Bognár György már az ivószünetben látta, hogy nagy a baj

A látnok...

Bognár György már az ivószünetben érezte, hogy nagy baj van a csapatával, de a Paks vezetőedzője nem cserélt az első félidőben, amelyben a Fradi 6-1-es előnyre tett szert. A Ferencváros mestere, Máté Csaba a fölényes győzelem ellenére sem volt mindennel elégedett, szerinte nem könnyű 6-1-es előnnyel játszani.

A Ferencváros kíméletlenül legázolta a Paksot, parádés első félidővel előrukkolva 6-1-re vezetett a szünetben, és ez maradt a végeredmény is. A gól nélküli második játékrész valamelyest dicséri a vendégeket, hiszen nem lett a vereségük még katasztrófálisabb, de alighanem az is közrejátszott, hogy a Fradi már tartalékolt a következő kihívásokra. Bognár György, a paksiak vezetőedzője így reagált a csúfos kudarcra:

– Az összeállításból is kiderült, hogy voltak olyan középpályások és támadók, akikkel lehettünk volna veszélyesebbek is. Az igazság az, hogy a labda felé védekezésnél ütközni is kell, ha mindig lemaradunk, és tovább tudják játszani a labdát, akkor kijön a gyorsaságbeli különbség, főleg Traoré esetében a jobb szélen. A pontrúgások levédekezése, amelyekből három-négy gólt is kaptunk, szokatlanul rosszul működött. Megérdemelten vezetett a Fradi a szünetben, aztán nem volt más választásunk, minthogy ne kapjunk gólt. Az első ivószünetben már láttuk, hogy nagy a baj, ezért is vittük hátrébb Windeckert, stabilabbak is lettünk, de kaptunk még három gólt a szünetig. Ha beállítok valakiket a kezdőcsapatba, és az nem működik, akkor én is hibázom, ezért nem cseréltem le senkit a szünet előtt.


 

Azt hihetnénk, a Ferencváros vezetőedzője, Máté Csaba boldogan nyilatkozott a látványos győzelmet követően, ám nem így történt, ugyanis nem volt teljesen elégedett, nem látta tökéletesnek a csapata játékát:

– Mindennel sosem vagyunk elégedettek, de azt mondhatjuk, hogy ezen a mai meccsen nagyon sok minden jól sikerült, főleg az első félidőben. Lendületesen játszottunk, kihasználtuk a gyorsaságunkat, külön öröm, hogy pontrúgás után két gólt is szereztünk, ennek volt köszönhető a szünetig a nagy arányú vezetés. Bármilyen furcsán hangzik, nehéz 6-1-es vezetésnél játszani. Talán egyszer fordul elő egy játékos életében ilyen félidő. Igyekeztünk előretekinteni, Tokmac Nguen például alig bírta már a végén, de kellett neki a kilencven perc, hogy újra formába lendüljön erőnlétileg is. A második félidőben is voltak helyzeteink, továbbá Dibusz Dénes csillogtathatta tudását a kapuban.

NB I, 5. forduló: Ferencváros–Paks 6-1 (6-1), Groupama Aréna, 7657 néző, jv.: Berke, gólszerzők: Traoré (10.), Varga B. (19., 29., 42.), S. Mmaee (45+3., Tokmac (45+6.), illetve Kovács K. (35.)

Borítókép: Bognár György nehéz perceket élt át a kispadon (Forrás: Paksifc.hu)

www.magyarnemzet.hu

 

 

Megjegyzések