Remekül kezdtük a szezont!

Immár 11 pontra duzzadt az előnyünk! Bravó fiúk!

Hosszú várakozás, egy mezőkövesdi és egy spanyolországi edzőtábor után ismét tétmérkőzésen szurkolhattunk 33-szoros bajnok, 24-szeres Magyar Kupa-győztes és UEL-nyolcaddöntős férfi labdarúgóinknak. Ellenfelünk a Zalaegerszeg volt, a 2023-as évet egy pótlással kezdtük, ugyanis ez a találkozó még a 2. fordulóból lett elhalasztva a mieink európai kupaszereplése apropóján. A csípős hidegben rendezett mérkőzésre Sztanyiszlav Csercseszov a Dibusz – Botka, Kovacevic, Knoester, Civic – Besic, Vécsei, Mercier – Zachariassen, Traoré – Marquinhos kezdőt küldte a pályára.

I. félidő

Óriási helyzet maradt ki rögtön az ötödik percben: Mercier remek pályaszéli cselei után Traorét ugratta ki, ám mali támadónk hiába verte meg a kapust egy az egyben, emelése az oldalhálót találta el. Nem sokkal később Marquinhos kapáslövése szállt fölé. A 16. percben Zachariassen lekészítése után Mercier lőtt kapura, de Demjén óriási bravúrral védett. A ZTE gondjai azonban nem szűntek meg, rögtön az eset után Botkát vágták fel a tizenhatoson belül, jöhetett a jogos büntető, amit az új frizurával pályára lévő Marquinhos elcsúszva ugyan, de értékesített (0-1). Szinte a semmiből jött a hazaiak válasza, egy kapu előtti kavarodást követően Huszti juttatta a labdát a kapunkba (1-1).

A 33. percben egy hazai erős lövés kerülte el Dibusz kapuját, a gólváltás után érezhetően kiegyenlítődtek az erőviszonyok. A másik oldalon Vécsei kísérlete ment kicsivel mellé, majd Civic fejese is csak kívülről érintette a hálót. A szünet közeledtével Zachariassen kapott remek kiugratást, aki Marquinhost hozta ziccerbe, azonban norvég válogatott játékosunk már lesen volt.

II. félidő

A folytatásban is hasonlóan nyílt játék zajlott. A csapatunkat 2012 és 2013 között vezető, a Fradival Ligakupát és bajnoki bronzérmet nyert, jelenleg a ZTE-t irányító Ricardo Moniz együttese alakította ki a másodk félidő első kisebb helyezteit, de a kapunk nem forgott veszélyben. Az 58. percben jutottunk először lövéshez, ám Civic nem talált kaput. Ezt követően elérkeztünk az első cserénkhez: Merciert Tokmac Nguen váltotta. A 66. percben Traoré szakadt el őrzőjétől, ám centerezése már nem találta meg Tokmacot, majd ismét mali szélsőnk volt az előkészítő, ám passzát Demjén előbb érte el, mint Zachariassen.

A 71. percben Ikoba száguldott végig a térfelünkön, ám a befejezése nem volt elég precíz. Szükség volt a frissítésre: Carlos Auzqui és Aissa Laidouni érkezett Marquinhos és Zachariassen helyére. A 78. percben Ikoba majdnem kihasználta egy védelmi hibánkat, de célt tévesztett, ahogyan Tokmac is a túloldalon. Ezután Vécsei is helyzetbe került, de tisztáztak előle, a szögletnél pedig Tokmac lövését blokkolták. Már a 90. perc is letelt, amikor Civic szögletét Knoester fejelte vissza középre, Traoré pedig jól ért labdába, és megszerezte a győzelmet jelentő találatot (1-2)! A találkozó végén új igazolásunk, Myenty Abena csereként beszállva debütált a Ferencvárosban.


 

Csapatunk tehát győzelemmel kezdte a 2023-as évet, és immár 11 pontos előnyünk van a tabella első helyén úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottunk.

Férfi labdarúgás, OTP Bank Liga, 2. forduló (pótlás)
ZTE – FTC 1-2 (1- 1)
Zalaegerszeg ZTE Aréna
ZTE: Demjén – Huszti (lesjak, 86.), Mocsi, Csóka (Németh D., 90+2.), Bedi – Szendrei, Szalay (Tajti, a szünetben), Sankovic, Gergényi – Ikoba, Manzinga (Safronov, 86.). Vezetőedző: Ricardo Moniz
FTC: Dibusz – Botka, Knoester, Kovacevic, Civic – Besic, Vécsei, Mercier (Tokmac, 62.) – Zachariassen (Laidouni, 75.), Traoré (Abena, 90+3.) – Marquinhos (Auzqui, 75.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Sárga lapok: Lesjak (90+2.)
Gólok: Huszti (21.), illetve Marquinhos (17.), Traoré (90+1.)

www.fradi.hu

 

 

 

 

Megjegyzések