olasz), Ludogorec (bolgár), Qarabag (azeri), Sheriff Tiraspol (moldáv), Trabzonspor (török)

Az Európa-liga tavaszi mezőnye

A nyolcaddöntőben csatlakozik: Ferencváros (magyar), Arsenal (angol), Fenerbahce (török, Szalai Attila), Feyenoord (holland), Freiburg (német, Sallai Roland), Real Betis (spanyol), Real Sociedad (spanyol), Union Saint-Gilloise (belga)

El-csoportmásodikként a legjobb tizenhat közé jutásért játszik: Manchester United (angol), Midtjylland (dán), Monaco (francia), Nantes (francia), PSV Eindhoven (holland), Rennes (francia), Roma (olasz), Union Berlin (német, Schäfer András)

Utóbbiak a Bajnokok Ligája csoportharmadikjai közül kapnak ellenfelet a jövő hétfői sorsoláson, azaz ebből a körből:

Ajax Amsterdam (holland), Leverkusen (német), FC Barcelona (spanyol), Sporting CP (portugál), Sahtar Doneck (ukrán), Sevilla (spanyol), Salzburg (osztrák), Juventus (olasz)

Borítókép: Sokszor volt oka ősszel az örömre a Ferencvárosnak (Fotó: Mirkó István)

 

 

 

Megjegyzések