Remekül zártuk az idényt, győzelem Kispesten

Traoré és Auzqui is betalált - Szép volt fiúk! 

Teljesen megérdemelten szerzett három pontot a Ferencváros, belefért pár helyzet elpuskázása is.A labdarúgó NB I 16. fordulójában a Budapest Honvéd 2–0-ra kikapott odahaza a Ferencvárostól, amely nyolcpontos előnnyel térhet téli pihenőre.

Nyilatkozatok:

Dean Klafuric:Tiszteljük az ellenfelet, a Fradi egy komoly tradíciókkal bíró klub, de mi is nagy klub vagyunk, ez a mérkőzés rangadó (a rangadó szót egyébként magyarul használta Dean Klafuric – a szerk.), egy újabb rangadó és egy rangadón nem számít a tabellán elfoglalt helyezés. Ahogy mondtam, játszunk akár az utolsó, akár az első ellen, győzni akarunk, ennek érdekében pedig a csütörtök az alap, onnan kell folytatnunk vasárnap.


 

Sztanyiszlav Csercseszov: — Ismét egy fővárosi rangadó következik, ami egyben az utolsó tétmeccsünk is lesz egy roppant hosszú év végén. Vannak sérültjeink, illetve olyan labdarúgónk is van, aki már a válogatottjával készül a közelgő katari világbajnokságra. Mindettől függetlenül készen állunk a Honvéd elleni összecsapásra, a három pont megszerzése lesz a célunk. Mindenképpen szeretnénk győzelemmel búcsúzni az idei évtől.

A mérkőzés:

Bp. Honvéd — Ferencváros: 0-2 (0-0)
Bozsik Aréna, 15:45. 4.938 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Buzás, Szert; Videóbíró: Iványi Zoltán; VAR asszisztens: Kóbor; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Zierkelbach)

Bp. Honvéd: Szappanos — Doka (Keresztes N., 33.), Prenga, Cirkovic, Capan, Zsótér — Jónsson, Gomis, Bocskay (Mitrovic, 64.), Domingues (Kerezsi, 64.) — Lukic (Kocsis D., 64.)
kispad: Tujvel, Klemenz, Plakuscsenko, B. Traoré, Ennin, Szabó A.
vezetőedző: Dean Klafuric

Ferencváros: Dibusz — Wingo, Botka, Kovacevic, Pászka — Besic, Gojak (Sigér, 73.) — Zachariassen (Haraisvili, 90+3.), Marquinhos (Auzqui, 60.), A. Traoré — Nguen
kispad: Bogdán, Vécsei, Thelander
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Gól: A. Traoré (52.), Auzqui (90+4.)
Sárga lap: Doka (33.), Klafuric (42.) illetve Marquinhos (45.), Auzqui (66.), Besic (90+3.), Csercseszov (90+3.)


 

Ennyit tesz egyetlen győzelem a Vasas ellen: háromnegyed órával a kezdés előtt nehéz volt eldönteni, hol kígyózik hosszabb sor, a két kispesti legenda, Puskás Ferenc és Bozsik József legszűkebb pátriája, a Lipták grund nevét viselő vendéglátóipari egység pultjánál, vagy a hazai szurkolóknak megnyitott pénztárak előtt. Jellemző, hogy már percek óta ment a meccs, amikor még mindig jöttek befelé az emberek.

Akik késtek, lemaradtak a Honvéddal 2017-ben bajnoki címet nyerő, ma már a Philadelphia Union drukkereit boldogító Gazdag Dániel köszöntéséről. A válogatottal a Luxemburg és a Görögország elleni mérkőzésre készülő középpályás ezt követően a lelátó felé vette az irányt – élünk a gyanúperrel, Dean Klafuricnak nem lett volna ellenére, ha bevetheti a Ferencváros ellen… A piros-feketék horvát vezetőedzője így is próbált váratlant húzni: három belső védővel küldte csapatát a több kulcsemberét is nélkülöző, a kispadra csak hét játékost leültető, a kezdő tizenegyet elnézve tartalékosnak mégsem nevezhető FTC ellen.

A Puskás Ferencet hat évig ápoló Kovács Jenő kezdőrúgása után tizenhárom perccel újabb középkezdés következhetett volna, ha Adama Traoré gólját nem érvényteleníti les címén a VAR-ra „hallgató” Farkas Ádám. A vendégek mestere, Sztanyiszlav Csercseszov nem is az ítélet, hanem a hosszas várakozás miatt volt ideges, a drukkerek felé fordulva azt is felvetette, talán célszerűbb lenne hazamenni, mint itt időzni… Persze, senki sem mozdult, és Dibusz Dénes is a helyén volt, amikor Herdi Prenga fejesét kellett hárítania. Az irammal nem volt baj, a színvonallal már inkább, egy-egy szép megoldást többnyire egy-egy rossz követett, nagy helyzet nem is alakult ki egyik kapu előtt sem, így a – hivatalosan – csaknem ötezer néző sok mindent láthatott az első félidőben, de gólt nem.

A 48. percben megint túl korán örültek a fradisták: noha Tokmac Nguen megzörgette a hálót, lesről tette, a VAR-ra és az azzal párosuló rostokolásra nem is volt szükség. Ahogyan az 52. percben sem, amikor kétség sem férhetett ahhoz, hogy Adama Traoré szabályos gólt fejelt. Lazar Csirkovics postafordultával egyenlíthetett volna, ám az ő fejesét követően centikkel a kapu fölé szállt a labda. Mezőnyfölényben futballozott a listavezető, de a pályán nem volt akkora különbség a két csapat között, amekkoráról a tabella árulkodik. Dean Klafuric bátran cserélt, a 64. perctől fogva három Magyar Futball Akadémia-növendék, Keresztes Noel, Kerezsi Zalán és Kocsis Dominik alkotta a kispesti támadósort, utóbbinak akadt is egy ígéretes lövése, amelyet védett Dibusz. Közben a Fradi többször is eldönthette volna a meccset, de Szappanos Péter – Marco Rossi szeme láttára – bizonyította, hogy ferencvárosi „kollégájához” hasonlóan méltó a válogatott meghívóra.

A 93. percben még fejelni is felment, a 94. percben viszont már ő is tehetetlen volt Carlos Auzquival szemben – mindent összevetve a vendégek megérdemelten nyertek, és tették fel ezzel a koronát az őszi menetelésükre. 0–2

Nyilatkozatok:

A Ferencváros trénere, Sztanyiszlav Csercseszov szerint két szakaszra osztható a mérkőzés.

„Amíg meg nem szereztük a vezetést, az ellenfél rendezetten, kompaktan védekezett, minden labdáért küzdött, nagyon nehéz ilyen védelmet feltörni. Szerencsére sikerült egy pontrúgásból, ami után az ellenfélnek ki kellett nyílnia. Ez a nyílt sisakos harc biztosan jobban tetszett a nézőknek. Sok helyzetünk volt, ezekből két gólt tudtunk lőni.”

A Nemzeti Sport arra kérte a szakember, hogy értékelje a Fradi őszi szezonját.


 

„Intenzív fél éven vagyunk túl, rövid idő alatt harminc mérkőzést kellett lejátszanunk, köztük tizennégy nemzetközit. Gyakorlatilag két-három meccsünk volt hetente, ami nagyon nem egyszerű. Mindegyiket meg akartuk nyerni, sajnos a bajnokságban kétszer kikaptunk, de szerintem megálltuk a helyünket.”

A sajtótájékoztató végén arról is beszélt, hogy december 10-én vonul a Ferencváros először edzőtáborba, a 12 nap után két hét szünet, aztán újabb összetartás következik.

A Budapest Honvéd vezetőedzője, Dean Klafuric tisztában volt vele, hogy az NB I legerősebb csapata lesz az ellenfelük.

„Ezért hatalmas kihívás elé néztünk. Szeretnék gratulálni az ellenfélnek, illetve a saját játékosaimnak is az erőfeszítésért, ugyanis száz százalékot adtak, ebben nem érheti őket kritika, és ez volt ma a legfontosabb. A védekezés jól működött, kivéve a két gólt. A Ferencváros ellen nem várhatjuk, hogy lesz tíz nagy helyzetünk, ez rendkívül nehéz a Fradi ellen. De voltak azért lehetőségeink, két kapura tartó lövésünk. Voltak helyzeteink, amiket jobban megoldhattunk volna, a támadó harmadban hiányoztak az utolsó passzok, a jobb döntések.”

A Nemzeti Sport arra volt kíváncsi, milyen erősítésekre lehet szükség a télen, amiről azonban a tréner azt mondta, hogy erről a klubvezetés és a sportigazgató hozza meg a döntést.

„Az elemzés után úgy fogunk cselekedni, ahogy azt a helyzet megkívánja.”

 

 

 

 

 

 

Megjegyzések