Csercseszov továbbra is Európa-liga-győzelemről beszél

 A Mester őszintén beszélt a Fradiról...

Sztanyiszlav Csercseszov megkedvelte Budapestet, nem véletlenül választott lakást a városközpontban, a családjára is gondolt, mikor a belváros mellett szavazott. A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzőjének szinte alig van szabadideje, az életét a futball tölti ki, de mindent elkövet azért, hogy jó nagyszülő legyen. 

Sztanyiszlav Csercseszov idejének legnagyobb részét a futball tölti ki, de a mai napig rácsodálkozik a magyar főváros építészetére, Budapest különleges hangulatára. A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy negyven éve járt először Budapesten, már akkor is igen szépnek, különlegesnek látta a fővárost. – Először ezerkilencszáznyolcvanháromban jártam itt, a most is mellettem, a Fradi szakmai stábjában orvosként dolgozó Eduard Cgojevvel, valahol odahaza még közös képünk is van, amint a Duna-parton állunk. Akkoriban nem a magyar főváros volt a legvonzóbb úti cél Európában, de lenyűgözött a rengeteg műemlék épület, valamint a csodás homlokzatok. Amikor megérkeztünk, alig ismertem rá a városra, még szebb lett, mint korábban volt. Egyes részei Bécsre emlékeztetnek – mondta a sportlapnak az oszét származású szakember. 


 

Csercseszov elárulta, miért a belvárosban bérel lakást a feleségével, és a kevés szabadidejében mire szeretne a leginkább összpontosítani. – Sokat dolgozom, számomra fontos, hogy a feleségem ne legyen ilyenkor elszigetelődve. Ha nem vagyok otthon, le tudjon menni az utcára sétálni, nézelődni, és ha a gyerekek jönnek hozzánk, ők sem bánják, ha a centrumban vagyunk. A magyar emberek nagyon barátságosak, tényleg jó itt élni. Edzőként alig van szabad­időm. Állandóan jár az agyam, az ünnepek idején sem tudom elengedni magamat, Hajnal Tamással ilyenkor is napi kapcsolatban vagyunk. Ha mégis van némi szabadidőm, a nemrégiben született unokámnak szentelem. Próbálom felvenni a ritmust, jó nagypapa lenni. Ha nem a futballra összpontosítok, minden figyelmemet a családom köti le – nyilatkozta a népszerű edző.

Csercseszov továbbra sem tett le arról, hogy a Fradival minél messzebb jusson az Európa-ligában. – Tudom, sokan felkapják a fejüket, ha azt mondom, meg kellene nyerni az Európa-ligát. Szerintem a sorozatban minden csapat az aranyéremre hajt, mi sem vagyunk kivételek. Mindig vannak favoritok és kevésbé esélyes együttesek, tisztában vagyunk vele, hogy mi egyelőre az utóbbiak közé tartozunk. De ez nem jelenti azt, hogy ne álmodozhatnánk! A csoportkörben sem számított rá senki, hogy megelőzzük a Monacót, a Trabzonsport és a Crvena zvezdát, mégis mi végeztünk az élen. Ezért nagyszerű játék a labdarúgás, soha senki sem tudja megmondani, mi lesz a történet vége – mondta mosolyogva az 59 esztendős tréner. 

A teljes interjút ITT lehet elolvasni. 

Borítókép: Csercseszov megkedvelte a budapesti életet (Fotó: Nemzeti Sport)

www.magyarnemzet.hu

 

Megjegyzések